Igent mondok címmel immár második alkalommal hirdetett harmincnapos online női lelkigyakorlatot a Szűzanya hónapjában, májusban a Jézus Szíve Társasága. A szöveges és zenei lelki impulzusok két napig még érkeznek az e-mail-fiókokba, de a lelkigyakorlat gyümölcseiért már május 29-én hálát adtak Magyarország legősibb zarándokhelyén, Bodajkon. A záró szentmisét Mórocz Tamás plébános mutatta be.
Tavaly a koronavírus-járvánnyal járó nehézségekre válaszul szökkent szárba az online lelkigyakorlat, amelyet a sok gyümölcsre és a nagy sikerre való tekintettel idén is megszerveztek. S ha nem is 6300-an, mint a 2021-es „ínséges időkben”, de idén is több mint négyezren kapcsolódtak a napi fél óra imádságra ösztönző kezdeményezéshez, melynek legfőbb célja, hogy Jézus anyja, Mária példája nyomán a résztvevők minél mélyebb és személyesebb istenkapcsolatot alakítsanak ki.
Tavaly a Szent Ignác-i lelkiségű női szerzetesrend, a Jézus Szíve Társasága két tagja, Balla Erika SJC és Mézinger Gabriella SJC, valamint két világi segítőjük, Jacsó Annamária és Szebedy Bolda indította útjára a lelkigyakorlatot. A szervezői csapat idén egy kicsit átalakult: Suller Melinda SJC, a Jézus Szíve Társasága elöljárója vezetése alatt Tyukodi Beáta SJC vette át rendtársa, Mézinger Gabriella helyét, és egy harmadik világi, Békési Erika is csatlakozott a csapathoz.
Suller Melinda a hálaadó szentmise elején arról beszélt, hogy a lelkigyakorlatozók elindultak Isten saját életükre vonatkozó örömhírének befogadásának útján, mint ahogy Mária is annak idején. „Ahogy a pásztorok elidőztek a Szent Család lábánál, úgy mi is elidőztünk, hol Mária, hol József lábánál, hol másutt.” Az elöljáró kifejezte, hogy a rend továbbra is szeretne gondoskodni az online lelkigyakorlat résztvevőiről, lelkiségének megfelelően a Szent Család iránti szeretetet még inkább elmélyítve.
Mórocz Tamás, a bodajki Segítő Szűzanya-kegyhely plébánosa a mennybemenetel ünnepén bemutatott szentmise homíliájában visszaemlékezett az esztergomi ferences gimnáziumban töltött éveire, amikor csak havonta, kéthavonta mehettek haza. A mennybemenetel mindig a végzősöktől való búcsúnak, majd végül az egész gimnáziumtól való búcsúnak volt az ünnepe. Ha jobban meggondoljuk, a mennybemenetel Jézus számára is elköszönés volt a tanítványaitól. Jézus mégis jobban itt maradt velünk azzal, hogy eltávozott, mintha ténylegesen itt maradt volna köztünk – mutatott rá a lelkipásztor. – Hiszen az Eucharisztiában mindannyiunk számára jelen van. Látszólag ugyanis eltűnt az Isten, de valójában lehozta hozzánk a mennyországot.
A mennybemenetelkor Krisztus lett a minden, ő van mindenben – ha ezzel a Krisztus-centrikussággal élünk, akkor más lesz az életünk, anélkül hogy máshogyan élnénk, mint korábban. Ha így tudunk élni, akkor akár a velünk találkozó ateista is megérzi, milyen jó, hogy hinni tudunk, hogy le tudunk térdelni az Atya előtt. Jézus mennybemenetelkor való eltávozása e világból szomorúságra adhatna okot a tanítványoknak, ők mégis nagy örömmel mentek vissza Jeruzsálembe. Ez azért is történhetett, mert a közösséghez tértek vissza.
Hiszen közösség nélkül nem lehet Istenhez úgy eljutni, mint a közösség révén. A szónok azt is hangsúlyozta: a 10. század óta a templom nemcsak a gyülekezés szent helye, hanem az Oltáriszentségben velünk levő Jézust is ott őrizzük. A zsolozsmában nemrég előkerült, 1. vagy 2. századinak tulajdonított Diognétoszhoz írt levél keresztényekre vonatkozó VI. pontját egy az egyben felolvasta a plébános. Ebben a szerző leírja, hogy amilyen a testben a lélek, olyanok a keresztények a világban. Nincsenek külön szokásaik vagy nyelvük, de úgy élnek a szülőhazájukban, mint a jövevények, és minden idegen földet a hazájuknak tekintenek. Életmódjuk felülmúlja a törvényeket, írja az őskeresztény világ lenyomatát jelentő szöveg szerzője, hozzátéve: Isten olyan fontos őrhelyre állította őket, ahonnan nem szabad elmenekülniük.
