Kísérni egymást az Istenhez vezető úton

0
324
Fotók: Darvas Piroska, Dávid Tünde

A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Papi Továbbképzési Program idei hatodik rendezvényén a lelki kísérésről tanulhattak az érdeklődő papok május 23−24-én a csíksomlyói Jakab Antal Házban.

Egyik keresztény kíséri a másikat az Istenhez vezető úton – ezt jelenti alapjában véve a lelki kísérés, ismerték fel közösen a Kísérlek a hit útján képzés résztvevői, akik az együtt töltött két nap során dr. Kondor Ágota mentálhigiénés szakember és dr. Darvas Piroska segítőnővér, lelki kísérő segítségével bevezetést nyertek a lelki kísérés folyamatába, módszertanába.

„Azt tapasztalom, hogy egyre többen várnak tőlem támogatást életük alakításában, útmutatást istenkeresésükben, szeretnék nekik jól segíteni (tudni)” − fogalmazta meg mindannyiuk közös vágyát az egyik résztvevő. Az emberek Istennel való kapcsolatát (elő)segíteni – a szentségek kiszolgáltatásán túl, a rájuk/nekik szentelt idő, a gondoskodó odafigyelés, törődés, a (lelki) beszélgetések által – fontos és nemes lelkipásztori feladat, ugyanakkor kihívás: ahány ember, annyiféle módon kell őket kísérni, Isten felé vezetni.

A gyümölcsöző lelki kísérés folyamatában, a kísérő és kísért kapcsolatában nagy szerep jut a kommunikációnak, fontos tehát ennek gátjait és serkentőit ismerni, ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy a kísérő hiteles legyen, amire mást tanítani, rávezetni törekszik, azt élnie is kell. Az elméleti megalapozás (hitbeli, teológiai, pszichológia alapok, fogalomtisztázás és -értelmezés, megkülönböztetés a lelkigondozástól, terápiától stb.) mellett, amelyet a felkészült, nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakemberektől kaptak az érdeklődők, konkrét módszereket, lépéseket is tanulhattak. A közösen végzett játékos feladatok, helyzetgyakorlatok pedig számos felismeréshez, vagy a már eddig ismertek újragondolásához, a jobb rálátáshoz segítettek.

Voltak, akik visszacsatolásként „ráébredésről”, „teljesen új látószögekről” beszéltek, mások azt jelezték, hogy különösen hálásak az itt kapott gyakorlati(as) eszközökért, fogásokért, melyeket használni tudnak a továbbiakban, és az ilyen jellegű – a pap „munkavégzését” konkrétan segítő – képzések fontosságát hangsúlyozták.

Mindannyian kiemelték: a tanuláson, képződésen kívül is élménydús volt számukra e közösen megélt színes és tartalmas idő – a közösen celebrált szentmisék, a közös emlékeket felelevenítő beszélgetések, anekdotázások, a sok-sok kacagás, az egymásnak adott, egymástól kapott biztatás, megerősítés, jó szó. Nem pusztán „jó érzés” paptestvérekként együtt lenni, együtt tanulni valami újat, hanem felemelő volt szabadon, nyitottan, őszintén jelen lenni, saját tapasztalatokat másoknak odaajándékozni és megtapasztalni a szeretetteljes egymásra figyelést, elfogadást. Így a „tudásbővítés” és a hasznos „praktikák” mellett a lelkipásztorok újult erőt, lelkesedést is visznek innen magukkal, valamint ihletet a másokat Istenhez vezető, lelki kísérő munkájukhoz.

Dávid Tünde