EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Vegyétek a Szentlelket
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 20,19–23
Pünkösd ünnepe felszínre hozza mély, emberi vágyunkat, ami megmártózna Isten határtalan örömében és szeretetében. A Szentlélek templomaként (vö. 1Kor 3,16) olyan jó lenne kibontakozni Isten által adott szabadságunkban, engedni, hogy kibontakozzon bennünk az új teremtmény (vö. 2Kor 5,17), az új Ádám. Annyira megrendítő látni az Apostolok cselekedeteiben, amint az újonnan születő egyházban mindenki a saját nyelvén beszél, mégis értik egymást. A Lélek nem összemos, hanem hidakat épít. Milyen frissítő meghallani a saját hangunkat, kimondani a lényegest, megélni a saját érzésünket és életünket, nem a másét; nem játszmázni vagy kényszeresen megfelelni. Milyen szép, ahogy az egyház születésekor mindenki a saját hangját hallatja: ezek gazdagságként, hálóként, erőteljes kötelékként mutatkoznak, és nem fenyegető elemként. A Lélek nem eltörli a különbözőségeket, hanem segít megérteni azt, ami a másikban történik, anélkül, hogy el kellene fojtani azt a különleges és egyedi módot, ahogyan a Lélek megnyilvánul bennem.
Az evangéliumban Jézus abba a terembe érkezik, ahol a tanítványok az utolsó vacsorát és az első pünkösdöt ünnepelték. Jézus a tanítványokra leheli a Lelket, és azt mondja: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” Ez már nem az ember lehelete, hanem a Szentlélek. Az ember teremtésénél Isten az orrába szuszogta az élet leheletét (vö. Ter 2,7); az utolsó teremtménybe az új élet lelkét fogja lehelni (vö. Ez 37,9). A Lélek ma is fúj a keresztények közösségében és minden emberben. Akkor is, ha nem veszünk tudomást róla vagy eltávolodunk a szeretettől.
A Lélek elsődleges hatása a bűnök megbocsátása, melynek a tanítványok hordozói és szolgái. Nem saját kezdeményezésű megbocsátásról van szó, hanem annak örömhíréről, hogy Isten nagylelkű és irgalmas. A Lélek visszahelyez Isten ölelő karjaiba, és olyan szeretetet közvetít, amely határtalan, és amelyet nem az érdemeink alapján kapunk, hiszen ajándék. Hányan vágynak arra, hogy megtapasztalják ezt a felszabadító ajándékot, a szabad életet. Keresztényként arra vagyunk meghíva, hogy a Lélek oldó erejét közvetítsük főképpen ott, ahol leginkább sóvárognak utána. Azokat az embereket, akik elveszítették a reményt, segíteni visszatalálni a Lélek dinamikus, örömteli, megújító erejéhez. Talán nem szavakkal, hanem azáltal, hogy mi is egyre inkább átadjuk magunkat neki.
András Csaba SJ
