Véget ér Ferenc pápa 38. apostoli útja, amelyre szeptember 13. és 15. között került sor az ázsiai országban a világ- és a hagyományos vallások vezetőinek 7. kongresszusa alkalmából. Nur-Szultan repülőterén Tokajev elnök búcsúztatta a pápát, aki táviratban köszönte meg a vendéglátást. A kétnapos nemzetközi esemény a zárónyilatkozat felolvasásával zárult, amelyben megerősítették az emberi testvériség a világbékéért és a közös együttélésért témájú dokumentum értékét. A pápai látogatás utolsó napjának beszédeit, eseményeit foglaljuk össze.
Ferenc pápa az egyházban szolgálókhoz: a kicsi egyház létében nagy kegyelem rejlik
Ferenc pápa kazahsztáni látogatásának harmadik napján, csütörtök reggel kilenckor találkozott az országban működő jezsuiták közösségével, majd fél 11-kor a főváros Mindenkor Segítő Szűz Mária katolikus székesegyházában beszédet intézett a közép-ázsiai püspöki konferencia tagjaihoz, a papokhoz, férfi és női szerzetesesekhez, valamint az egyházban szolgáló munkatársakhoz. Arra buzdította őket, hogy a múlt örökségének ápolása mellett bátran tekintsenek a jövő felé.
„Jóllehet szinte mindnyájan más és más országból származtok, de mégsem vagytok idegenek, mert az egyház szépsége éppen abban áll, hogy egyetlen család vagyunk, amelyben senki sem idegen” – kezdte beszédét a pápa. Isten minden nép számára feltárta a titkát, nemcsak a választott nép vagy egy elit csoport tagjainak, hanem mindenkinek.
A mostani multikulturális és multikonfesszionális világban egy élénk keresztény közösséget találunk, amelynek eredete az első századokba nyúlik vissza, megannyi hitterjesztő munkájára, akik keresztény közösségeket, kegyhelyeket, monostorokat alapítottak. Létezik tehát egy ökumenikus jellegű keresztény örökség, melyet tisztelettel meg kell őrizni és ezért nem szabad elvesztegetni azoknak az emlékét, akik itt az evangéliumot hirdették. Az emlékezés ugyanis segít annak a lelkületnek a formálásában, mely Isten titkait szemléli, aki a történelemben munkálkodott. Ferenc pápa azonban óvva intett attól, hogy nosztalgiával eltelve tekintsünk vissza a múltra, mely mozdulatlanná dermeszt minket. Ez a visszafelé haladás kísértése. Az emlékezet ápolásának keresztény tekintete azonban meglepődéssel nyílik meg Isten titkai előtt, hogy szíve dicsérettel és hálával teljen el az Úr műveiért. Ez a hálás szív nem sírja vissza a múltat, hanem kegyelemként befogadja a mát, útra kel, előre halad, kapcsolatot tart Jézussal az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan.
A hit mindig az élettel együtt haladt, az evangélium tüzének a tanúságtételével a különféle helyzetekben. Emlékezés közben tanuljuk meg, hogy a hit a tanúságtétellel növekszik. A többi majd jön utána. Ez a hivatása ma is minden püspöknek, papnak, férfi és női szerzetesnek és az összes világi munkatársnak, akik sokféle módon dolgoznak a közösségek lelkipásztori életében. Ne fáradjunk bele, hogy tanúskodjunk az üdvösség szívének, Jézusnak az újdonságáról, ami maga Jézus! A hit nem egy szép kiállítás a múltról – hiszen ez egy múzeum lenne –, hanem egy mindig jelen lévő esemény, a Krisztussal való találkozás, ami itt és most történik az életben!