Mórocz Tamás ebből kiindulva rávilágított, Isten a nőknek csodálatos hivatást adott, legyen az anyai hivatás vagy más formában az Istennek odaadott élet. Isten mindannyiunkat valamilyen formában lefoglal – tette hozzá. Az Istennek odaadott életet, a papi vagy szerzetesi életet nem érti a világ. Sokszor azt is hiszik, hogy valami nem stimmel az illetővel. De most már ott tartunk, hogy azt sem érti a világ, ha valaki kitart a házasságában. Sajnos a világ nem tud hinni a feltámadásban, a lemondás elfogadhatatlan a számára. Pedig a boldogság nem ott kezdődik, hogy mindig mosolygunk, hanem hogy az ember megerősödik a szenvedésekben. Mária útja is tele van szenvedésekkel; Szent József – jogosan – megkérdezi, hogy honnan van a gyerek, el kell menekülniük Egyiptomba, s amikor felnő a fia, még azt is meg kell tapasztalnia, hogy elmezavarodottnak tartják az emberek Jézust. De ilyen sok szenvedés közepette is „örömötök végső örömmé válik, amit senki nem vehet el tőletek”.
A plébános felidézte, sokszor megkérdezik, mégis milyen csodák történtek a bodajki kegyhelyen, amióta itt van. Semmi, de maga az egész hely egy csoda – ezt szokta felelni. Csoda, akárcsak az a női lelkigyakorlat, amelynek a résztvevői most itt vannak a kegyhelyen. „Kívánom, hogy erősödjetek meg, hogy Jézus itt van köztünk, hogy Isten olyan fontos őrhelyre állított titeket, ahonnan nem szabad elmenekülnötök. Köszönjük meg Jézusnak, hogy ő is igent mondott ránk” – fűzte hozzá.
A sok résztvevő által valóban csodaként megélt lelkigyakorlat keretei nagyrészt ugyanazok voltak, mint első alkalommal: dizájnjában is nagyon igényes e-mailben naponta egy-egy szentírási idézet érkezett, a napi imádságban képi és zenés ráhangolódás is segítette a résztvevőket. Ahogy Balla Erika elmondta, a visszajelzések alapján rövidebb, kompaktabb elmélkedésekkel készültek – már csak azért is, mert sejtették, hogy a járványhelyzet megszűnése után kevesebb idejük lesz a becsatlakozóknak az imádságra. Továbbra is javasolták a 30–60 percnyi imaidőt naponta, de tudták, hogy az élet könnyen elsodor, ezért volt egy olyan alternatív lehetőség, hogy egy kérdést hordozzanak a résztvevők az adott napon, így lehet, hogy egyben nem töltöttek annyi időt imádsággal, de a napjuk során újból és újból felbukkanhatott az adott 24 óra témája.
A lelkigyakorlaton már tavaly is részt vett Kis Miki Renátát éppen ezek a kis kérdések ragadták magukkal. A rövidebb szöveg lehetővé tette, hogy a lelkigyakorlatos anyaggal kezdje a napját, és az elmélkedésre napközben, a munkája szüneteiben is vissza tudott térni. Mivel gyermekorvos-rezidensként tizenkét órában dolgozik háromszor is egy héten, ezzel az egyszerűsített formával tudta kezdeni és zárni még ezeket a zsúfolt napjait is. Különösen tetszettek neki a képi ráhangolódások, amelyek között kortárs magyar képzőművészek alkotásai is szép számmal voltak.
Ilyés Gabriella a mostani lelkigyakorlaton vett először részt, nagyon élvezte annak kihívás jellegét is, hogy mindig volt egy feladat, amire összpontosítani kellett. Mindig volt egy indító szó Mária részéről, amivel el tudta kezdeni a napját. Mária szeretete végigkísérte a napjait, és mivel naplót is vezetett, később is vissza tud ehhez az élményhez mint hitbeli kapaszkodóhoz térni. Békési Erika, aki világiként először vett részt a szervezésben, abban látja a lelkigyakorlat csodáját, hogy az e-mailes kiküldés és a magyarországi és erdélyi Mária Rádió révén a legkisebb falvakba, a legegyszerűbb otthonokba is be tudott hatolni a Szentlélek. Mindenki ugyanúgy vágyik arra, hogy a lelke megnyugodjon, s a maga életállapotában megélje az életszentséget.
Szöveg: Agonás Szonja
Fotó: Merényi Zita
