Ünnep: 240 éve szentelték fel a brassó-belvárosi templomot

0
1161
Fotók: lacifoto.eu

A brassó-belvárosi Szent Péter és Pál-templom felszentelésének 240. évfordulóját ünnepelték október 2-án, vasárnap. Az ünnepi szentmisét Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mutatta be, Reményik Sándor költő szavavival buzdította az ünneplőket: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát!” Az ünnepségen különleges kiállítást is megnyitottak mintegy visszatekintésként és tisztelgésként azokra a régi kincsekre és azok megépítőire, amelyeken a mai közösség hitélete alapszik.

A szentmise után A brassó-belvárosi római katolikus egyházközség emlékei című kiállítást nyitották meg, a tárlatot Hegedűs Enikő művészettörténész mutatta be. 240 éve annak, hogy 1782. szeptember 29-én gróf Batthyány Ignác püspök felszentelte a brassói templomot. A 18. század folyamán Szent Péter és Pál tiszteletére épült istenháza a középkori domonkos kolostortemplom helyén áll. Itt évszázadok lenyomatai rakódtak egymásra és ezáltal formálódott a mai belvárosi egyházközség a sok nemzetiségű, vallású és kulturájú városban.

A vallási élet középkori virágzását követően, bár a refomáció térnyerése nem kedvezett a brassói katolikus közösségnek, képesek voltak megújulni és vallásukat, hagyományaikat máig gyakorolni. A katolikus megújhodásban Brassóban a 17-18. században nagy szerepük volt a jezsuitáknak. A hagyatékukból a plébánián egy jelentős könyvállomány és néhány levéltári kötet maradt meg: a brassói plébánia legrégebbről fennmaradt Anyakönyve (1694–1744), amelybe Bzenszky Rudolf jezsuita atya 1694-től kezdte bejegyezni a kereszteléseket, házasságkötéseket és temetéseket. Valamint megmaradt egy díszes album, amelybe 1713-től a jótevőiket írták be, akikért rendszeresen imádkoztak. Megőrződött egy Bécsben készült kehely is, rajta Szűz Mária és a két jezsuita rendalapító, Loyolai Szent Ignác és Xavéri Szent Ferenc ábrázolása szintén, amely jezsuita emlék, valamint a Szent Kereszt ereklyetartó, amely több szent ereklyéit foglalja magába, köztük a jezsuita rendalapítókét is.

A jezsuita misszió a 18. század folyamán megteremtette az oktatásban is az alapokat. A 18. század végén és a 19. század első felében a brassói plébániát vezető világi papok jórésze is jezsuita képzésben részesült. Uzoni Béldi János Kolozsváron a Jezsuita Gimnáziumban tanult, majd egyike az 1753-ban Gyulafehérváron induló papnevelde első növendékeinek, Nagyszombatban továbbtanult. Vízi Xavér Ferenc Kolozsváron és Nagyszombatban, Lamásch József Kolozsváron a Jezsuita Gimnáziumban és Budán, Felfalusi Kovács Antal pedig Nagyszombatban tanult. Utóbbi plébános elkötelezettségének köszönhető, hogy 185 évvel ezelőtt, 1837. október 1-én létrejött a katolikus gimnázium. Neki és igazgató utódainak, valamint a tanároknak érdeme, hogy az egykori diákok köréből számos neves személyiség és 26 pap került ki.

A brassói katolikus gimnáziumban végzett: dr. Faragó Ferenc (1905–1973) a bécsi Pázmáneum növendéke, Kolozsváron, Gyulafehérváron teológiai tanár, 1946-től gyulafehérvári plébános, majd főesperes, a kántoriskola igazgatója, nagyprépost; dr. Fuchs Gábor (1910–1973) a bécsi Pázmáneum növendéke, akit 1954-ben 6 évre elítélték, 1964–1973 között Nagyszebenben főesperes-plébános. De a hittantanárok életpályája is figyelemet érdemel. A gimnázium tanárai közöttvolt: Beke Antal (1838–1913) egyházmegyei könyvtáros, a Batthyaneum vezetője; dr. Bruckner Ernő (1902–1951) a nagyszebeni nevelőintézet vezetője; Buslig József (1864–1909) 1891-től tanár, 1907–1909 között a gimnázium igazgatója; Fekete János (1885–1952) Gelencén plébános, a kézdi-orbai kerület főesperese, aki 1952. március 25-én a börtönben hunyt el; Veress Ernő (1890–1973) az Erdélyi Tudósító elindítója és szerkesztője; és Vorbuchner Adolf püspök (1890–1938), aki 1918–1928 között 10 évig volt Brassóban káplán és hittanár, 1914–1918 tábori lelkész, majd nagyszebeni apát-plébánosságát követően a gyulafehérvári főgyházmegye püspöke (1936 kinevezett segédpüspök, 1938. május 28-tól haláláig, szeptember 10. püspök), Márton Áron püspök elődje.

