Aknamezőn jártak, tankot készítettek, aranyat bányásztak Zetelakán azok a kis- és középiskolás gyermekek, akik a Caritas nappali foglalkoztatójának rendszeres látogatói. Az egyhetes tábori foglalkozások során gondolatban országokat jártak be, ünnepeket, jeles napokat ültek meg, egymás bőrébe bújtak, szembekötősdit játszottak, hogy a toleranciából többet megtapasztalhassanak.
A Gyulafehérvári Caritas korondi, zetelaki, etédi nappali foglalkoztatójába járó gyerekeknek szerveztek tábort a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelemi Vezérigazgatóság támogatásával, a különleges napok egyikbe kukkantott be a Caritas munkatársa. Augusztus 24-én a szakmáké volt a főszerep. Pörgős programmal választottak szakmakártyát kedvük szerint, régi foglalkozásokkal ismerkedve, és tudatva a felnőttekkel is, hogy a kádár nem csinál mást, mint kádászik, a szövőnő dolga pedig az, hogy ahol nagy a lik, ott beszője. A mesterembereket bemutató kisfilmek ezt-azt helyretettek, és meghozták a kedvüket ahhoz, hogy eljátszodjanak a lehetőséggel: ha ma választhatnának hivatást, mihez vonzódnának?
Timi tanci agyafúrtan közelítette meg a témát. Arra biztatta a gyerekeket, hogy mindenki írja le egy lapra a nevét, majd a betűket írja alá még egyszer, csak éppen fordított sorrendben. És ha már a nevünkkel játszhatunk, a fantáziánk is távolabb enged, mint a valóság határa. Így adatott meg mindenkinek, hogy utazzon múlt és jövő között, válasszon magának olyan szakmát, amilyent a szíve diktál. A résztvevők közül senki sem kívánkozott a múltba, inkább az előttük álló ismeretlent választották. Így tehát, ha szándékuk nem változik és szívük vágya teljesül, röpke tíz év múlva lesz Zetelakán pályakezdő fagyiárus, borbély, boltos, állatorvos, énekesnő, lesz lovász és nőgyógyász is. Nőgyógyász, tudják, „aki kiveszi a babát” – a jövendőbeli doktor szavai szerint. És lesz kosárkötő is. Ebben teljesen biztos ennek a szakmának a választója. És hogy szándékához miért nem fér kétség? Tizenpárévesen a nyílt tekintetű siheder ezt meg is válaszolta: „mert most is az vagyok.”
Balázs Katalin; Gyulafehérvári Caritas
