Folyamatos támogatás az ukrán menekülteknek

0
966
Fotók: Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet

A máramarosszigeti menekültsegítő központ öt hónappal ezelőtt nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy a háború miatt hazájukat elhagyni kényszerülő ukrán állampolgároknak segítséget, támogatást nyújtson.

„Ez volt a munkahelyem. Ebbe az iskolába jártam. Itt laktam” – mutatja sorra mobiltelefonján a romokban álló épületeket egy Harkivból érkezett ukrán hölgy. Bár a települést többször is masszívan bombázták, úgy tervezte, helyben várja meg a konfliktus végét. Egy hónappal ezelőtt viszont, amikor mindene odalett, nehéz szívvel, de meghozta a döntést, hogy szülővárosát elhagyva, családtagjaival együtt új életet kezdjen Romániában.

A Máramarosszigeten, a Ioan Mihaly de Apșa utca 17. szám alatt működő menekültsegítő központba nap mint nap érkeznek olyan személyek, akiknek hasonló tapasztalatban volt részük, szívszorongató élettörténeteket osztva meg az intézmény munkatársaival. A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által az Ismerd Meg Őket, Ne Diszkrimináld Egyesülettel partnerségben megalapított központ vállalt küldetése azonnali, valamint középtávú segítséget és támogatást nyújtani a háború elől Romániában menedéket kereső ukrán emberek számára. Az intézmény felszerelésében és a szolgáltatások finanszírozásában fontos szerepe volt és van a Romániai Caritas Konföderáció révén a Catholic Relief Services-nek.

Működésének első időszakában a központ célközönségét az ország területén áthaladó, illetve az ideiglenesen Máramarosszigeten tartózkodó menekültek képezték. Az intézmény, nehézségeik enyhítése érdekében, több alapszolgáltatást is biztosított számukra: tájékoztatást; közvetítést biztonságos szálláshelyek, illetve a helyi hatóságok felé; iratok másolását és beszkennelését; videóchat-lehetőséget az otthon maradtakkal való kapcsolattartás céljából; ruhamosást és -szárítást.

A konfliktus elhúzódásával egyre több ellátott döntött úgy, hogy hosszabb ideig marad Romániában vagy hogy új életet kezd hazánkban, ennek megfelelően a központ szolgáltatáspalettája is bővült. Jelenleg a szigeti menekültsegítő központ harminc, a városban, illetve környékbeli településeken élő ukrán család számára nyújt szolgáltatásokat. Az intézmény csapata nemrégiben egy tolmáccsal is bővült, segítségével immár sokkal könnyebben megy az ellátottakkal való kommunikálás.

Nagyon sok kedvezményezett igényli a központ munkatársainak segítségét az álláskereséshez. Mindeddig húsz ukrán állampolgár részesült tanácsadásban a munkába állás terén, három közülük pedig jelenleg is dolgozik. A román és az angol nyelv ismeretének hiánya komoly akadály az alkalmazásban. A központ ellátottai között vannak olyan személyek is, akik Ukrajnában felelős szerepkörben dolgoztak, Romániában viszont, a nyelvtudás hiánya miatt, felsőfokú végzettséget nem igénylő munkakörökben sem tudnak elhelyezkedni. A legtöbben a vendéglátóiparban szeretnének dolgozni – tapasztalta a központ munkatársa, Fonta Ioan referens. Az, hogy egyes munkahelyeken a napi egy vagy akár többszöri étkezést díjmentesen biztosítják, sok munkát kereső ukrán állampolgár számára vonzó.

A munkába állás elősegítése érdekében a központ román és angol nyelvleckéket szervez. Jelenleg három személy jár rendszeresen nyelvórákra, de a hamarosan induló, új modulra már tizenötön jelentkeztek. Ők három csoportban tanulnak majd, hetente több alkalommal.

A menekültek nagyon sokféle ügyes-bajos dologgal fordulnak a központ munkatársaihoz. A leggyakoribbak: biztonságos szálláshely keresése, a munkába állás, a munkaadóval való kapcsolattartás, orvosi kezelésekhez való hozzáférés, közvetítés a különböző hivatalok, orvosi egységek felé, jogi tanácsadás igénylése stb. Bármilyen jellegű problémáról is van szó, az intézmény személyzete mindent megtesz azért, hogy megtalálja a legoptimálisabb megoldást.  

Azokat az ellátottakat, akik még nem rendelkeznek jövedelemmel, a lehetőségek mértékében, élelmiszerekkel, tisztálkodási és tisztítószerekkel, ruhával és lábbelivel, tanszerekkel, játékokkal is támogatják.

A szigeti menekültsegítő központ a továbbiakban is megbízható partnere kíván lenni a városban, illetve az annak környékén letelepedő ukrán embereknek, szolgáltatásait folyamatosan igazítva, bővítve az ellátottak igényeinek függvényében.

Palincas Erika