Az öregek és a gyermekek szövetsége menti meg a családot

Ferenc pápa katekézise

0
372
Fotó: Vatican News

Az öregségről szóló katekézis sorozatának utolsó elmélkedéseinél tart Ferenc pápa, és ezúttal az idős kor olyan tapasztalatáról beszélt, mely tovább lát a láthatónál és olyan életben bízik, mely élet „többé már nem hal meg”. A VI. Pál aulában tartott szerdai általános kihallgatás kezdetén világnyelveken felolvasták a napi téma bibliai alapjaként szolgáló szentírási üzenetet (Dán 7,9−10), melyben benne rejlik a katekézis kérdésére adott válasz, mely ezúttal Dániel próféta jövőbe tekintő, apokaliptikus látomását írja le.

„Amint néztem, egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Ítéletet tartottak, és felnyitották a könyveket” (Dán 7,9−10).

Dániel prófétai álmának most hallott szavai egy látomást idéznek fel Istenről, mely egyszerre titokzatos és ragyogó látomás. A látomás a Jelenések könyve elején folytatódik és a feltámadt Jézusra utal, aki a Látnok számára úgy jelenik meg, mint Messiás, mint és pap és mint király, aki örökkévaló, mindentudó és változhatatlan (Jel 1,12−15). Jobbját a Látnok vállára teszi és megnyugtatja: „Ne félj! Én vagyok az Első és Utolsó, s az Élő: halott voltam, de most örökkön-örökké élek” (Jel 1,17). Eloszlik így a félelem és szorongás utolsó akadálya, amit az Isten megjelenése mindig kivált, erről maga az örökkön Élő biztosít minket. Ő, jóllehet meghalt, most mégis elfoglalja a neki szánt helyet, annak a helyét, aki „az Első és az Utolsó”.

Bibliai látomás az Ősöregről, Isten örök és mindig megújuló öregségéről

A sok szimbólumnak ebben a szövedékében Ferenc pápa egy olyan szempontra utalt, amely segíthet jobban megérteni az Isten megjelenésének a kapcsolatát az élet körforgásával, a történelem idejével és Isten uralmával a teremtett világ számára. Ez a szempont éppen az öregséggel kapcsolatos. Nézzük csak, miképpen is! – ajánlotta a szentatya. A látomás az életerő, a nemesség, a szépség és a gyönyörűség benyomását kelti bennünk. A ruha, a szemek, a hang, a lábak, minden pompás ebben a látomásban, mert ez egy látomás! A haja azonban fehér, olyan, mint a gyapjú, mint a hó. Mint egy öregember haja. A leggyakoribb bibliai kifejezés az idősekre a „zaqen”, mely a „zaqan”, a „szakáll” szóból ered. A fehér haj egy nagyon hosszú idő, egy emberemlékezet előtti, egy örök létezés ősi szimbóluma. Nem szabad a gyermekek módjára mítosztalanítani ezt a képet: a fehér hajú öreg Isten képe nem buta jelkép, hanem bibliai kép, nemes és egyszerre gyengéd kép is – hangsúlyozta a szentatya. A Jelenések könyvében az arany gyertyatartók között álló alak Dániel látomásának Ősöregje fölé helyeződik. Egykorú az egész emberiséggel, de még annál is több. Régi és új, mint Isten örökkévalósága. Hiszen Isten örökkévalósága ilyen, régi és új, mert Isten mindig meglep minket az újdonságával, amikor találkozunk vele, minden nap különleges módon. Mindig megújul, Isten örök, mindig is az volt, mondhatjuk, hogy Istenben van egyfajta öregség, ami más jellegű, örök, megújul – fűzte hozzá szabadon a pápa.

A Gyermeket karján tartó Simeon az időskor legszebb ikonja

A keleti egyházakban az „Úrral való találkozás ünnepe”, amelyet február 2-án tartanak, a liturgikus év tizenkét nagy ünnepének egyike. Jézus találkozását jeleníti meg az idős Simeonnal a Templomban, találkozását az emberiséggel, melyet az agg Simeon és az éltes Anna képviselnek, amint a kicsi Krisztus Úrral, az Isten emberré lett, örökkévaló Fiával találkoznak. Ennek egyik gyönyörű ikonját Rómában csodálhatjuk meg a Santa Maria in Trastevere bazilika apszismozaikján.

