EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy halból is.
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján:
Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az.
Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól.
Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe.
A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire.
Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik, Ugyanígy halból is.
Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.”
Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,1–19
Amikor egy mű befejezése után még egy fejezetet írnak, annak komoly okai kell hogy legyenek. János evangéliumában a 20. fejezet lekerekítése után következik a 21., amely szintén befejezésként szolgál. A feltámadt Krisztus megjelenik a Galileai-tó partján, ahol a tanítványok az éjszakai halászat után semmit sem fogtak. Déjà vu érzésünk lehet. Mégis valami megváltozott a meghívás eseménye óta, és a tanítványok másképpen fogadják Jézust, mint három évvel korábban. A szeretet átalakította szívüket.
A szeretett tanítvány, János felismeri a parton megjelenő Jézust. János volt, aki fejét az Úr ölébe hajtotta az utolsó vacsorán, aki elkísérte őt a kálváriáján, és aki Máriával együtt a keresztje alatt állt. János befogadta a szeretetet, ami készségessé és nyitottá tette őt az Úr felismerésére. Lehetővé teszi, hogy a megváltozott külső mögött felismerje az Úr Jézust. A feltámadott Úr ma is közöttünk él, és kapcsolatba akar lépni velünk a különféle történéseken, találkozásokon keresztül. Mi segít őt meglátni mindenben? Mi az, ami feléleszti a mi szívünket is, hogy a látásunk egyre inkább a felszín mögé tudjon hatolni? János válasza az Istennél való elidőzés, a vele való szeretetkapcsolatban való növekedés. Nem mi formáljuk át látásmódunkat, a szívünket. Nem a mi erőfeszítésünk eredménye, hogy a gondolataink, a szavaink és a cselekedeteink egyre imádságosabbá és igazabbá válnak. A mi részünk a tér és az idő felkínálása, ahova Isten be tud lépni, ahol szeretetével táplál, majd fokozatosan átalakít. Ha az imában ott maradok nála, nyitottá válok az ő befogadására, akkor bízhatok abban, hogy ez lassan megváltoztatja azt, ahogyan jelen vagyok a világban is.
János imádkozó ember, aki nemcsak a saját életében ismeri fel az Isten jelenlétét, hanem Péternek is segít, mondván: „Az Úr az”. Társadalmunkban mennyire szükség lenne olyan hangokra, akik segítenek meglátni, hogy az Isten működik a legkisebb, legjelentéktelenebbnek tűnő dolgokon keresztül is. A hiányra fókuszáltság helyett milyen jó lenne, ha inkább rácsodálkoznánk, és ki tudnánk mondani, hogy az Úr cselekszik. Az élet alapvetően nem a hiányban, a sötétben növekszik, hanem ott, ahol az Úr megjelenik. Mi gyakran a sötétség ellen küzdünk. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha inkább megkérdeznénk az Istentől, hogy ő hol van. Ha engednénk, hogy az imában letisztuljon, hogyan akar ő életet sarjasztani, és a gyomlálás helyett inkább locsolni tudnánk, amin Isten áldása van.
András Csaba SJ
