† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Juhaimnak örök életet adok.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből.
Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 10,27–30
Jézus korában a pásztorok nagy tiszteletnek örvendtek, hiszen Izrael alapvetően a mezőgazdaságra és állattenyésztésre volt berendezkedve. Ma már kevésbé tudunk azonosulni a pásztor-juh képével. A Jézus által használt szimbólum középpontjában az egyre mélyülő odahallgatás és növekvő ismeret, szeretet áll, amely egyre inkább rá meri bízni magát a pásztor vezetésére és gondoskodására.
Amikor a sötétben tapogatózunk, figyelmessé válunk arra, amit érintünk és hallunk. Erőfeszítést igényel megtalálni a kilincset, kitapogatni a falon rejlő kapcsolót. Mégis valami vonz ebben a keresésben. Az anyaméhben töltött kilenc hónap adja a legmélyebb ismeretet, köteléket, biztonságot, ami egész életünkön át végigkísér minket. A csecsemőt nem az anya kiléte, neve, születési helye érdekli, hanem az, hogy kapcsolódni tudjon a köldökzsinóron keresztül az édesanyjához, és a kis kezével érinthesse a méh belső falát. A csecsemő legelemibb szükséglete az egység és a kapcsolat. A kilenc hónap alatt olyan mély kapcsolat alakul ki az anya és gyermek között, hogy a születés után, a méhen kívüli állapotban is biztonsági kötődést biztosít a babának.
Felnőttként is szükségünk van az egységélményre és az anyaméh biztonságára. A mai pszichológiai és spirituális irányzatok fő jellemvonása az Istennel, emberekkel és önmagunkkal való kapcsolat helyreállítása. Jézus arra hív, hogy a vele való kapcsolatban találjuk meg a biztonságot, hiszen ő az, aki az örök életet adhatja számunkra. Az ima, a csend, a szentmise és az Istennel megélt meghittség az, ami ezt az ismeretet és szeretetkapcsolatot táplálni tudja. Bele tudom magam engedni a pásztor gyengéd karjaiba, Isten érintésébe? Megállván szobám imasarkában, belépvén a templom szent terébe, beleszimatolván a természet bódító virágillatába kimondhatom: „Uram Jézus Krisztus, itt vagyok. Add meg nekem az egység, a hozzád kötődés ajándékát!” Mint a csecsemő, én is abból meríthetem erőmet, hogy magzatként kitapogatom az Atya tenyerét, és ebbe az életadó érintésbe kapaszkodok.
A hétköznapokban hol van szükségem, hogy a jó Pásztor hangját hallani tudjam, hogy ne érezzem, hogy magányosan bolyongok a réten? Jövő héten, munka közben megállhatok egy-egy pillanatra, és képzeletben – mint a szeretett tanítvány – ráhajthatom fejemet Jézus vállára, mint anyám mellére, és érzékelhetem, ő hogyan van jelen. Elbeszélgethetek vele, mint mesteremmel és barátommal, és megkérdezhetem, hova szeretne vezetni engem.
András Csaba SJ
