A szentatya arról a békéről elmélkedett április 13-án, nagyhét közepén, amelyet Jézus hozott el. A valódi lelki béke szelíd, de bátor önátadás, szeretet és megbocsátás. A jézusi magatartás áll szemben a világ logikájával, mely a hatalmat, az erőszakot, a háborút választja, ezzel elárulja Istent és húsvétját. Krisztus keresztje előtt állva kérjük a szív és a világ békéjét! – buzdított Ferenc pápa az audiencián.
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.” (Jn 14,27)
Új királyt vártak, aki békét és dicsőséget hoz
Nagyhét közepén járunk, mely virágvasárnaptól húsvétvasárnaphoz vezet minket. Mindkét vasárnapot a Jézus körüli ünnep jellemzi, de két különböző ünnepről van szó – kezdte katekézisét Ferenc pápa. Múlt vasárnap láttuk Jézus dicsőséges bevonulását Jeruzsálembe, amikor az emberek Messiásként fogadták. Ruháikat a földre terítették előtte, és a fákról tördelt ágakat helyeztek lába elé. Nagyhangon éltették a „királyt”, és azt kiáltozták: „Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” (Lk 19,38) A tömeg ünnepli, mert Jézus bevonulásában egy új király érkezését látja.
Milyen békét vártak az emberek? Dicsőséges békét, mely királyi beavatkozás gyümölcse, egy hatalmas megváltóé, aki felszabadítja majd Jeruzsálemet a római uralom alól. Mások valószínűleg a társadalmi béke helyreállításáról álmodtak, és Jézusban ideális királyt láttak, aki majd kenyérrel jóllakatja a népet, ahogy már megtette és nagy csodákat művelt, igazságosabbá téve a világot.
Békésen és szelíden: ez Isten stílusa
Jézus azonban soha nem erről beszél – mutatott rá a pápa. Jézus előtt egy másik húsvét áll. Az egyetlen dolog, amihez ragaszkodik jeruzsálemi bevonulásakor, az egy megkötött szamárcsikó, amelyen még nem ült ember (Lk 19,30). Krisztus tehát így hozza el a békét a világba: békésen és szelíden, melyet a megkötött szamárcsikó jelképez, melyen még senki nem ült. Senki, mert Isten másként cselekszik, mint a világ. Jézus ezt így magyarázza tanítványainak közvetlenül húsvét előtt: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.” (Jn 14,27)
Jézus húsvétkor nem azt a békét adja nekünk, amely a világ stratégiáit követi, amelyik azt hiszi, hogy csak erővel, hódítással és kényszerítéssel lehet elérni a békét. Ez a béke valójában nem más, mint a háborúk közti szünet, ezt jól tudjuk. Az Úr békéje a szelídség és a kereszt útját követi: magára vállalja a többieket. Krisztus magára vette bajainkat, bűneinket és halálunkat, így szabadított meg, fizetett meg értünk. Az ő békéje nem valamilyen kompromisszum gyümölcse, hanem az önátadásból születik. Ez a szelíd és bátor béke azonban nehezen talál befogadásra. Ugyanaz a tömeg, amelyik éljenezte Jézust, pár napra rá azt kiáltja: „Feszítsd meg”, fél és csalódott, egy ujját sem mozdítja érte.
Dosztojevszkij mai aktualitása
Ferenc pápa ezután Dosztojevszkij máig érvényes nagy művéből, a Karamazov testvérekből idézte a Nagy inkvizítor fejezetét. Ez elbeszéli, hogy évszázadok múltán Jézus visszatér a Földre. Rögtön ünneplő tömeg várja, mely felismeri és élteti őt: „Nahát, visszajöttél! Gyere velünk!”. De aztán az inkvizítor, aki a világ logikáját jeleníti meg, letartóztatja. Kihallgatja Jézust és vadul bírálja. A szemrehányás végső oka az, hogy Krisztus, bár megtehette volna, soha nem akart császár lenni, e világ legnagyobb királya, mert inkább szabadnak hagyta az embert, nem igázta le, és nem erővel oldotta meg problémáit.
Helyreállíthatta volna a békét a világban, megtörve az ember szabad, de ingadozó szívét egy felsőbb hatalom erejével, de ő nem akarta: tiszteletben tartotta szabadságunkat. Az inkvizítor ezt mondja Jézusnak: „Ha elfogadtad volna a világot és a császári bíbort, megalapoztad volna az egyetemes uralmat és az egyetemes békét”. Majd keményen így zárja ítéletét: „Ha van valaki, aki mindannyiunknál jobban rászolgált a máglyára, az éppen te vagy”. És íme, újra megismétlődik a történelem, a hamis béke kísértése, mely a hatalomra épül, hogy aztán a gyűlölethez és Isten elárulásához vezessen, a lélek oly sok keserűségéhez – fűzte hozzá a pápa.
Az inkvizítor végül azt szeretné, hogy Jézus mondjon neki valami keserűt, szörnyűségeset. Krisztus azonban egy kedves gesztussal válaszol: csöndben odalép hozzá és gyöngéd csókkal illeti öreg, vértelen ajkait. Jézus békéje nem nyomja el a többieket, sosem fegyveres béke, soha! Az evangélium fegyverei az ima, a gyöngédség, a megbocsátás és az önzetlen szeretet minden felebarát iránt. Így hozza el Isten a békét a világba. Ezért napjaink fegyveres agressziója − mint minden háború − sértés Istennel szemben, a húsvét Urának káromló árulása, amikor az ő szelíd arca helyett e világ hamis istenét választjuk. A háború mindig olyan emberi cselekvés, ami a hatalom bálványozásához vezet.
Krisztus békéje építi a történelmet
Jézus utolsó húsvétja előtt így szól az övéihez: „Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.” (Jn 14,27) Azért mondja ezt, mert a világi hatalom csak pusztítást és halált hagy maga után – ahogy most is látjuk. Az ő békéje pedig építi a történelmet, az emberi szívtől kezdve, mely befogadja őt. Húsvét így Isten és az ember valódi ünnepévé válik, mert a béke, melyet Krisztus a kereszten nyert el önfeláldozásával, osztályrészünkké lesz. Ezért hát a feltámadt Krisztus húsvét napján megjelenik a tanítványoknak, és így köszönti őket: „Békesség nektek!” (Jn 20,19.21) Ez a győzelmes Krisztus, a feltámadt Krisztus köszöntése.
Kedves testvérek! Húsvét átmenetet jelent. Idén pedig különösen áldásos alkalom arra, hogy a világ istenétől a keresztény Istenhez térjünk meg. A belsőnkben hordozott kapzsiságból átlépjünk a szeretetre, mely szabaddá tesz, az erővel hozott béke várásától a konkrét tanúságtételre Krisztus békéjéről. Álljunk meg Krisztus keresztje, békénk forrása előtt, és kérjük a szív és a világ békéjét! – fohászkodott végül a nagyszerdai audiencián Ferenc pápa.
Gedő Ágnes, Vatican News
