Hám János püspökre emlékeztek Szatmárnémetiben

0
197
Hám Jánosra emlékeztek. Fotók: a szatmári egyházmegye honlapja

Urunk mennybemenetelének előestéjén, május 25-én Schönberger Jenő szatmári megyés püspök Hám János püspök boldoggá avatásáért imádkozott a szatmárnémeti székesegyházban.

A szentmisében Jézus mennybemenetelének jelentőségéről elmélkedett a főpásztor: „Értünk volt itt, velünk van most is, hiszen megígérte és tapasztaljuk is, és a jövőnkre nézve azt ígérte, hogy akik benne mindvégig hisznek, és kitartanak mellette, azok vele lesznek az örökkévalóságban.”

Az Apostolok Cselekedeteiben az olvasható, hogy Jézus együtt munkálkodott az apostolokkal az evangélium hirdetésében. Tehát a mennybe ment Úr Jézus az, aki az igét hirdeti és aki meghallgatja a hozzá intézett imákat.

Hám János püspök is hitte, hogy Jézus az, aki rajta keresztül hirdette az igét és hogy ő segítette át minden nehézségen. Szatmár építő püspöke 1781-ben született Gyöngyösön, majd egri kanonok lett és onnan nevezték ki Szatmár püspökévé 1827-ben.

Bár fogadtatása nem volt barátságos, Hám János a maga alázatosságában és imádságos életével megszelídítette Szatmár népét és sok jót tett a városért. Határozottságával példát adott az embereknek, nemcsak hirdette, hanem meg is élte hitét.

Vészterhes időkben, az 1848-as forradalom és szabadságharc idejében kinevezték esztergomi érsekké, hercegprímássá, de sohasem iktatták be; a szabadságharc leverését követően kegyvesztetté vált a császárnál, a magyar kormánynál, sőt, püspöktársai is elfordultak tőle.

Kifosztva, erkölcsileg tönkretéve és rágalmazásokkal elhalmozva tért vissza Szatmárra, és imádsággal, Istenben bízva újrakezdte a munkát. Úgy vélte, hogy Isten adja a keresztet, és ő is tudja elvenni, de Isten erőt is ad a kereszt viseléséhez. Hám János nem futamodott meg, hanem bízott az Istenben és hitte, hogy vele Krisztus együttműködik. Tudta, hogy ebben a világban üldözés lesz a része, de bízott Jézusban, aki legyőzte a világot (vö. Jn 16,33). Hám János ott állta meg a helyét, ahova Krisztus állította.

Amikor 1857. december 30-án visszaadta lelkét a Teremtőnek, akkor a szatmári lakosok vallási hovatartozás nélkül úgy búcsúztak el tőle, mint egy szenttől, mert Jézus működött benne. Jézus, a mennybement Üdvözítő volt az, aki erőt adott neki, akihez ő mindig hűséges volt.

Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek (vö. Jn 14,1–3).  Ez a keresztény ember reménye – mondta Schönberger Jenő püspök –, hogy ott leszünk, ahol Jézus van. Ez adott erőt Hám János püspöknek az építéshez, a gyógyításhoz, az imádsághoz; és ez adjon erőt nekünk is: hogy egyszer majd ott leszünk Jézussal, aki a mennyben van, és vegyük komolyan azt a kijelentését, hogy ő velünk van minden nap a világ végéig.”

Forrás: a szatmári egyházmegye honlapja