EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Szentlélek megtanít titeket mindenre, amit mondtam nektek.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.
Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.
Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek.
Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam.
Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.”
Jn 14,23–29
Jézus búcsúbeszédében elsősorban nem szabálykövetésre, az előírások megtartására hívja tanítványait, hanem arra, hogy szeressék őt. A kereszténység nem normák gyűjteménye, hanem a szeretet útja. A szeretet, az Istennel megélt kapcsolat az, ami megnyit bennünket az erkölcsös életre, a tanításra, és nem fordítva. Nagyanyáink jól tudták ezt, amikor előbb imádkozni tanítottak minket, és csak utána meséltek a parancsolatokról. Milyen jó lenne, ha mi is egymást az istenkapcsolatunk elmélyülésében, a szeretet megélésében segítenénk, és nem maradnánk pusztán az elvek, a „kell” szintjén. Az elfogadó és tágas szeretetkapcsolatban tud kibontakozni a tanítás igazsága és annak ígérete, hogy az Atya és a Fiú lakást vesznek nálunk.
Jézus az elmeneteléről beszél, és annak ígéretéről, hogy elküldi a vigasztalót, a Szentlelket, aki eszünkbe juttat mindent, amit ő maga mondott. Jézus elmegy, és mégis, ha a szeretet közte és a tanítvány között eleven, ő benne marad. Ez a szerelmes tapasztalata, aki a hiány ellenére megéli a szeretett személy jelenlétét, miközben arra vár, hogy egyszer majd szemtől szemben találkoznak. Mi az, ami ezt a várakozást hitelessé és igazzá teszi, hogy ne váljék nosztalgikussá?
A tanítás, amit Jézus az Atyától kapott és továbbad a tanítványoknak, amelynek megértésében és megélésében a Szentlélek jön segítségünkre. Ez az isteni ige, amit ajándékba kapunk, tesz minket képessé arra, hogy kapcsolatba kerüljünk Jézus Krisztus jelenlétével; ha azt olvassuk, hallgatjuk, ízleljük és megéljük. Az egyház ezt az igét őrzi és adja tovább két évezrede, hogy a közösség, amely azt hallgatja, megtapasztalja Isten jelenlétét, és hogy segítse az egyes embereket Isten hajlékává válni. A Szentírás olvasása ezért elsősorban nem kötelesség, hanem annak útja, hogy imádságos olvasása révén kapcsolatba kerüljünk Isten éltető jelenlétével, amely tápláló forrás és újjáteremtő erő.
Ebben jön segítségünkre a Szentlélek, aki nyitottá tesz arra, hogy Isten igéjét befogadjuk. Ő az, aki a Fiúval és az Atyával lakást vesz bennünk, aki benső tanítómesterként vezet bennünket. Jézus nem hagy magunkra: a Szentlélek megtanít mindenre, eszünkbe juttat mindent. A mi részünkről csak arra van szükség, hogy ott tudjunk maradni Isten igéjénél, és engedjük, hogy az átjárjon, éltessen és formáljon minket. Ott maradni annál, ami valóban éltet és vigaszt ad az életünkben, és figyelni arra, hogy életünk és jelenlétünk utat nyisson Isten hajlékának a kibontakozásában.
András Csaba SJ