A kiállítás a brassó-belvárosi plébánia, a plébániához tartozó egyházi iskolák – a gimnázium, a fiúiskola és a ferences nővérek által vezetett leányiskolák – gazdag múltjára, valamint az egyházközségi, egyesületi életre kíván rávilágítani. A plébánia, amely évszázadokig a Sepsi-Barcasági Főesperesség központja volt, mindig jó kapcsolatot ápolt a gyulafehérvári püspökséggel. A templom egyik üvegablakán látható Lönhart Ferenc püspök arcképe. Ezt a színes vitrót a kerület papsága a püspök jubileumi évfordulójára állíttatta, ugyanakkor egy másik vitrót Lönhart püspök adományozott a templomnak, ezen az ő címere jelenik meg. A templom 240 év alatt többször megújult. A plébános és a hívek minden korban igyekeztek az istenházát szebbé tenni. A régi berendezést a 19. század végén helyettesítették, új szobrokat állítottak, színes üvegablakok készültek. A vitrókon levő feliratok az adományozókat, köztük több örmény-magyar család nevét is megörökítik.

A 18. századi berendezésből a Mariahilf – Segítő Szűz ábrázolás maradt meg, ami a passaui kegykép után készült és amelynek tisztelete, a Brassóban is szolgálatot teljesítő német katonák, valamint a ferences szerzetesek révén Erdély-szerte elterjedt. A kegykép hasonló barokk-kori változata, mellette az imameghallgatásokat jelző offerekkel, a közeli ferences kolostortemplomban is megtalálható.

A Mallersdorfi Ferences Nővérek egykori brassói tevékenységéből csupán néhány tárgyi emlék maradt fenn. A ferences nővérek 1895. október 9-én kötnek szerződést a brassói Római Katolikus Plébániát képviselő Nőegylettel egy árvaház és egy leányiskola alapításáról. A nővérek 1899-től átvették a brassói egyházközség elemi iskolájának felsőbb osztályait, majd 1901-ben az intézményt polgári iskolává alakították. Az iskolai hitoktatásról a plébániahivatal gondoskodott, az iskola fenntartását az egyházközség vállalta. A nővérek háztartási-, valamint kereskedelmi tanfolyamot is szerveztek, magán zeneórákat adtak, és cselédlányokkal is foglalkoztak, több brassói szegény családnak, gyermekeknek és időseknek élelmet biztosítottak, az egyházközségnek ostyát sütöttek. 1949. augusztusában a zárda- és iskolaépület elhagyására kényszerültek. A ferences nővérek a plébánia támogatásával 2014 októberében visszatelepedtek Brassóba.

A fiúk nevelését az iskolai oktatás mellett főként a Brassói Római Katolikus Kolping Egylet és a cserkészmozgalom segítette. A plébánia keretében, 1861-től működött a Brassói Római Katolikus Nőegyesület / Nőegylet, tagjainak karitatív-szociális tevékenysége szintén figyelemre méltó. A Möller Ede plébános idején alapított árvaházat és szegényházat működtették, a zárdában cselédotthont, a napköziotthonban gyermekeknek biztosítottak ebédet és több diák tanulását segítették. Az utóbbi években évente gyűjtéseket szerveznek az árva gyermekek, öregek és betegek megsegítésére. A fennmaradt emlékek láthatóvá teszik a múltat, közelebb hozzák azt a szellemiséget, lelkiséget, amely az elődöket éltette és helytállásukban segítette.

Szent Pál apostol a Zsidókhoz írt levélben figyelmeztet: „Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” (Zsid. 13, 7-8) Így a mi közösségünk is megemlékezik azokról a plébánosokról, káplánokról (akik közül többen a hitükért börtönt viseltek), az egykori tanárokról és diákokról, a szerzetesnővérekről és ferences atyákról (köztük a szentség hírében elhunyt Csiszér Elek atyáról), a gondnokokról, karnagyokról, kórustagokról, az Oltáregylet, a Rózsafüzér Társulat, a Márta-kör, a Kolping Egylet, a Nőegyesület egykori és jelenlegi tagjairól, az egyházközség elhunytjairól, az ismert és ismeretlen hívőkről.

Török Orsolya