Primiciák évada

0
1379

Primicia, azaz újmise: a Magyar Katolikus Lexikon meghatározása szerint ,,a fölszentelt pap első, ünnepélyes szentmiséje. Különlegessége az újmiséshez lélekben közel álló idősebb pap, aki mint kézvezető áll mellette segítőként, s a szentmise végén az újmisés áldást oszt”. A kézvezető, latinul manuductor az újmisés pap mellett segítette, hogy első ünnepélyes miséjén ne hibázzon. Általában az újmisés maga kérte fel. Ma az újmisés kezét nem vezetik, de a hozzá lélekben közelálló idősebb pap mint primiciás szónok jelen van a frissen szentelt első, ünnepélyes szentmiséjén, amelynek végén újmisés áldásban részesíti szüleit, rokonait, barátait és minden jelenlévőt. Képes összeállításunk az idén pappá szenteltek első miséjét mutatja, ízelítőt próbál adni az otthon meghittségében tartott ünnepről.

,,Eljött a perc, a boldog:/A csengő felsikoltott,/Mellig bókoltak a fejek,/És a csillogó paténa felett/A Kenyér-Isten megmutatkozott./És akkor hirtelen minden megváltozott./Még éppen csak hogy elvillanni láttam/A márvány angyalok sikamló testén/A gyertyafényt mint rezgő csillagot,/Aztán eltűnt egy tündöklő homályban/Kehely és tányér és gyertya és szekrény,/Becsukódott a két szemem magától,/És máshol voltam, mint az álomlátó.” (Sík Sándor: Primicia)

,,Amit olvastok azt higgyétek, amit hisztek azt tanítsátok, és amit tanítotok, azt kövessétek is”, ezekkel a gondolatokkal buzdította a nagyváradi egyházmegye június 18-án felszentelt papjait Böcskei László megyés püspök a nagyváradi székesegyházban. Orosz Roland nagyváradi egyházmegyés újmisés első ünnepélyes szentmiséjét Tasnádon mutatta be július 9-én délelőtt 10,45-től. A primiciás szónok Pék Sándor nagyváradi plébános volt.

Blaga Antoniu nagyváradi egyházmegyés újmisés első ünnepélyes szentmiséjét szülőhelyén, Hegyköztótteleken mutatta be, primiciás szónoka Pasca Szilárd volt.

Tempfli Mátét Schönberger Jenő püspök szentelte pappá július 2-án a szatmári székesegyházban. A primíciát másnap, július 3-án tartotta az újmisés szülőfalujában, Kálmándon a Szent Anna-templom kertjében (a templomban felújítások voltak éppen). A falu és a környék hívei együtt ünnepeltek az újmiséssel. A szentmise szónoka a közösség korábbi plébánosa, Néma Sándor jelenlegi lázári plébános volt, aki a köszönet hangján szólt Máté szüleihez, hogy felnevelték és támogatták őt hivatásában. Felidézte saját primíciájának történetét is, illetve szót ejtett Máté papi jelmondatáról is, amely „Hűséges az Isten” (1Kor 1,9). Az egyházközség nevében Török Péter egyháztanácsos köszöntötte a frissen felszentelt papot. A ministránsok verset mondtak, a fáklyások, a fúvószenekar, illetve a kántor a kórussal együtt tették ünnepibbé az alkalmat. Első szentmiséje végén Tempfli Máté újmisés áldásban részesítette szüleit, nagyszüleit, keresztszüleit, unokatestvéreit és családjaikat, keresztgyermekét, nagybátyját és nagynénjét, valamint a közösség plébánosát, Bíró Norbertet, illetve a korábbi kálmándi plébánost, Néma Sándort, végül az ünnepre összegyűlt papokat.

Timár József első szentmiséjét szülőfalujában, a hidegségi Szent István-plébániatemplomban mutatta be. Falusfelei ezt írták: ,,Büszkék vagyunk rád! Hiszem, hogy ma mind, kik ott lehettünk, büszkék voltunk arra, hogy te a mienk vagy. Hogy abból a hét emberből, akit Isten kegyelme révén Kovács Gergely érsek atya pappá szentelt, egy éppen a mienk. Köszönjük, hogy papi léteddel közöségünkre áldást hoztál. Kívánunk neked nemcsak a hidegségiek, hanem az egész község nevében boldog, lélekemelő, sikeres papi életet, örömteli és kegyelemteljes szolgálatot Isten népe körében.” Primiciás szónok Bodor Attila teológiai tanár volt, aki három jelképes ajándék köré építette fel mondandóját.