Gyengeségeink ellenére sem fárad bele a Feltámadott, hogy velünk legyen, hogy velünk együtt építse az ő és a mi egyházunk jövőjét. Természetesen a hit sokféle kihívásával szemben – különösen a fiatalabb nemzedékek részvételét érintően –, valamint az élet problémáival és nehézségeivel szemben, a létszám tekintetében az egyház itt ebben a hatalmas országban „kicsinek” és aránytalannak tűnik. Ám ha elfogadjuk Jézus reményteli tekintetét, meglepő felfedezést teszünk, mert az evangélium szerint „kicsinek, lélekben szegénynek lenni” valójában boldogságot jelent (vö. Mt 5,3), mert a kicsiség alázatosan átad minket Isten hatalmának és arra indít, hogy ne a saját képességeinkre alapozzuk az egyházi cselekvésünket. Ez egy kegyelem! – szögezte le a pápa és megismételte, hogy rejtett kegyelem kicsiny egyháznak, egy kis nyájnak lenni, szemben azzal, hogy felmutatnánk erősségeinket, számainkat. Ezzel szemben hagyjuk, hogy az Úr vezessen minket és alázatosan állunk az emberek mellé. A kicsiség azt is jelenti, hogy szükségünk van az Istenre. De éppúgy szükségünk van az egymás közötti testvériségre, amikor gondoskodunk a szegényekről, az élet megsebzettjeiről, amikor emberi és társadalmi kapcsolatokban az igazság és az igazságosság tanúságtevői vagyunk, nemet mondva a korrupcióra és a hazugságra.
Ne feledjük, hogy mindannyian az Úr tanítványai vagyunk: mindannyian tanítványok, mindannyian nélkülözhetetlenek, mindannyian egyenlő méltósággal. Nemcsak a püspökök, papok és szerzetesek, hanem minden megkeresztelt ember. Ezért kell teret adni a világaiknak, ami jót fog tenni, hogy a közösségek ne váljanak merevvé és klerikálissá. A szinodális egyház a Lélek jövője felé vezető úton egy résztvevő és közös felelősséget hordozó egyház. Ez egy olyan egyház, amely képes kilépni, hogy találkozzon a világgal – zárta Ferenc pápa a közép-ázsiai püspöki konferencia tagjaihoz, a papokhoz, férfi és női szerzetesekhez, valamint az egyházban szolgáló munkatársakhoz intézett beszédét a kazah főváros székesegyházában.
Bővebben: Vatican News
A vallási vezetők kongresszusán: „sürgősen békére van szükségünk”
A világ- és a hagyományos vallások vezetői 7. kongresszusának második napján elmondott záróbeszédében Ferenc pápa arra buzdított minden vallást és társadalmat, hogy vonják be a nőket és a fiatalokat a világ békéjének keresésébe.
Ferenc pápa megköszönte a jelenlévőknek, hogy a világ számos pontjáról odautaztak. „Együtt jártuk ezt az utat” – mondta. A szentatya hozzátette, hogy a konferencia során a résztvevők elkötelezettsége a párbeszéd szolgálatában minden eddiginél értékesebb, „amikor a járvány problémáit a háború teljes őrültsége tetézi”.
A pápa beszédében felidézte látogatása mottóját: „A béke és az egység hírnökei”, felhívva a figyelmet arra a szándékos döntésre, hogy többes számban használta a hírnök szót. „A 2001. szeptember 11-i események után közösen kellett reagálni arra a robbanásra kész légkörre, amelyet a terrorista erőszak szítani akart, és amely azzal fenyegetett, hogy a vallást konfliktusok okává változtatja” – mondta a pápa. „Az álvallásos terrorizmus, a szélsőségesség, a radikalizmus és a nacionalizmus vallásos ruhába öltözve továbbra is félelmeket és aggodalmakat szít a vallással kapcsolatban. Ezekben a napokban tehát gondviselésszerűnek bizonyult, hogy újra összejöhettünk, hogy megerősítsük a vallás hiteles és elidegeníthetetlen lényegét.”
