Isten közelhozása egy gyermek életéhez inkább kötelesség, mint feladat. Világunkban adott a lehetőség ennek megtételére – csak élni kell vele! Látása annak, hogy miként születik meg a kapcsolat gyermek és Isten közt, ez hogyan lesz élő és az ő életét széppé formáló – csodát szül! Az ember rádöbbenésként éli Isten lehajló gesztusát a gyermek egyszerű és őszinte énjéhez – hiszen abból (is) valami tökéleteset formál! Ezt a célt szolgálta a XV. Gyimesbükki Hagyományőrző Tábor, melyet Minden földek Istent dicsérjétek! mottóval tartottak augusztus 11−15. között. A tábor zárónapján tartották a kontumáci anyatemplom búcsús ünnepét, ugyanakkor ünnepelték a tizennyolc évesek nagykorúsítását is.
Nem kevés előkészülettel, többszörös átdolgozással, azonban a csendes visszatekintés lehetőségében annál nagyobb hálával éljük át a siker örömét. Volt, mit átadni, és tudtunk átadni. A cél Isten megismerése és dicsőítése teremtői művéért. Nem véletlen a tábor mottója: Minden földek Istent dicsérjétek! Lehetőségét ennek három témakörben határoztuk meg, három napra leosztva: Imádság, Szentírás és liturgia.
Első nap Antal Endre harmadéves kispap rávilágított az imádság lényegére a gyermek életében, kiemelve a „lehetőséget”, melyben találkozás születik meg. Második nap Virág István diakónus Isten igéjét, a Szentírást mint a gyermek és Isten kapcsolatának forrását mutatta be. Harmadik nap Mazai Tihamér, a plébánia segédlelkésze a liturgia életébe vezette be a gyermekeket, segítve megértését annak, ami „ott” történik az oltáron. Ezen témaköröket a különböző foglalkozások támasztották alá, és igyekeztek megértetni. A táborért 14-én, vasárnap adtunk hálát közösen – gyermekek és hívek − teremtő Atyánknak.
A tényleges zárásra 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén került sor, amikor egyben az ősi, kontumáci anyatemplom búcsús ünnepét ülte. E napon volt a 18 évesek nagykorúsítása is. Az ünnep közös bevonulással kezdődött, amelyet az ünnepi szentmise zárt. Ennek végén a segédlelkész köszöntötte őket, megfogalmazva és kérve tőlük: „Maradjanak emberek az embertelenségben és keresztények a hitetlenségben”.
Isten gondoskodásának jelét éljük a tapasztalatban, hogy van segítség. Öröm látni, hogy akarják a szépet, a jövőt. Teremtőnk után Salamon József plébánost illeti a hála, aki szívügyének tekinti a jövő nemzedék sorsát, jóban és bölcsességben való növekedését. Isten jelenléte kísérje életét közvetlen munkatársainak, az önkénteseknek és minden jóakaratú, segítségnyújtást nem kímélő embernek.
Mazai Tihamér