Forró Roland Kézdivásárhelyen született, Veszprémben végezte teológiai tanulmányait, gyulafehérvári papszentelése után Kézdivásárhelyen a kantai templomban mutatta be első szentmiséjét július 3-án. Primiciás szónoka Bartos Károly volt.

Bőjte Csongor Csíkszentdomokoson július 9-én délelőtt mutatta be első szentmiséjét, meghívott primiciás szónoka Szőcs Csaba szászfenesi plébános volt.

Kerekes Péter 42 év óta az első újmisés Csíktaplocán, Csibi László csíkszentdomokosi plébános volt a legutóbbi újmisés, akit Taploca indított a hivatás útján, s aki arra biztatta a helyi közösséget, ne várjanak újabb 42 évet. A július 10-iki ünnepre a kivételes alkalomnak megfelelően a közösség méltón felkészült, a gyermek- és felnőttkórus gyönyörű dallamokat szólaltatott meg, az ünneplésre összegyűlt papok közt a primiciást a szemináriumba elindító, tanulmányi ideje alatt őt végigkísérő Czikó László plébános mellett Boros Károly, a korábbi plébános is köszöntötte az újmisést. A primiciás szónokot kolozsvári gyakorlati félévén ismerte meg az újmisés, aki az ünnepi alkalommal megköszönte neki, hogy akkortól barátságába fogadta. Veres Stelian főegyházmegyei vagyonkezelő beszédében a pap identitásának kérdéseit vázolta, és arról a papi hozzáállásról szólt, amely segít Isten szándéka szerinti módon szolgálni az embereket, a közösséget.

Mazai Tihamér első szentmiséjét Borszékon a Szent István-plébániatemplomban mutatta be július 2-án 13,30-tól, primiciás szónoka Fülöp Zsombor volt. Az ünnepi alkalommal készült fotóit a Placc.ro a következő személyes szavakkal osztotta meg: ,,Drága Tiszti! Köszönöm neked, hogy ezen megható és igazán életre szóló ünnepség részesei lehettünk. Ahogyan te is megköszönted a nálunk töltött fél év minden örömét, mi is köszönjük neked, hogy szívedbe zártál bennünket. A magam és a gyimesközéplokiak nevében kívánok neked boldog papi életet. Isten áldása kísérjen utadon! Ui. Külön öröm számunkra, hogy a jó Isten kegyelméből és Kovács Gergely érsek jóvoltából éppen a Gyimesek völgyében kezded meg papi pályafutásodat. Isten hozott közénk. Érezd jól magad!”

Baróti Tibor első ünnepélyes szentmiséjét a gyergyócsomafalvi plébániatemplomban július 9-én, szombaton 13 órától mutatta be, primiciás szónoka Márkus András volt. A papság és a hívek együtt ünnepeltek. Isten segítse a papi szolgálatában és adjon sok lelki örömet!

Bíró Károly Csíkszenttamáson július 16-án 11 órától mutatta be első ünnepélyes szentmiséjét, primiciás szónok Ilyés Zsolt sepsiszentgyörgyi plébános volt. Csíkszenttamáson nagy öröm, hogy 50 év után ismét primiciát tartottak az egyházközség templomában, az újmiséssel együtt ünnepelt az egész közösség.

Bîndăroi Alexandru Irimia 1987. szeptember 13-án Romanban született és a neokatekumenális közösség tagja, tanulmányait a Redemptoris Mater missziós szemináriumban végezte, Schönberger Jenő püspök, miután pappá szentelte, a szatmári Szent János apostol és evangélista-plébániára nevezte ki segédlelkésznek. Az újmisés a máramarosszigeti plébánián töltötte gyakorlati évét. (Fotó: szatmári egyházmegye)

Pablo Perez Gutierrez a szatmári egyházmegyében kezdi papi életét, első szentmiséjét július 3-án mutatta be Nagybányán (itt töltötte gyakorlati évét). Primiciás szónoka nemrég pappá szentelt bátyja, Pedro Perez Gutierrez volt. A Barcelonában született újmisés ünnepségére eljöttek Spanyolországban és Finnországban élő rokonai, valamint közössége, a neokatekumenális út mozgalom tagjai.

MEGOSZTÁS