Áldott, aki az Úr nevében jön!

0
1127

Virágvasárnap Kovács Gergely érsek mutatta be az ünnepi szentmisét Jakubinyi György nyugalmazott érsekkel, illetve a nagy- és kisszeminárium elöljáróival együtt. A szentmise elején a főpásztor megáldotta a barkaágakat, majd Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére a kisszeminárium diákjai barkaágakat és ruhákat terítettek a földre, így vonulva be a székesegyházba.

A passió eléneklése után Kovács Gergely érsek homíliájában emlékeztetett, hogy virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. Bevonulása, bár alázatosan történt, egy szamár hátán, mégis királyként kezdték éltetni: „áldott a király, aki az Úr nevében jön!”

Ennek ellenére a tömeg, amely ma hozsannázik, nagypénteken kiáltani fogja: „keresztre vele!” Mi elmondhatjuk, hogy nagypénteken is ott leszünk vele a kereszt tövében. „Jézus azonban a szívekbe lát, hiszen a külsőleg nagyon is vallásosnak tűnő farizeusokat is megintette: ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem” (Mt 15,8).

„Hitünk nem olcsó rajongás, nem külső hozsannázás” – hangsúlyozta a főpásztor. Reflektált arra, hogy az ünnepek küszöbén állva teendőinkről listákat készítünk arról, hogy mit kell elvégeznünk. „De van-e lelki listánk?” Hogyan fogok az ünnepi napok alatt bejönni a székesegyházba? Készülök-e rá bensőleg? Legfőképpen pedig: hogyan akarok innen elmenni? „Mert lehet rajongani Jézusért, lehet csodálni őt, de a kérdés az, hogy engedem-e, hogy megváltoztassa az életemet?” – tette fel a kérdéseket homíliája végén az érsek.

Fotó: Kováts Álmos

Forrás: SIS

MEGOSZTÁS