Az Átfogó ökológia rendezvénysorozat negyedik találkozóján a fenntartható fejlődés köré csoportosuló előadássorozat részeként a klímaváltozást járták körbe március 24-én a budapesti Párbeszéd Házában. A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia sorozata januárban indult, ahol párbeszédbe kerül a tudomány és a teológia. Egyik előadó a fizikát és teológiát végzett Hetesi Zsolt volt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, akinek az éghajlatváltozás egyes hatásainak rendszerdinamikai vizsgálata a szakterülete. Továbbá Görföl Tibor, a Pécsi Tudományegyetem docense, a Vigilia főszerkesztője tartott előadást. Az előadókat Benedek József, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) professzora, a program szakmai vezetője mutatta be.
Benedek József, a program szakmai vezetője
Hetesi Zsolt: valami olyan történik, ami az elmúlt párszáz évnek nem volt a sajátja
Hetesi Zsolt Éghajlatváltozás: tény, mítosz, vagy mi? című előadásában elmondta, hogy ha az éghajlatváltozásról beszél, sokszor a riogatót látják benne, de a témát nem lehet elhanyagolni. Ez egy komoly tudományos, szakmai kérdés, amelynek vannak társadalmi vetületei is, figyelmeztetett az előadó. Ugyan a viták nem jutottak nyugvópontra, de a jelenségek egy részét viszonylag jól értjük már, az általa bemutatott folyamatokat a tudományos körökben konszenzus övezi, mondta Hetesi. Felhívta a figyelmet arra, hogy pl. azt a kijelentést, hogy a szén-dioxid üvegházhatású gáz, könnyű kimondani, de ennek a pontos megértése olyan bonyolult légkörfizikai ismereteket kíván, amibe még a fórum sem képes betekintést adni.
Az előadó kivetítette az elmúlt több mint 150 év globális átlaghőmérsékletét: ha az adatokat hónapról hónapra felvázoljuk egy céltábladiagramra, akkor az látható, hogy az elmúlt húsz-harminc évben jelentősen megnőttek a hónapok átlaghőmérsékletei a Földön. Ez az eltérés megközelíti a másfél Celsius-fokot: az előadó kiemelte, hogy vannak másféle skálák, mérések, kutatócsoportok, amelyek ettől eltérő változást mértek (pl. „csak” 0,80 C-t), de a jelenség és a folyamat időbeli lefutása hasonló, ezt nem vitatják.
A céltábladiagram
Gyakorta elhangzik az az érv, hogy a Földön mindig is változott az éghajlat, amit Hetesi is megerősített, de hozzátette, hogy azzal a sebességgel, ahogyan most változik, nagyon ritkán tette a múltban, noha az adatsorok nem teljesek. Együttesen mégis az látszik, hogy valami olyan történik, ami az elmúlt párszáz évnek nem volt a sajátja.
Bonyolult társadalmi rendszert építettünk fel, aminek az egyik alapja az, hogy viszonylag stabil az időjárás, magyarázta Hetesi Zsolt. Az éghajlati rendszer működésének a modellezése nagyon bonyolult és másodlagos következménye bizonyos egyenleteknek, amelyeket egyébként a Földön nagyon kevesen értenek meg (mert kevesen tanulnak légkörfizikát). Az előadó egy ábrát mutatott arról, ahogy az elmúlt százhúsz évben hogyan alakult a földi átlaghőmérséklet évről évre, illetve az ábra a földi légkör szén-dioxid-sűrűségét (koncentrációjának a változását) is mutatta. Utóbbi esetében az adatok első része közvetett adatokból származik (pl. az antarktiszi jégmintákból), az adatok második fele viszont közvetlen méréseken alapul. A közvetetten és közvetlenül mért adatok viszonylag jól fedik egymást, magyarázta az előadó.
Ha megfelelőképpen skálázzák a két mérési adatsort (a hőmérsékletváltozást, illetve a szén-dioxid-koncentráció változását), akkor azok egymással korrelációban vannak. A tudományos közösség ebből következtet arra, hogy a szén-dioxid-koncentráció változása felelős a hőmérsékletváltozásért. Felmerül kritikaként, mondta az előadó, hogy a korreláció még nem feltétlen jelent ok-okozati összefüggést, azonban akkor fel kellene tárni, hogy mi okozza a két jelenség együtt járását.
Az üvegházhatás klasszikus elméletét is bemutatta Hetesi Zsolt. A Napból olyan sugárzás érkezik a Földre, amely teljesítménytartományának a zöme a látható fényben érkezik. Ez felmelegíti a felszínt, de ez nem folytatódhat örökké, másképpen felforrna a Föld: ez egy idő után hőmérsékleti egyensúlyba igyekszik jutni, vagyis azt a felmelegedést, ami többlet lenne, a Föld kisugározza a világűrbe, magyarázta az előadó. A Föld felszíne megközelítőleg 290 Kelvin-fokra melegszik fel, ami 17 Celsius-fok felszínhőmérsékletnek felel meg. Ez a kisugárzás már főként nem a látható fénybe, hanem az infravörös tartományba esik.
