Ti Szent Márton népe vagytok: Orbán Viktor magyar miniszterelnök látogatása Ferenc pápánál

0
4184

Bő fél évvel magyarországi látogatása után ezúttal Ferenc pápa látta vendégül az Apostoli Palotában Orbán Viktor miniszterelnököt, akinek újraválasztása óta ez első hivatalos útja külföldön. Áprilus 21-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor fogadta Ferenc pápa a dolgozószobájában a magyar miniszterelnököt és a tervezett félórás találkozó 40 perces megbeszélés után ért véget.

Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki nagykövet kíséretében – a látogatás előtt délelőtt tíz órakor szentmisén vett részt a vatikáni Szent Péter-bazilika Szent József oltáránál, amelynél olasz nyelven óránként tartanak misét a templomba látogató zarándokoknak.

Pontosan 11 órakor érkezett a szentatya dolgozószobájába Orbán Viktor, majd zárt ajtók mögött kezdődött a két fél közötti megbeszélés. A tárgyalás végén bevezették a terembe Orbán Viktor feleségét és kíséretét, majd sor került a kölcsönös ajándékozásra. A magyar miniszterelnök egy 1750-ben nyomtatott angol-latin nyelvű nagyheti imakönyvet ajándékozott a szentatyának, továbbá egy kötetet Bartók Béláról, egy másikat pedig az ő műveivel. „Minthogy a magyar nyelvet rajtunk kívül kevesen beszélik, ezért magyar zenét hoztam ajándékba, mert aki ezt hallgatja, az megérti a szívünket” – mutatta be a különleges CD-sorozatot Orbán Viktor a pápának, aki elégedetten nyugtázta: „Bela Bartok”. Ferenc pápa – ajándékai átadásakor – külön magyarázattal szolgált, amikor jobbját rátette egy tányér nagyságú kerek bronzplakettre: „Ezt a domborművet én magam választottam Önnek a Vatikán műhelyéből. Szent Mártont ábrázolja, aki egyébként magyar ember – jó, tudom – Pannónia római provincia volt, de mégis, ti Szent Márton népe vagytok. Ez a kettévágott és a szegény vállára terített köntös pedig – és mutatta a kezével – az a szolgálat, amelyet értük tesztek. Az a szegény pedig azt a félmillió menekültet jelenti, akiket most befogadtatok.” A Szent Márton bronzplaketten kívül Ferenc pápa apostoli buzdításainak egy-egy példányát adományozta. „A béke világnapjára írt idei üzenetemet ma reggel dedikáltam Önnek” – mutatott a szentatya a pecsét melletti aláírására.

Ezenkívül a pápa vendégének ajándékozta az Abu Dhabiban 2019-ban aláírt, az emberi testvériségről szóló dokumentumot, illetve a világjárvány miatt 2020. március 27-án a Szent Péter tartott emlékezetes Statio Orbist, mely a Vatikáni Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

P. Vértesaljai László SJ, Vatican News