Evangélium
Lk 9,51-62
Emberfiának nincs hová fejét lehajtania: Jézus követése áldozatot kíván.
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott.
Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?” De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek.
Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
A mai szakasszal Lukács evangéliumának második része kezdődik el, mely Jézus Jeruzsálembe vezető útját írja le, ahol elfogják, elítélik és keresztre feszítik. A múlt vasárnapi evangéliumhoz hasonlóan Jézus most is radikális követésre szólítja azt, aki követni akarja őt.
A fókuszkérdés ez alkalommal, hogy milyen attitűdre van szüksége a tanítványnak. Jézus válaszai zavarba ejtőek, hiszen a felszólalók mind a legjobb tudásuk szerint akarnak eljárni. Jakab és János Illés próféta nyomdokaiba szeretnének lépni, aki kiesdette, hogy tűz pusztítsa el az ellenséget, elfogatta Baál prófétáit, és megölette őket. A Jézust követni akaró ember – habár komolyabb megfontolás nélkül – mégis kifejezi szándékát az odaadott életre. A halottakat eltemetni, a gyászolók mellett állni fontos kötelesség. Az utolsó esetben a családtól való elbúcsúzás, a velük szemben tanúsított tisztelet és hála kifejezése szintén elementáris, ha valaki Istennek szenteli az életét.
Nem gondolom, hogy Jézus üzenete arról szól, hogy a halottakat nem szabad elgyászolni, és a családdal meg kellene szakítani minden kapcsolatot. Sokkal inkább arról, hogy a tanítványság radikális, teljes elköteleződést követel magának. Jézus válaszai mintha azzal szembesítenék az őt követni vágyót: valóban kész vagy odaadni mindent? Valóban képes vagy követni engem, aki szeretetből odaajándékozom az életem, vagy még valamit megtartasz magadnak? Nem könnyű mindent odaadni, főképp életünk azon pontjain, ahol különösképpen érintve vagyunk a családhoz való kötődés által. Ezt a kérdést viszont nem lehet megspórolni, mert hamarosan elfogják Jézust, és akkor a választás megkerülhetetlenné válik.
A házasságban hasonló tapasztalatról számolnak be, ahol az egyik fél súlyos betegségben szenved, és ápolásra szorul. Azt látjuk, hogy a kapcsolat dinamikájában ez egy meghatározó fejezet, ahol a szövetség megerősödik, egyes esetekben meggyengül. Az Úr Jézus kérdése a jegyeskurzus utolsó alkalmának témája lehetne: kész vagy arra, hogy jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben mellettem maradj? Kész vagy arra, hogy velem együtt részesülj az örömteli pillanatokban, amikor Isten országa növekedésének tanúja lehetsz? Tudod vállalni azokat a tapasztalatokat is, amikor miattam elutasításban, megvetésben lesz részed? Amit ajánlok érte: veled maradok, és együtt élhetünk meg mindent. Kedves olvasó, mit választasz? Hogyan érint a kérdés? Imában elbeszélgethetsz minderről Jézussal.
András Csaba SJ
