Megoldás a botrányokra: pénzügyi reform; a visszaélésekkel szemben zéró tolerancia

0
815
Ferenc pápa a Reutersnek adott interjú során. Fotók: Vatican News

Ferenc pápa a Reuters hírügynökség újságírójának, Philip Pullellának adott interjúja negyedik részében a Vatikán pénzügyi kérdéseivel kapcsolatos reformokról beszélt, míg az ötödik részben a pedofília elleni küzdelemről szólt, és leszögezte, hogy az egyház elkötelezettsége e csapás elleni küzdelemben nem vitatható.

A pénzügyi reformok kiküszöbölik a további botrányokat

Ferenc pápa a Reuters hírügynökség kérdésére válaszolva kijelentette, hogy a pénzügyi reformok révén elkerülhetők lesznek a jövőbeni botrányok, például azok, amelyek az elmúlt években kerültek a címlapokra. Külön kiemelte a londoni Sloane Avenue-n található épület megvásárlásával és eladásával kapcsolatos botrányt, amelyet jelenleg a vatikáni bíróság által folyamatban lévő perben vizsgálnak ki.

A londoni épületről szólva a Reuters újságírója megkérdezte a pápát: „Úgy gondolja, hogy most már elegendő ellenőrzési mechanizmus van érvényben ahhoz, hogy hasonló botrányok ne ismétlődhessenek meg?”. „Azt hiszem” – válaszolta a pápa, és azonnal felsorolta az összes megtett lépést. Ezek között megemlítette „a Gazdasági Titkárság létrehozását olyan szakértőkkel, akik nem kerülnek olyan »jótevők vagy barátok« kezébe, akik megtéveszthetik az embert. Úgy gondolom, hogy ez az új dikasztérium, aminek mondjuk úgy, hogy minden finanszírozás a kezében van, igazi biztonságot jelent annak kezelésében, mert azelőtt a pénzügyek igazgatása nagyon zavaros volt”.

A pápa ezután megemlített egy példát az államtitkárság egyik szekciójának vezetőjét illetően, akinek a pénzügyeket kellett intéznie, de mivel nem volt képzett pénzügyi kérdésekben, a pap jóhiszeműen megkérte barátait, hogy segítsenek neki. „De néha a barátok nem »feddhetetlen angyalok« (az olaszban Boldog Imelda)” – kommentálta Ferenc pápa egy 14. századi 11 éves olasz lányra utalva, aki a tisztaság példaképe. „Így aztán történt, ami történt” – tette hozzá. A pápa megismételte, hogy a múltbeli pénzügyi botrányok miatt „a struktúra felelőtlenségében” van a hiba, mondván, hogy a pénzkezelés „nem volt kiforrott”. Ferenc pápa végül emlékeztetett arra, hogy „a Gazdasági Titkárság ötlete George Pell bíborostól származik. Ő volt az a zseni, aki kitalálta.”

A visszaélésekkel szembeni zéró tolerancia nem alku tárgya

A visszaélések elleni küzdelem az egyházban lassan kezdődött meg, de ma már visszafordíthatatlan út. Ferenc pápa ezt hangsúlyozta a Reuters hírügynökségnek adott interjú ötödik részében: „Boston után az egyház lassan zéró toleranciát indított el, és előrelépett. Úgy gondolom, hogy ez az irány visszafordíthatatlan.”

A szentatya hozzátette, hogy ez az elkötelezettség visszafordíthatatlan és nem vitatható. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a visszaélések elleni intézkedések alkalmazása során helyi szinten milyen ellenállásba ütközik esetenként, a pápa megjegyezte: „Van ellenállás, de minden alkalommal egyre jobban tudatosul, hogy ez az út.” Ferenc pápa emlékeztetett a Hittani Kongregáció két részre való felosztására, amelyek közül az egyik a visszaélésekkel kapcsolatos tárgyalásokkal foglalkozik, és elégedettségének adott hangot az e szekció által végzett munkáért. A pápa ezt követően utalt néhány látogatójával való közelmúltbeli találkozójára, akik emlékeztették arra, hogy országukban a bántalmazások mintegy 46 százaléka a családban történik, és megjegyezte, hogy „ez szörnyű”.

Miután felidézte a statisztikákat, a pápa hozzátette: „Ez nem igazol semmit”. Emlékeztetett arra, hogy még ha egyetlen esetről lenne is szó, az is szégyenletes lenne, és küzdeni kell ellene. „Minden egyes eset ellen küzdenünk kell” – mondta. „Papként segítenem kell az embereknek a növekedésben és meg kell mentenem őket. Ha visszaélést követek el velük, megölöm őket. Ez szörnyű.”

„Zéró tolerancia” – fejezte be a pápa, méltatva Sean O’Malley bíboros, bostoni érsek és a kiskorúak védelméért létrehozott pápai bizottság elnöke, valamint a bizottság brit származású titkára, Andrew Small atya munkáját, akiket „bátor” embernek nevezett és akik méltók az elismerésre. A pápa megerősítette, hogy teljes mértékben támogatja a bizottság munkáját.

Forrás: Somogyi Viktória/Vatican News