A bizánci liturgia Simeon prófétával együtt így imádkozik: „Ő, aki a Szűztől született, az Ige, aki Isten az Istentől, aki értünk emberré lett és megváltotta az embert…” Majd így folytatja: „Nyíljon meg a Mennyország ajtaja ma, mert az Atya örök Igéje, aki magára vette az időbeliséget, anélkül, hogy kilépne isteni mivoltából, íme saját akaratából a Szűzanya bemutatja őt a Törvény Templomában és az agg Simeon karjába veszi őt”. Ezek a szavak kifejezésre juttatják az első négy ökumenikus zsinat hitvallását, amelyek minden egyház számára szent érvényűek. Ugyanakkor Simeon gesztusa az időskor különleges hivatásának legszebb ikonja is: Simeonra tekintve az időskor legszebb ikonját szemléljük, mely Isten szakadatlan ajándékaként mutatja be a világra születő gyermekeket, annak a tudatában, hogy egy Fiú közülük az idők kezdete előtt az Istennel való intimitásból született.

Az öregség tanúskodjon a gyermekek megáldásáról

Az öregség feladata – amely olyan világ felé tart, ahol az Istentől a világba helyezett szeretet végre akadályok nélkül áradhat –, hogy megtegye Simeon és Anna búcsúgesztusát, eltávozásuk előtt. A szentatya személyesen vallotta, hogy számára az időskor központi magja éppen abban áll, hogy az öregségnek tanúskodnia kell a gyermekek felé az ő áldásukról. Ez az ő szép és nehéz beavatásuk az élet céljának misztériumába, amit senki sem tud megsemmisíteni. Még a halál sem. A hitről szóló tanúságtétel egy gyermek számára az élet magvetését jelenti, ám az emberségről és hitről való tanúságtétel is az idősek hivatásához tartozik. Adjuk meg a gyerekeknek a megélt valóság tanúságát, nekünk, öregeknek ez a tanúságtétel a hivatásunk, hogy aztán mindezt ők vigyék tovább.

Az idősek éljenek egész életük jó borával

Az idősek tanúságtétele hiteles a gyermekek számára. A fiatalok és a felnőttek már nem tudják olyan hitelessé, gyengéddé, megrendítővé tenni azt, mint az idősek, a nagyszülők. Amikor egy idős ember megáldja az életet, amellyel találkozik, félreteszi a feltartóztathatatlanul múlandó élet minden neheztelését. Nem keseredik el az idő múlása miatt, hogy neki is hamarosan távoznia kell. Annak a jó bornak örömével él, ami az évek során lett jó borrá. Az idősek tanúságtétele egyesíti az élet korszakait és az időnek ugyanezen dimenzióit, a múltat, a jelent és a jövőt, mert ezek nemcsak emlékek, hanem jelenvalóság és ígéret is. Fájdalmas és ártalmas azt látni, hogy az élet korszakait egymással versengő külön világként képzelik el és megpróbálnak a másik rovására élni, ez így nem megy! – szögezte le a pápa. Az emberiség ősi, nagyon ősi, az óra idejével mérve. De Isten Fia, aki asszonytól született, ő maga az Első és az Utolsó. Ez azt jelenti, hogy senki sem esik ki az ő örök nemzedékéből, bámulatos erejéből, szeretetteli közelségéből.

Az öregek és a gyermekek szövetsége menti meg az emberi családot

Az öregek és a gyermekek szövetsége menti meg az emberi családot. Ahol gyerekek és fiatalok beszélgetnek az idősekkel, ott van jövő, ám ha nincs párbeszéd az idős és fiatal közt, a jövőt nem lehet világosan látni. A gyermekeknek, akiknek meg kell tanulniuk megszületni, vajon átadhatjuk-e a meghalás bölcsességének idősek birtokolta gyengéd tanúságtételét? – kérdezte a pápa.  Vajon ez az emberiség, amely minden fejlődésével együtt egy tegnap született kamasznak tűnik, képes lesz-e visszanyerni az idős kor kegyelmét, amely szilárdan tekint sorsának távlatára? A halál minden bizonnyal nehéz szakasz az életben, mindannyiunk számára: ez egy nehéz szakasz. Mindannyiunknak el kell mennünk és ez nem könnyű. Ám a halál az az átmenet, amely lezárja a bizonytalanság idejét és eldobja a karóráját. Azért nehéz, mert ez a halál átvonulása. Ám az élet többé már el nem múló szépsége pontosan akkor kezdődik. Azoknak az időseknek a bölcsességével kezdődik ez, akik képesek tanúskodni a fiataloknak. Gondoljunk a párbeszédre – foglalta össze tanítását a pápa –, az idősek és gyerekek szövetségére, az idősek és fiatalok szövetségére, és ügyeljünk arra, hogy ez a kötelék meg ne szakadjon. Hadd örüljenek az öregek, ha szólnak és fiatalokkal beszélnek, a fiatalok pedig csak keressék az öregeket, hogy átvegyék tőlük az élet bölcsességét – zárta katekézisét Ferenc pápa.

P. Vértesaljai László SJ, Vatican News

MEGOSZTÁS