A Porciunkula-búcsú története

0
227
Fotó: Erdélyi Ferencesek Facebook-oldala

A ferences rend augusztus 2-án ünnepeli a Porciunkula-búcsút, amely a kisebb testvérek közösségének egyik legnagyobb ünnepe. Ezen a napon – Angyalos Boldogasszony ünnepén – a világ összes ferences templomában búcsú nyerhető. Írásunkban arról olvashatnak, hogyan kérte és szerezte meg Szent Ferenc a kiengesztelődés búcsúját.

Ferenc és társai megtérve a római útjukról, az Assisi közelében lévő Rivo Tornóban, egy pajtában húzzák meg magukat. „Mert a pajtából − szokta mondogatni a szent − sokkal rövidebb út vezet a mennybe, mint a palotából” (1Cel. 42). Itt szűkös keretek között zajlott életük, „sokszor még a mindennapi kenyérnek is híjával voltak, és kénytelenek voltak beérni azzal a répával, amit végső szükségükben az assisi lapályon itt és ott összekoldultak” (1Cel. 42). A hely szűkössége miatt Ferenc „a pajta gerendáira sorra felírta a testvérek nevét, hogy mikor imádkoznak vagy pihenni akarnak, megtalálhassák helyüket, s így a hely szűkössége ne zavarja lelkük csendjét” (1Cel. 44). A csendet megzavarták, egy ember nagy lárma közepette hajtotta be állatát a pajtába. Ferenc senki tulajdonát nem szerette volna kisajátítani, ezért elhagyták a pajtát, és a Porciunkula-kápolnában húzták meg magukat, amelyet a bencések bocsátottak rendelkezésükre évi néhány hal ellenében. „Mert ő semmit sem akart magáénak vallani, hogy annál teljesebben övé legyen minden az Úrban.” (1Cel. 44).

A Porciunkula Ferenc és a testvérek számára kiváltságos hellyé válik, ugyanis hozzá kötődnek majd a ferences közösség kezdeti élményei, és az összes olyan esemény, ami a testvérek ajkán tovább él. A Porciunkula felújításán maga Ferenc fáradozott 1207−1208. között, itt kötelezte el magát az evangéliumi életre Szent Mátyás apostol ünnepén 1209-ben (1Cel. 22), itt fogadtak maguk közé számos testvért (1Cel. 24), itt, a kápolna körül tartották évenként pünkösdkör a rendi káptalant: „Pünkösdkör minden testvér megjelent a Boldogasszony-templomnál, és megbeszélte, hogyan lehetne még tökéletesebben megtartani a regulát” (A három társ legendája, 57), itt öltöztette be Ferenc Klárát 1212-ben (1Cel. 18), és ide tért vissza életútja végén, 1226-ban, hogy meghaljon. Ferenc számára az Angyalos Boldogasszony-kápolna a szülőföldet jelenti, melyből minden kinő és fejlődik. „Ezért gyakran szokta mondani a testvéreknek: »Vigyázatok fiaim, nehogy valaha elhagyjátok ezt a helyet! …Mert valóban szent ez a hely és az Isten lakása. Itt még kevesen voltunk, megsokasított minket a Magasságbéli. Bölcsességének fényével itt világított be szegényeink szívébe, szeretetének tűzével itt gyullasztotta fel akaratunkat. Aki itt buzgó szívvel imádkozik, minden bizonnyal megnyeri, amit kér, aki ellenben itt vét, az súlyosabb büntetésben részesül. Ezért hát fiaim, mindig tartsátok tiszteletben Istennek ezen lakóhelyét, s teljes szívetekből ujjongással és hálálkodással magasztaljátok benne Istent.«” (1Cel. 106)

Ferenc vágya, hogy ez a hely áldást hozzon minden ember számára. Ezért eszközölte ki a pápától búcsút, amely által mindenki, aki az Isten anyja-kápolnába lép, felszabadult szívvel, a bűnért járó büntetéstől megszabadulva távozhat.

