† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben:
Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Lk 10,38–42
Jézus Jeruzsálembe haladva gyakran betért Betániába, ahol barátainál, Lázárnál, Máriánál és Mártánál szállt meg. János evangéliuma több részlettel szolgál barátságukról. Lukácsnál, a mai evangéliumban Márta fogadja az Urat házukba, akit azonban leköt a sokféle foglalatosság és a közös étkezés méltó előkészítése. Mária ellenben Jézus lábaihoz ül, hogy hallgassa mestere tanítását. Mária a tanítvány klasszikus helyzetét ölti magára, aki asszonyként elsősorban nem a szolgálatra fókuszál, hanem az Úr tanításának hallgatására és befogadására.
Kétféle viszonyulással találkozunk, amelyek közt feszültség lép fel. Tévedés lenne, ha a különbségtételt azzal tudnánk le, hogy a szemlélődő élet az aktív, buzgólkodó felett áll; és hogy Jézus a tétlenségre bátorít. Inkább arról van szó, hogy Márta sürgés-forgása megakadályozza őt a hallgatásban, hogy Jézussal kapcsolatban legyen, tudattalanul is akadályokat gördítve a kommunikáció elé.
Mária a jobbik részt választotta. Tanítványként nemcsak a szolgálatra vagyunk meghívva, hanem Isten igéjének, jelenlétének befogadására. Márta nagyon szenved attól, hogy nem tud jelen lenni sem a készülődésben, sem a találkozásban. Mi is gyakran – a hatékonyság növelése végett – egyszerre több dologgal próbálunk foglalkozni, emiatt azonban gyakran megéljük annak frusztrációját, hogy nem tudunk sehova sem teljesen megérkezni, mert már a következő feladat jár a fejünkben. Nyugtalanok és feszültek vagyunk, emiatt nem tudunk jól meghallgatni, és figyelmünk felszínessé válik. A megoldás talán nem a visszavonulás, a semmittevés, hanem az arra való rátalálás, hogy amikor hallgatunk, akkor teljes lényünkkel jelen tudjunk lenni a másik ember számára, amikor pedig munkálkodunk, azt szintén százszázalékosan, nagylelkűen, odafigyelve tegyük.
A jelenlét teljességének alapfeltétele a csend. Ahhoz, hogy a dallamban a hangok kellő minőségben megszólaljanak, szükség van a csend, a szünet beiktatására. A csend léte és struktúrája megtartóerejű, hogy a hétköznapok pörgésében ne sodródjunk, hanem tudatosan észleljük a különféle behatásokat, megmozdulásokat, tudatosan válasszunk, és tudatosan tudjunk megpihenni, imádkozni, beszélgetni, meghallgatni, dolgozni. A körülmények ezt nem segítik elő, ezért meg kell küzdeni. Nem könnyű megállni, mert a benső feszültség, a külső ritmus inkább sodor és szétszór. Ha viszont a jobbik részt választjuk, megízlelünk valamit Isten országából, ahol a jelenlét teljes, igaz, felszabadító és örömet adó (lesz).
András Csaba SJ
