Csíksomlyói passió

0
2407

Virágvasárnap újra bemutatták a Csíksomlyói passiót. A ferences kegytemplom előtti téren ezúttal 70 tagú csoport vitte színre Jézus keresztútjának legfontosabb állomásait. A csíksomlyói iskoladrámák többszáz éves múlttal büszkélkednek, ám ez a produkció azért is különleges és Európa-szerte egyedi, mert balett-előadásként jeleníti meg a Golgotán történteket.

Az előadást 26 évvel ezelőtt Svella Adél rendező-koreográfus állította össze és másfél évtizeden át virágvasárnaponként láthatták az érdeklődők. Néhány évnyi szünet után újraindították, ám a pandémia idején is elmaradt. Az utóbbi években Oláh-Bányay Iringó irányításával vitték színre, aki Mária szerepét is alakítja. „Tinilányként léptem Mária szerepébe, aztán férjhez mentem, anyuka lettem és teljesen átértékelődött bennem a szerep. Mást jelent most, mint amit fiatal koromban jelentett. Akkor nem értettem, inkább megjátszottam, mint átéltem ezt a szerepet. Most anyaként élem bele magam a történetbe, és ez egészen más érzésekkel tölt el”, mesélte Iringó az előadás után.

Az idei előadás a csoport számára azért is emlékezetes, mert az első passióbemutatók szereplőinek most már a gyermekei is részt vettek a misztériumjáték bemutatóján.

Csúcs Mária

Fotó: Csúcs Endre, Csúcs Mária