Te vagy a tét – musical Szent Ignác életéről

0
777
Fotók: Berán Dániel

Az Ars Sacra Fesztivál kiemelt programjaként, Egerben mutatták be az „Ignác – A lelkek lovagja” című misztikus musicalt. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Dísztermébe több országos és határon túli turnét követően érkezett meg a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium kórusa által színre vitt darab. Hatalmas érdeklődés kísérte a Tittel Pál Könyvtár, a Főegyházmegyei Könyvtár és az Érseki Palota, Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpont közös rendezvényét.

A jezsuita iskoladráma több évszázados hagyományait követve minden évben új darabot dolgoz fel a 14-18 éves diákokból álló Magis kórus. 2022 több szempontból rendhagyónak számított. A jezsuiták felkérésére egy sikeres musicalszerző-páros, Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston alkotta meg a Loyolai Szent Ignác életéről szóló párbeszédeket és dalokat. Ennek apropóját a rendalapító megtérésének 500. és szentté avatásának 400. évfordulója adta.

A 120 főből álló középiskolai kórus több hónapos műhelymunkával hozta létre a sajátos hangulatú előadást. Így született meg a Szent Ignác hitét, jellemfejlődését, rendjének születését bemutató musical. A kórustagok maguk választotta műhelyekbe tömörülve jelenítették meg a rendalapító életét. Így találkozhattunk a lovag életét megédesítő táncosnőkkel és kárhozatra jutott lelkekkel épp úgy, mint zarándokokkal és rendtagokká váló követőkkel. A fiatalok őszinte, sokszor szívbemarkoló, vagy épp lélekemelő válaszokat adtak a hitet, az egyházat és a vallást érintő legfontosabb kérdésekre. A darab üzenetét gazdagította, hogy a jezsuitáknál tanuló diákok formálták meg a címszereplő Ignácot, az őt segítő Szűz Máriát és a rend névadóját: Jézust.

Több nagyhatású jelenet érzékeltette, hogy a jó és a rossz, az Isten és a Sátán harcában valóban az ember lelke a tét. A végső mondanivaló azonban rárímelt az Ars Sacra Fesztivál ez évi jelmondatára: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” (Jn 13,34-35)/. A szeretet győzelmét hirdette az 500 éve élt Szent Ignác példája, a fiatalok egymáshoz fordulása és a felkészítőikkel való kapcsolata. A többszáz fős közönség ragyogó arccal, hittel és reménnyel telve, sokadszor is újra bízva távozott, nem hiába énekelte a sok-sok fiatal: „Ragyog a lelkem és jön az erő!”

Laskay Anna EKKE Tittel Pál Könyvtár

A jezsuiták honlapján így mutatják be a darabot: Egy 20 éves lány és 21 éves barátja, akinek légyottjából gyermek fogant. Az ifjú pár és környezetének nagy kérdése, mi legyen a gyerekkel. Megszülessen, vagy abortusz? Aztán az Ószövetség és az Újszövetség 6-6 jelenete, melyen 12 szereplő halad át – ugyanazok az alakok, akik a családi történetben is érintettek. Legújabb, Ki az Isten és mit akar? című darabjában Meskó Zsolt író, rendező arra tesz kísérletet, hogy a fenti két, egymásba szövődő szálon futó cselekmény révén 2022-ben élő szereplők, fiatalok, középkorúak, idősebbek szemszögén keresztül lépjen be a Biblia világába. Az egyfelvonásos mű mai nyelvezettel beszél örök dilemmákról és értékekről, az élet minden kor emberét foglalkoztató kérdéseiről. A színdarab ősbemutatóját a jezsuiták budapesti Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky utca 20.) tartják októberben. Az előadást elsőként csoportosan érkező középiskolai diákok és kísérőik tekintették és tekinthették meg a hivatalos bemutató előtt.