Az egykori jezsuita kollégium alapítására emlékeztek Kolozsváron

0
203

Május 12-én négynyelvű emléktáblát lepleztek le a “Báthory István fejedelem királyi alapítólevele által, 1581-ben Románia jelenlegi területén az első egyetem státuszú felsőoktatási intézmény” tiszteletére. Az ünnepségen részt vett és beszédet mondott Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, adta hírül a gyulafehérvári érsekség a közösségi médiában.

1581. május 12-én, 441 évvel ezelőtt emelte akadémiai rangra Báthory István erdélyi fejedelem a kolozsvári Jezsuita Nagykollégiumot. Idén a kolozsvári magyar felsőoktatás 150 éves működését ünnepli. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a Szegedi Tudományegyetemmel (a kolozsváriból kinőtt intézménnyel) közösen ünnepel.

“A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) 2021-ben ünnepelte elődje, a Báthory István által létrehozott Academia Claudiopolitana alapításának 440 éves évfordulóját. 2022 is ünnepi év, hiszen 150 évvel ezelőtt a Kolozsvári Egyetem létrejöttével elindult a magyar nyelvű felsőoktatás”, olvassuk az egyetem közleményében.

Daniel David, a BBTE rektora, Soós Anna és Markó Bálint rektor-helyettesek közös sajtótájékoztatón hívták fel a közvélemény figyelmét az évforduló jelentőségére.

Ünnepi konferencián, május 10-én mutatták be A Szegedi Tudományegyetem és elődei története II. rész – A kolozsvári egyetem története az alapítástól a szegedi újrakezdésig 1872–1921 című monográfiát. A Szegedi Tudományegyetem falán a centenáriumi tanévben helyeztek el egy emléktáblát, amelyet most avattak fel, s amelynek felirata magyar, román és angol nyelven hirdeti: „Báthory István 1581. május 12-i alapítólevelével létrejött Kolozsváron, a Farkas utcában a jezsuita akadémia, amelyet mind a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, mind a Szegedi Tudományegyetem jogelődjének tekint.”

A kolozsvári ünnepség az egyetemalapítók emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött, az egyetemalapító Báthory István mellszobra előtti tisztelgéssel és az emléktábla leleplezésével folytatódott.

Az emléktábla a Farkas utcai romkert kerítésén, a Református Kollégium épülete felőli sarkán látható, magyar, román, német és angol nyelven ez a felirat olvasható rajta: „Ezen a helyen, a Platea Luporumon (Farkasok utcája), a templom környezetében alakult meg Báthory István fejedelem királyi alapítólevele által, 1581-ben Románia jelenlegi területén az első egyetem státuszú felsőoktatási intézmény, az úgynevezett Academia Claudiopolitana (Societatis Jesu). Az idők során bekövetkező változások révén az intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetemmé (BBTE) válik, amely ma a Farkasok utcájának másik végén található. A Szegedi Tudományegyetem akadémiai eredetét ugyancsak ehhez az intézményhez köti. BBTE, 2021. május 12-én, a 440-esztendő megünneplésére.”

Az emléktábla leleplezésének ünnepségén a Babeş-Bolyai Tudományegyetem vezetőségét Daniel David rektor és Soós Anna rektor-helyettes képviselte. Jelen volt a Szegedi Tudományegyetem vezetése nevében Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes, valamint Kató Béla református püspök.

Kovács Gergely érsek arra hívta fel a figyelmet, hogy a közös erőfeszítéssel megálmodott emléktábla szerepe az is, hogy tudatosítsa: nagy felelősség van mindenki vállán, a struktúrákat élettel és reménnyel kell megtölteni. A tisztelgés csak nosztalgiázás, ha ez nem történik meg. Az emléktábla ösztönzés kell legyen arra, hogy egyetemes tartalommal, értékkel, élettel töltsük meg a mai intézményt.