Természetes volt, hogy Kazahsztán, Ázsia nagy és meghatározó kontinensének szívében találkozzunk – folytatta a pápa. „Egészséges kapcsolat van a politika és a transzcendencia között, az együttélés olyan szilárd formája, amely megkülönbözteti a két szférát: ezek megkülönböztetett területek, de nem összekeverhetők vagy különállóak.” Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy „mindig és mindenhol védeni kell azokat, akik jogosan meg akarják vallani hitüket”. Hozzátette: sajnos „sok embert még ma is üldöznek és diszkriminálnak hitük miatt”, ehelyett „biztosítanunk kell, hogy a vallásszabadság soha ne legyen puszta absztrakció, hanem konkrét jog”. A pápa kifejtette, hogy a katolikus egyház is ezért hisz az emberi család egységében. Az egyház hisz abban, hogy „az egész emberiség egy közösséget alkot”, és „továbbra is ezt kívánja tenni, mert a vallások közötti párbeszéd útja a békéhez vezető közös út; mint ilyen, szükséges és visszavonhatatlan.” Ferenc pápa a továbbiakban három szót emelt ki a kongresszus nyilatkozatából: béke, nők, fiatalok.
Az első szó mindennek a szintézise, egy szívből jövő könyörgés kifejezése, utunk álma és célja: a béke! „Sürgősen szükség van a békére, mert napjainkban minden katonai konfliktus vagy a feszültségek és összetűzések gócpontja szükségszerűen veszedelmes „dominóeffektussal” jár, és súlyosan veszélyezteti a nemzetközi kapcsolatok rendszerét” – fogalmazott a pápa.
Ezután rámutatott: „a békekeresésünkbe tehát egyre inkább be kell vonni a nőket” – ez a második szó, amit kiemelt a vallásközi kongresszus nyilatkozatából. „A nők gondoskodást és életet ajándékoznak a világnak: ők maguk jelentik a békéhez vezető utat.” A pápa továbbá hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a nőket magasabb pozíciókkal és nagyobb felelősséggel ruházzák fel.
Ferenc pápa kijelentette, hogy „a fiatalok a béke és az egység hírnökei a jelenben és a jövőben is”. Ők azok, akik mindenkinél jobban a békére és a teremtés közös otthonának tiszteletére hívnak – tette hozzá. „A fiatalok kezébe oktatási lehetőségeket adjunk, ne pusztító fegyvereket! És hallgassuk meg őket anélkül, hogy félnénk attól, hogy kérdéseik kihívást jelentenek számunkra.”
Beszéde végén Ferenc pápa arra kért minden vallási vezetőt a kazahsztáni kongresszuson, hogy „legyenek nyitottak a holnapra, de emlékezzenek a tegnapi szenvedésekre”, miközben „előre haladunk ezen az úton, együtt járva a földön a menny gyermekeiként, a remény és az egyetértés építőiként, a béke és az egység hírnökeiként”.
Forrás: Vatican News
Visszatérés Rómába
Csütörtökön délután a pápa visszaindult Rómába a fedélzeten vele utazó újságírókkal. Ferenc pápa a világ- és a hagyományos vallások vezetői 7. kongresszusának lezárulása után közvetlenül a repülőtérre hajtott, ahol Kazahsztán elnöke, Kaszim-Zsomart Tokajev búcsúztatta az elnöki terminál VIP termében, ahol egy rövid zártkörű találkozóra került sor. Az államfő egy dombrát, egy hagyományos kazah hangszert ajándékozott a szentatyának, amelyre a pápa kedd esti első, a hatóságokhoz intézett beszédében utalt.
Kazahsztánt elhagyva a pápa Twitter-üzenetet küldött, amelyben kifejezte háláját az ázsiai ország lakosságának: „Köszönöm a fogadtatást, amelyben részesítettetek, és a lehetőséget, hogy a testvéri párbeszéd e napjait sok ország vallási vezetőivel tölthettem. A Magasságbeli áldja meg Kazahsztán hivatását a békére és az egységre.” A pápa a hagyományoknak megfelelően táviratot küldött az ország elnökének, amelyben ismét kifejezte „háláját a három nap alatt kapott vendégszeretetért”, és imáiról biztosított minden kazahsztáni állampolgárt.
