Pünkösd a zarándokúton… A Camino Portugués (a portugál út) zarándokúton haladva a Porto–Santiago de Compostela távolság 241 kilométer. Ezen az úton indult el Melega Péter szatmári egyházmegyés pap, az egyházmegye gazdasági igazgatója, akinek útját az ő rövid bejegyzései és fotói segítségével követjük végig, erre olvasóinkat meghíva. A harmadik, negyedik, ötödik nap rövid szöveges és bőséges képes beszámolója következik.
3. nap Esposende – Viana do Castelo 27,45 km
Többen rám írtak, hogy mi van velem, hol van a mai nap beszámolója. Rögtön mindenre fényt derítek.
Ahogy közeledtem a mai nap céljához, észrevettem, hogy a város fölött jó magasan egy gyönyörű templom van. Először az fordult meg a fejemben, hogy ha valaki közelről is látni akarja, az keressen rá az interneten és nézze meg, mert én oda ma nem fogok felmenni. Később bántott a lelkiismeret, és mit nem tesz meg az ember az olvasókért.
Felmenten. Miután ma több mint 27 kilométert gyalogoltam, még ezt a magas hegyet is megmásztam, csakis az olvasóimért. Persze egyesek szemében szépséghibának fog tűnni, hogy felvonóval mentem fel, de a lényegen nem változtat. Fenn voltam 27 km gyaloglás után. A felvonó csak 18 óráig működik, ezért előbb meglátogattam a Szent Lujza-hegyen a Jézus szíve-szentélyt és utána álltam neki az írásnak, amit nagyon nem szeretek.
Ha szeretném az írást, a mai napnak ezt a címet adnám: Óceánparti Camino óceán nélkül.
Reggel, amikor elindultam, még láttam az óceánt, utána a portugálok szó szerint be vittek az erdőbe.
Persze ez is egy gyönyörű nap volt. Néha a gyermekkorom jutott eszembe, amikor a Szalavánon kirándultunk, szülővárosom mellett.
Nagyon sok szép rendezett falun mentem keresztül, sok pici és nagy templomot láttam, ahol természetesen mindig megálltam egy fohászra. Plébánost nem láttam, csak a parkolóban van mindegyiknek külön foglalt helye (más országban olyat is láttam kiírva, hogy aki ide parkol vasárnap 9-10 között, az prédikál a misén).
A bokám kérésére megírom azt is, hogy az erdei ösvények mellett rengeteg köves út volt a mai napon.
Útközben láttam sok művészi alkotást is. Az unatkozó és kipihent zarándokok kövekből építenek mindenféle alakzatot. Az egyik kerítés tetején én is hozzájárultam a világművészet fejlődéséhez. Majd látható lesz a képek között a kezem, amint művészkedik. Gondolom, hamarosan legalább a világörökség része lesz ezáltal ez a kerítés.
Még annyit a mai napra, hogy rájöttem, egészen jól tudok portugálul. Reggel, miután már letekertem 8 kilométert, úgy gondoltam megérdemlek egy kis reggelit. Megálltam egy kis falusi bárban, és kértem egy kávét tejjel. A kiszolgáló néni elém tett három csészét. Egy kicsit, egy közepest és egy nagyot. Én rámutattam a nagyra és rögtön tudta, hogy mit akarok. Mondtam is magamban, milyen jó, ha idegen nyelvet is tud az ember.
A “kicsi” szót tudom portugálul és spanyolul, de éves és ivásban nem használom a Caminón… Itt az ember éhes és szomjas. Ezért most zárom soraimat és indulok enni valamit…
4. nap: Viana do Castelo – Caminha 27,81 km
Sok erdő. Újra óceán. Sárga pad. (A következő alkalommal biztosan másképp szervezem ezt a napot.) Reggel korán keltem és indultam útra. A hivatalos kijelölt út megint a parttól távolabb vezetett. Olvastam arról, hogy le lehet menni egyből az óceán melletti útra, de azt is írtak, hogy nincs egészen jól kijelölve és befejezve. Szóval a biztosra akartam menni, de utólag jobb lett volna a bizonytalan. Tíz kilométeren át szűk kis falusi utakon mentem, magas kőkerítések között. Utána a portugálok megint bevittek az erdőbe. Nem is teszek fel erről sok képet, mert teljesen olyan volt, mint a tegnap.
Közben igen éhes lettem, de nemhogy nyitva, de még zárva levő bár sem volt. Tizenhat kilométer után végre reggeliztem. Megállapítottam, hogy egyre jobban megy nekem a portugál nyelv. Jó érzékem van hozzá. Rendelek. Széttárom a kezem, mint a riói Jézus-szobor, és a néni rögtön adja a nagy kávét. Szerintem megpróbálhatnám a középfokú portugál nyelvvizsgát.
Reggeli után még két kilométert kellett gyalogolni, és ismét elém tárult a várva várt óceán. Csodálatos. Találtam egy sárga padot, leültem és töltekeztem. Végül megérkeztem Caminha városába, amely egyben az utolsó portugál helység. Holnap átkompozok vagy vízitaxizok Spanyolországba.
Itt ömlik az óceánba a Mino folyó, amely egyben a határt is képezi a két ország között. Híd nincs a közelben, ezért marad a komp vagy vízitaxi azok számára, akik át akarnak menni a túlsó partra. Majd holnap megírom az átkelést.