Egy kései legenda szerint egy alkalommal itt jelent meg Jézus és Szűz Mária Ferencnek, s felszólította: kérjen valami nagy kegyelmet. A Szeráfi Atya azt kérte, hogy aki e kis templomot meglátogatja, teljes búcsút nyerjen. Krisztus Urunk jóváhagyta a kérést, és a pápához utasította szentünket. Ferenc 1216 júliusában felkereste III. Honoriusz pápát, és arra kérte őt, hogy mindazoknak, akik a Porciunkula-kápolnába eljönnek, és ha már meggyóntak és megbánták bűneiket, engedélyezze az egész addigi életükben elkövetett bűnök teljes bocsánatát és az azokért járó büntetés elengedését. A pápa teljesítette Ferenc kívánságát, és augusztus elsejének naplementétől a következő nap nyugtáig minden esztendőben „toties-quoties”, a szenvedő lelkekért is felajánlható teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik fölkeresik a Porciunkula-kápolnát, gyónnak, áldoznak és imádkoznak a pápa szándékára. Mivel Ferenc éppen a személyesebb, bensőségesebb istenkapcsolatot emelte ki azzal, hogy nem magát a zarándoklást, hanem a szentségi jelleget, vagyis a bűnbánatot és az eucharisztia vételét állította középpontba, a porciunkulai búcsút később az összes ferences és klarissza templomra, majd végül minden plébániatemplomra is kiterjesztették augusztus 2-i időponttal.

„Ferenc, kérésének előterjesztésekor azokra az egyszerű, súlyosan megterhelt emberekre gondolt, akik nem rendelkeztek a szentföldi zarándoklathoz szükséges anyagiakkal, akiknek nem volt másuk, mint a hitük, az imájuk s az a készségük, hogy szegénységüket az evangélium szerint éljék meg” – olvashatjuk Szilveszter Barát a blogján. „Ebben az értelemben a porciunkulai búcsú az élettől agyonterheltek vezeklése, akikre már a puszta létük is éppen elég vezeklést ró ki. (…) A Porciunkula és az ott szentesített búcsú tehát azt a feladatot rója rám és mindannyiunkra, hogy a másik ember üdvösségét az enyém elébe helyezzem, és így találjam meg önmagamat is.”

Hogyan kérte és szerezte meg Szent Ferenc a kiengesztelődés búcsúját?

Az 1216-os esztendő egyik éjszakáján, miközben Ferenc a Porciunkula templomocskájában imádságban és szemlélődésben elmélyülve időzött, a kápolnát egyszer csak hirtelen hatalmas fényesség öntötte el, és az oltár fölött Ferenc a fénybe öltözött Krisztust, s jobbján az ő szentséges anyját látta, nagy számú angyaltól körülvéve. Ferenc, földre lehajtott fejjel, csendben imádta Urát!
Akkor azt kérdezte tőle, hogy mit kívánna a lelkek megmentésére. Ferenc rögtön így válaszolt:„Szentséges Atya, habár nyomorult és bűnös vagyok, azt kérem tőled, hogy mindazok, akik – bűnbánatot tartva és szentgyónáshoz járulva – eljönnek ezt a templomot meglátogatni, részesüljenek bőséges és nagylelkű bocsánatban, minden bűnük teljes eltörlése által”.
„Amit te kérsz, oh Ferenc testvér, az nagy dolog – válaszolta az Úr –, de nagyobb dolgokra is méltó vagy, s többet is fogsz kapni. Meghallgatom a te kéréseidet, azzal a feltétellel, hogy holnap kérjed a földi helytartómtól, az én részemről ezt a búcsút”. S Ferenc rögtön jelentkezett III. Honoriusz pápánál, aki azokban a napokban Perugiában tartózkodott, és nagy ártatlansággal elmesélte neki a látomást. A pápa figyelmesen meghallgatta és nagy nehezen megadta a beleegyezését. Majd megkérdezte: „Hány évre szeretnéd ezt a búcsút?”
Ferenc rögtön válaszolta: „Szent Atyám, nem éveket, hanem lelkeket kérek”. És boldogan elindult az ajtó felé, de a pápa hívta: „Hogyan, nem akarsz semmi hivatalos papírt róla?”
És Ferenc: „Szent Atya, számomra elég az ön szava! Ha ez a búcsú Isten műve, akkor ő majd gondoskodik róla, hogy megmutassa az ő művét, nekem nincs szükségem semmiféle dokumentumra, ennek papírja Szentséges Szűz Mária, jegyzője Krisztus és tanúi az angyalok kell, hogy legyenek”
És néhány nappal később, az umbriai püspökökkel együtt, a Porziunkulánál összesereglett népnek, könnyekkel a szemében mondta: „Testvéreim, mindannyiotokat a Paradicsomba akarlak juttatni!” (Il Diploma di Teobaldo című írásból, FF 3391−3397)

Kardos Magdolna FVR

Az írás rövidített változata megjelent a Vasárnap 31-es számának Forrás rovatában a ferences forrás sorozat részeként.