Ezt a képet tovább árnyalja, hogy a Föld légkörrel rendelkezik. A légkörben vannak olyan többatomos struktúrák, mint a vízpára, a szén-dioxid vagy a metán, amelyeknek vannak gerjeszthető állapotai, ez kvantummechanika – részletezte az előadó: a molekulák el tudnak nyelni bizonyos jól meghatározott hullámhosszúságú infravörös fotonokat, amelyek így nem jutnak ki a világűrbe, hanem csapdába esnek abban a molekulában, amely elnyelte őket. Azok a molekulák, amelyek elnyelték ezeket a fotonokat, cikázva összeütköznek a levegő többi elemével (oxigénnel, nitrogénnel…), amelyek viszont kétatomos gázok, nem gerjeszthetők ily módon, ezek a kapott energia miatt nagyobb sebességre tesznek szert. A felvett többletenergia termalizálódik, így felmelegíti a légkört az az energia, amit pl. a szén-dioxid elnyelt.
A legerősebb üvegházhatású gáz nem a szén-dioxid – hívta fel a hallgatóság figyelmét Hetesi –, hanem a vízpára, viszont a vízpára a légkörben nem tud egy bizonyos összmennyiséget túllépni (a dér és a harmat pl. ennek a következménye: kicsapódik bizonyos telítettség felett). A vízpára légkörben való mennyisége a Föld egyik legfontosabb önszabályozó lehetősége az éghajlat szempontjából, mondta az előadó. Ezzel szemben szén-dioxidból úgy tűnik, hogy bármennyi lehet a légkörben. Ez azért lehet, mert a szén-dioxidnak nincs fázisátmenete a légkörben: fázisátmeneten azt értjük, amikor az anyag makroszkópikus struktúrája változik meg. A víz esetében ez azt jelenti, hogy a jégből víz (szilárdból folyékony), a vízből gáz (folyékonyból gáznemű) halmazállapotú lehet. Amikor a légkörbe több szén-dioxid kerül, akkor az meggátolja, hogy az infravörös fotonok egy része elhagyja a Föld légkörét. Leegyszerűsítően megfogalmazva: minél több az üvegházhatású gáz a légkörben, annál melegebb lesz az alsó légkörnek az a pontja, ahol az energiaegyensúly beáll.
Hetesi Zsolt
Egy másik ábrán az előadó bemutatta, hogy az elmúlt 400 ezer évben hogyan változott az üvegházgázak (ózon, metán, szén-dioxid) koncentrációja a légkörben, illetve a hőmérsékletváltozást is. Ezeknek van egyfajta ciklikusága, ami alapvetően a Föld pályaelemeinek a ciklikus változásával jár együtt. Ezek alapján a Föld pályaelemei most egy jégkorszak irányába vinnék a hőmérsékletet, de az ember átalakítja a tájat, kivágja az erdőket, a fosszilizálódott forrásokat használja, ezáltal megváltoznak a koncentrációs paraméterek.
Ha a Földet mint rendszert nézzük, jellemzően a többletsugárzás az egyenlítő környékén érkezik be, ezt a rendszer a sarkokhoz igyekszik elvinni (áramlatok, légköri mozgások révén) és kijuttatni a világűrbe. A sarkokon jégtakaró van, ha túl sok meleg áramlik oda, akkor a jégtakaró mérete csökken – magyarázta Hetesi Zsolt.
Görföl Tibor: az ember legyen a teremtett világ papja
Görföl Tibor A zöld patriarcha és az éghajlatváltozás című előadásával egy jelenségre szerette volna felhívni a hallgatóság figyelmét: az éghajlatváltozás a kereszténység bizonyos képviselői számára is fontos. A keleti kereszténység körében Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka ezt a kérdést harminc éve napirenden tartja.
Akár a koronavírusról vagy a háborúról van szó, azt látjuk, hogy szerte a világon ideológiai hadviselés is folyik. Az előadó a klímaváltozás kapcsán is két teljesen eltérő álláspontú könyvet mutatott be, amivel azt illusztrálta, hogy milyen szélsőséges álláspontok léteznek az éghajlatváltozással kapcsolatban is. Egy ilyen polarizált helyzetben, amikor egyesek szkeptikusak a klímaváltozással kapcsolatban, mások viszont a vészharangot kongatják, létezik-e valamilyen sajátosan keresztény ítélet? – tette fel a kérdést Görföl Tibor. Hogyan okosodjon ki az ember egy ilyen polarizált helyzetben és keresztény szempontból hogyan kezelhetők azok az ideológiák, amelyek ehhez a kérdéshez kapcsolódnak? – folytatta a kérdéssort.
