Június elseje számunkra, erdélyi katolikusok számára Szent Péter utódának, Jézus földi helytartójának, a római pápának látogatására emlékeztet. Ferenc pápa romániai látogatása során a csíksomlyói kegyhelyre, mindannyiunk kedves zarándokhelyére látogatott, megküzdve az időjárás viszontagságaival, megcsodálva a tájat, érzékelve és értékelve hitünket. Az évfordulón idézzük fel Ferenc pápa nekünk szóló mondatait!
Isten iránti örömmel és hálával vagyok ma itt, ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként jövünk, hogy találkozzunk égi édesanyánkkal és hogy egymásban valódi testvérekre leljünk.
Az egyház voltaképpen tábori kórházhoz hasonlít. Ennek mintegy „szentségi” helyei, a kegyhelyek, a hívő nép emlékezetét őrzik. Ez a nép a szenvedések közepette sem fárad el keresni az élet vizének a forrását, ahol a remény új erőre kaphat. A kegyhelyek az ünnep és az ünneplés, a könnyek és az esdeklések helyei. Édesanyánk lábához járulunk, szinte szavak nélkül, hogy így az ő szemével láthassuk magunkat, és hogy tekintetével elvezessen ahhoz, aki «az út, az igazság és az élet» (Jn 14,6).
Ezt azonban nem akárhogyan tesszük: zarándokok vagyunk. Ti minden évben, pünkösd szombatján, elzarándokoltok ide, hogy eleget tegyetek őseitek fogadalmának, megerősödjetek az Istenbe vetett hitben és a Szűzanya iránti áhítatban, akit ez a fából készült csodálatos szobor jelenít meg.
Zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést, hogy járjunk együtt az úton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében. Azt jelenti: elszakadni a bizonyosságainktól és a kényelmünktől, egy új földi életnek a keresésében, amelyet az Úr nekünk akar ajándékozni. A zarándoklat kihívás, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól. Zarándokolni azt jelenti, hogy belekerülünk abba a kissé kaotikus tengerárba, amely a testvériség igazi megtapasztalásává válhat. Így egy minden helyzetben szolidáris karavánná válunk a jövő építésének érdekében (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 87).
Zarándoklatunk során ne azt kutassuk, hogy mi lehetett volna (és nem lett), hanem inkább azt, ami ránk vár és nem odázhatjuk el. Zarándokolni annyit jelent, hogy hiszünk az Úrban, aki hozzánk jön és közöttünk van, előmozdítva és ösztönözve a szolidaritást, a testvériséget, a jó utáni vágyat, az igazságot és az igazságosságot (vö. uo., 71). Jelenti a küzdelemre való elköteleződést is, hogy azok, akik a tegnap lemaradtak, a holnap főszereplői lehessenek, viszont a ma főszereplői holnap se maradjanak hátra. Ez pedig a jövő szálainak kézműves összefonását teszi szükségessé. Íme, ezért vagyunk itt, hogy közösen mondjuk: Édesanyánk, taníts meg minket összevarrni a jövőt.
Ez a zarándoklat tekintetünket Máriára és az Isten általi kiválasztottság titkára irányítja. Mária, ez a Názáretből, Galilea egyik kis településéről, a Római Birodalom és Izrael perifériájáról származó lány „igen”-jével képes volt elindítani a gyöngédség forradalmát (vö. uo., 88). Az Isten általi kiválasztottság titka ez, amely tekintetét a gyenge felé fordítja, hogy összezavarja az erőseket, és arra ösztönöz meg bátorít minket, hogy mi is hozzá hasonlóan mondjuk ki az „igen”-ünket, hogy végigjárjuk a kiengesztelődés ösvényeit.
Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást. Járjunk az úton, járjunk együtt az úton, és engedjük, hogy az evangélium legyen az a kovász, amely képes áthatni mindent és képes megajándékozni népeinket az üdvösség örömével az egységben és a testvériségben.
Fotók: MTI/Veres Nándor, Tamási Zsolt, romkat.ro
