Evangélium: Lk 22,14-23,56
Jézus ünnepélyes bevonulását Jeruzsálembe a király képe uralja. A jerikói vak Dávid fiának kiáltja ki Jézust, és ezzel királyi méltóságát ismeri el. Jutalmul visszakapja a látását. A Jeruzsálembe érkező próféta királyként vonul be a városba, de az ünneplő hangok közé a tagadás, visszautasítás, a halálos ellenségeskedés hangjai vegyülnek. A farizeusok el akarják hallgattatni a népet, hogy ne adjanak hitelt a királyi méltóságnak. Majd a bevonulást követően egy kegyetlen példabeszéd következik a királyról, akit alattvalói nem akarnak elfogadni uruknak, emiatt a távoli országból hazaérkező király kivégezteti őket.
A jeruzsálemi jeleneteket a király előtti nagy ítélet jellemzi. Amit a példabeszédben szereplő úr mond: A magad szájából ítéllek meg! A királyra mondott hazugság az alattvalókra vonatkozó ítélet lesz. A királyi ítélet nem tesz mást, csupán teret enged annak, amit az alattvalók mondanak. Aki nem akarta őt urának elfogadni, annak alattvalóként és emberként is meg kell semmisülnie.
Jézust Dávid fiának kiáltja a jerikói vak is és az őt Jeruzsálemben fogadó tömeg is. Salamon volt Dávid fia, így Jézus maga is Salamonnal azonosul. Salamon királyi ítéletei igazságos voltuk miatt lettek híressé, Salamon igazságossága bölcs. Adonija, Ebjatár és Sini, Salamon ellenségei, mind úgy halnak meg, hogy ők maguk mondják ki halálos ítéletüket.
Példaként említhetnénk Jóábot is, aki az Úr sátrába menekült, az oltár szavát fogta, hogy ott kegyelmet kapjon a királytól. Mivel ott nem volt szabad vért ontani, hívták, hogy jöjjön ki. Ő azonban maradni akart, és így szólt: inkább itt halok meg. Ekkor a király elküldte Benajat ezekkel a szavakkal: Tégy vele, amint mondtam! Szúrd le és temesd el… Joáb saját szava szerint az Úr sátrában halt meg.
Jézus előtt is ítéletre vár a nép. Életről és halálról döntenek, de talán nem is sejtik, mekkora súlya van szavaiknak. A szamár hátán bevonult király, Dávid fia, az új Salamon, a béke követeként érkezik. Irgalmat, megbocsátást hoz, hatalma nem a kardokon és nem is hadseregén nyugszik. Amikor a nép elé áll, megfosztva minden rangjától, gúnyosan nevezi őt Pilátus királynak. És a népnek megadatik, hogy mégegyszer, utoljára döntsön: őt választja vagy Barabást. Isten kegyelmi ítélete szelíden helyesen érti a nép döntését. Bar abbas azt jelenti: az Atya fia. Isten ítélete a nép szájából emeli ki a rejtett igazságot. Ők az Atya fiát választották királyuknak, a mennyei Atyáét. Nemsokára ténylegesen királyi trónusra ül az Atya igazi Fia, a kereszten trónolva mondja ki a nép szája íze szerinti ítéletet. A világ fejedelmét, a Sátánt legyőzi, a halál fölött diadalmat arat, és bár egyedül érzi magát, az Atya után kiált a keresztről, mégis hűséges Fiúnak bizonyul, mert minden hatalom neki adatik át.
A jeruzsálemi jelenetet egy apró kis szójáték menti meg és fordítja a nép javára. Saját szájuk kiáltja Barabást, de szavaik igazságát Isten kegyelmi igazságra fordítja. Irgalom árad a keresztről mindenkire, aki az Atya fiát választja saját megváltójának.
László István székelyszenttamási plébános
