A Mária-úton a Gyimesekben

0
296

Az idei augusztus is, az előző évekhez hasonlóan a Mária-úton való zarándoklás hónapja volt a gyimesbükki hívek számára. Egy teljes nap, amely csak Istenről, Máriáról és egymásról szólt. Pedagógusokért, diákokért, a világban való békéért indultak útnak augusztus 31-én reggel a gyimesi vasútállomástól, vonattal Gyimesfelsőlok irányába, hogy aztán egy napot gyalogosan, imában, zarándokolva töltsenek. Antal Endre beszámolóját olvashatják.

A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum udvarán gyülekeztünk, ahol Berszán Lajos iskolalelkész fogadott bennünket Szent Erzsébet ereklyéjével. Egy közös ima után kifejezhettük tiszteletünket az iskola védőszentje előtt, és nyakunkba vettük a több kilométeres utat.

Minden lépésünkben éreztük a Szent Szűz jelenlétét. Lelket feltöltő kilométerek, mosolygó arcok hálózták be zarándoklatunkat, kicsitől nagyig mind tudtuk, hogy ez a nap mindenki számára emlékezetes marad. Imáinkat, zarándoklatunkat felajánlottuk egy közös célért, amely mindannyiunk számára fontos. Imáinkkal támogattuk a tanév előtt álló pedagógusainkat, valamint diákjainkat, hogy egy sikeres és élménydús tanévet tudjanak megkezdeni. De nem feledkeztünk meg a világban zajló háborúról sem, kértük Máriát, a Béke Királynőjét, hogy járjon közben a Béke Fejedelménél, Krisztusnál, hogy ő adjon békét a világba.

Megtapasztalva Istent a természetben és a mellettünk lévő zarándokokokban, az Apahavas nevű hegyen egy más kiránduló csoporttal találkozva Salamon József gyimesbükki plébános mint jó pásztor közös imára hívta román ajkú testvéreinket, akikkel közösen imádkoztunk a világban zajló háború megszűnéséért.

Keresztutat végzünk a békéért, hangzott el a mondat, miközben a zarándokok fából keresztet készítettek és mezei virágokkal feldíszítették, és ezáltal elkészült zarándokkeresztünk, amelyet minden zarándok kezébe vett és beleimádkozhatta saját szándékát. A zarándokkeresztünk a záró szentmise alatt az oltár előtt kapott méltó helyet.

Egy imádsággal teli nap, mely valóban imával volt átszőve, szentmisével zárult. Mazai Tihamér segédlelkész a szentmise bevezető gondolatában kihangsúlyozta, hogy egy ilyen nap után nem lehet semmit mondani, mert Isten valóban megtapasztalható volt, Isten csodát művelt az emberben, megmutatta szeretetét.

Szívünket és lelkünket valóban kitártuk a minket szerető Isten felé, és közös vacsora után nemcsak telt szívvel és lélekkel, hanem telt gyomorral térhettünk haza otthonunkba.

Antal Endre

MEGOSZTÁS