Görföl Tibor előadása
Nyilatkozatok vannak nagyszámban, amelyeket figyelembe lehet venni. 2021 szeptemberében például Ferenc pápa, Bartholomaiosz pátriárka és Justin Welby canterburyi érsek közös nyilatkozatban kimondták, hogy „…az éghajlatváltozás nem csupán jövőbeli kihívás, hanem a túlélés azonnali és sürgető kérdése.” Az, hogy ezt egyházi vezetők kimondják, húsba vágóan jelentős dolog, fogalmazott az előadó, ugyanakkor hogy ez milyen érdeklődésre tart számot, az más kérdés. „A holnap még rosszabb lehet” – idézte a nyilatkozat további részét Görföl, jelezve, hogy ezek az egyházi vezetők figyelmeztetni szeretnének, akik a veszélyre hívják fel a figyelmet.
Egy másik példa a Lutheránus Világszövetség munkadokumentuma 2009-ből, amelynek már a címe is szokatlan: Isten, teremtés és az éghajlatváltozás – egy reflexiós, párbeszédet szolgáló szöveg. Az egyházi dokumentum a klímaváltozást olyan más társadalmi problémák összefüggésébe helyezi, amelyek vita tárgyává teszik az egész jelenséget: profitorientált gazdaság, fosszilis tüzelőanyagok, patriarchális ideológiák, a „másik” diszkriminálása, tiszteletlenség, a túlzott emberközpontúság. Ezek a tényezők sokakban egyből ellenállást váltanak ki, emiatt sokszor keresztény körökben is elütik az éghajlatváltozás problémáját azzal, hogy az liberális, kommunista téma, semmi több ennél – hívta fel a figyelmet az előadó az elszomorító jelenségre. „Erre a természettudós mosolyog, a teológus pedig elszomorodik” – tette hozzá az előadó.
Görföl Tibor
Bartholomaiosz pátriárkát 1992-ben választották meg Konstantinápoly pátriárkájává, amely pozíció az ortodox egyházak között egy tiszteletbeli elsőbbségre tart igényt. A pátriárka 1997-ben Kaliforniában fogalmazta meg az azóta sokszor idézett gondolatot, hogy „aki vétkezik a természet ellen, bűnt követ el”. Ez volt az első alkalom, hogy kiemelkedő jelentőségű egyházi vezető a természeti világgal összefüggésben bűnről beszélt, mondta az előadó. A környezethez fűződő viszonynak morális jelleget kell adni. Ferenc pápa Laudato si’ enciklikájában is megjelent a gondolat, „hogy az emberek lerombolják Isten tetemtett világának biológiai sokszínűségét; hogy az emberek az erdők kiirtásával vagy a vizes élőhelyek tönkretételével a föld épségét megbontják és hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz; hogy az emberek beszennyezik a vizeket, a talajt, a levegőt: ezek mind bűnök” (LS 8). Az első környezeti enciklikát 1989. szeptember 1-jén Démétriosz konstantinápolyi pátriárka adta ki, emlékeztetett Görföl Tibor. Mindezek hátterében az a meggyőződés áll, hogy a tudomány adatokkal és elemzésekkel szolgál, a vallás pedig azt a belső átalakulást igyekszik előmozdítani, elérni az emberekben, amely átalakulás az adatok és elemzések tükrében morális szempontból nélkülözhetetlennek tűnik. Ahogy a teremtett világhoz viszonyulunk, úgy viszonyulunk az Istenhez is, mondja Bartholomaiosz pátriárka.
Joannisz Ziziúlasz szerint – aki Görföl elmondása szerint a legjelentősebb ortodox teológus – a természettudományt komolyan kell venni. Meggyőződése, hogy a teológia nem maradhat csendben, ha az élet és a halál kérdéséről van szó, így a környezeti és klímakérdésekkel kapcsolatban sem. Ezzel egy új kultúra körvonalait szeretnék megrajzolni: azt keresik, hogyan lenne érdemes emberként élni, hogyan lenne érdemes kultúrát alkotni annak érdekében, hogy a természeti világhoz megfelelően tudjunk viszonyulni. Azt javasolják, hogy a liturgia legyen ennek a középpontjában, ami nem egyszerűen egy rítus, hanem az anyagnak és az időnek a megszentelése, az az aktus, amivel a világot felemeljük Istenhez. Ez lenne az új magatartásformának a szíve és a gyökere.
John Chryssavgis szerint leszűkítettük az ember világban elfoglalt helyéről szóló bibliai tanítást azzal, hogy az embert a világ uraként könyveltük el, a világ uralkodójává tettük meg. Próbáljuk meg helyreállítani a Teremtő és a teremtmény közötti szövetséget, javasolja. Az embernek nem a teremtés urának, hanem a teremtés papjának kellene lennie, ami azt jelenti, hogy az ember az, aki a világot megpróbálja összefogni, gondoskodva, figyelemmel és jóindulattal, és ezt az összefogott világot felajánlja Istennek – mutatta be a gondolatmenetet Görföl Tibor.
Az előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte, ahol a két előadó mellett Benedek József és Nevelős Gábor SJ mélyítették tovább a témát.
A rendezvénysorozat első előadásáról itt írtunk:
A második előadásról itt olvashatnak:
A harmadik előadás:
[…] Az éghajlatváltozás nem csupán jövőbeli kihívás […]