Még egy rövid gondolat, mert amúgy nem szeretek sokat írni. Amikor a zarándok megérkezik a szállásra, három dolgot csinál. Zuhanyozik, kimossa a ruháit és aztán ebédel. Mivel én kézzel mosom a dolgaimat és nincs nagyon hova terítsem, ezért a katonaságnál tanult módszerrel szárítom a ruháimat. Persze mondanom sem kell, hogy ezt nem árulhatom el, mert hadititoknak számít és nemzetbiztonsági okokból titokban kell tartanom…Mindenkinek jó készülődést kívánok pünkösdre.
5. nap: Caminha – Viladesuso 25,14 km
Pünkösd. Új időzóna és nyelv. A legszebb nap eddig. Hola Galícia.
Mielőtt elkezdeném a mai nap rövid beszámolóját, el kell mondanom, hogy a tegnap este még kiléptem egy kis városnézésre. Mint minden rendes pap, előbb a templomot kerestem meg. Éppen esküvő volt. Ahogy elment az ünneplő közönség, bementem és látom, hogy két hölgy próbál a gyermekekkel. Egyből tudtam, hogy elsőáldozás lesz. Eszembe jutott, hogy egyszer Sárközön én is pünkösdkor tartottam az elsőáldozást. Még most is emlékszem, hogy Bogi és Robi milyen ügyesen olvastak. Eltelt pár év azóta. Jó volt nosztalgiázni egy kicsit.
Persze én pecsétért mentem be a templomba. Talán erről még nem beszéltem, de minden zarándoknak van egy Credentiálja (zarándok útlevél). Ezzel a zarándok jogosulttá válik, hogy igénybe vegye az olcsóbb szállási lehetőségeket. Ebbe a Credentiálba szorgosan gyűjteni kell a pecséteket (mint a Kauflandban a pontokat), mert Santiago de Compostelában csak az kap Compostelát (oklevél, ami igazolja, hogy az illető elzarándokolt Santiagóba), ha az utolsó 100 kilométeren napi két pecsétje van (a bicikliseknek az utolsó 200 kilométeren kell a napi két pecsét). Szóval figyeltem egy kicsit és kinéztem egy hölgyet, akinek olyan sekrestyés mozgása volt. Odamentem, kinyitottam a Credentiált, rácsaptam az öklömmel a megfelelő helyre és néhány perc múlva gyönyörű pecsétet kaptam. Már kezdetem sajnálni, hogy el kell hagyjam Portugáliát, pont most, amikor már olyan jól tudok portugálul.
Tegnap el is dőlt a nagy dilemma, hogy komp vagy vízitaxi. A komp ugyanis javítás alatt van…
Reggel korán keltem, de nagyon bizonytalan voltam. Pünkösd van, vasárnap, vajon mikor kezdenek ezek a taxisok? Mindenesetre miséztem a szobámban, minden kedves olvasót a paténára tettem, és felajánlottam.
Hátizsák a helyére és indulás. Nagy meglepetésemre már ott voltak a vízitaxisok. Azt hiszem, én voltam az első fuvarjuk. Profik voltak. Pecsétet is adtak, kérés nélkül. Az öt euró ment a zsebükbe én pedig a túlsó partra, Spanyolországba. Olyan 400 méter után kitett a homokos parton, megmutatta az irányt és elköszöntünk (közben egy órát el is vesztettem, mert Spanyolország más időzóna).
Nekem semmi bajom Portugáliával (leszámítva a sok kockaköves utat), de ami pünkösdkor történt az ősegyházzal, az történt az én Caminómmal, ezzel a partraszállással. Öt méter után ott volt a gyönyörű sárga nyíl. És nem fogjátok elhinni (éppen ezért le is fényképeztem), az erdei út deszkapallóval volt lerakva. Azt figyeltem, hogy mikor jön a “laminált parketta” és mikor szólnak, hogy vegyem le a cipőmet. Erdei út ledeszkázva. Ki hallott ilyet?
Úgy látom, már megvan a napi adag a beszámolóból. Akkor nevetnék rajtatok, ha szeretnék írni. Sűrítek egy kicsit és megpróbálok csak címszavakban tudósítani.
Új időzóna.
Új nyelv (Bom dia helyet Buenos dias. Obrigado helyett Gracias. Egy előny van, hogy itt már tudom a “nagy” szót spanyolul. Az első mondat, amit megtanultam három évvel ezelőtt a Caminón, ez volt: Me gustaría una cerveza grande y fría (kérek egy nagy és hideg sört). A második mondat szorosan kötődik az előzőhöz: Otra cerveza (a férfiak tudják, mit jelent). Ezzel a két mondattal meg lehet élni.
Gyakrabban vannak a nyitva a bárok, lehet reggelizni.
Új útjelző kövek (lehet látni, mennyi van még hátra).
Meglestem egy művészt munka közben.
Leültem egy sárga székre és bambultam csak úgy…
Oia-ban volt egy pünkösdi fiesta (én viszont a sziesztát vártam).
A templomokban van pecsét.
Ittt egész nap igyekeztek az óceán mellett vezetni a zarándokot.
Ez Galícia (a helyiek Galícia verde-nek mondják. Három évvel ezelőtt két napig esőben mentem és akkor megtanultam, miért lett “verde” a beceneve).
Ez most már nekem is sok. Lehet, hogy pünkösd hatása… Csodás nap volt. Hola mindenkinek.
