Hivatalosított zarándok-kapcsolat: Csíkszereda és Máriapócs testvérváros lett

0
752

Hivatalosította testvérvárosi kapcsolatát Csíkszereda és Máriapócs. Az együttműködési megállapodás dokumentumát ünnepélyes keretek között a magyarországi görögkatolikus kegyhelyen március 18-án írta alá a két település polgármestere.

Az esemény a „Konferencia Európa jövőjéről” programsorozat keretében szervezett Nemzeti Összetartozás című rendezvény fontos momentuma volt, amelyen részt vett többek között dr. Kovács Gergely érsek, Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita, Urbán Erik erdélyi ferences tartományfőnök, Guia Hugó csíksomlyói kegytemplom-igazgató, Molnár Sándor, az Erdélyi Mária-út Egyesület elnöke, valamint Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági- és külügyminisztere, Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese, Borboly Csaba, Hargita megye Tanácsának elnöke, Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Közgyűlésének elnöke, illetve több magyarországi országgyűlési képviselő is. Csíkszeredából Korodi Attila polgármestert és Sógor Enikő alpolgármestert önkormányzati képviselők küldöttsége is elkísérte az ünnepre.

A máriapócsi kegytemplom megtekintését követően az ünnepség meghívottjai jelenlétében leleplezték le a városházát díszítő és a nemzeti összetartozást hirdető alkotást. A márványtáblán látható bronz kompozíciót Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita és Szocska Ábel, a Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke áldotta meg.

Ezt követően az Emmánuel Zarándokház dísztermében folytatódott a program, ahol elsőként Papp Bertalan, Máriapócs polgármestere köszöntötte a résztvevőket és méltatta a testvérvárosi kapcsolatok fontosságát. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere elmondta: Csíkszeredát és Máriapócsot a hit, a Mária-lelkiség, a búcsújárás, valamint a csíksomlyói ferences kegyhely és a máriapócsi görögkatolikus kegyhely évek óta tartó kapcsolata köti össze, amely a Mária-út kialakításával és zarándoklataival vált szorosabbá. Így évekkel ezelőtt megfogalmazott kívánságot teljesítenek. „A csíki önkormányzat tagjai nyitottsággal fogadták az együttműködés hivatalosítását, a testület tagjai támogatták, hogy összekössük kegyhelyeinket, azért mert a nemzet összetartozik. A jövő közös, függetlenül attól, hogy milyen határok választanak el bennünket, ez a testvértelepülési szerződés is húzza alá: együtt vagyunk, egymásért vagyunk és összetartozunk”, hangsúlyozta a székelyföldi polgármester.

Kovács Gergely érsek szerint a két településnek, akárcsak Hargita megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzatának is, már régi a kapcsolata. De a két települést a zarándokok, az imádkozó emberek kötötték össze a Mária-útnak is köszönhetően. Máriapócs és a Csíkszeredához tartozó Csíksomlyó kiemelt nemzeti kegyhelyei annak a fontos útnak, amely összeköti a Kárpát-medence kegyhelyeit. A Mariazellt, Máriapócsot és Csíksomlyót összekötő zarándokút kiegészült a Czestochowa-Medjugorje úttal, így keresztet alkot és nem véletlen, hogy a két út metszéspontjában Budapest található. Ugyanakkor három magyar nemzeti kegyhely, Csíksomlyó, Máriapócs és Mátraverebély, része az Európai Mária Hálónak is. „Örvendek, örvendünk, hogy ez az imádságos zarándok-kapcsolat most hivatalos testvértelepülési formát ölt. Én nagyon remélem, hogy a Kárpát-medence zarándokai Máriapócs és Csíksomlyó példájára és mintájára még több települést kötnek össze. Járjon közben értünk a Szűzanya, oltalmazzon meg minket minden veszedelemtől! Azt hiszem, hogy ezt tiszta szívvel imádságos lélekkel kérhetjük most tőle,” mondta a gyulafehérvári főegyházmegye érseke.

Ezer esztendeje első keresztény királyunk Magyarországot a Szűzanyának ajánlotta, és ezúttal két olyan település köt szövetséget, amelyek büszkén ápolják ezt a hagyományt, világszerte ismert és elismert jelképei a magyarok Mária iránt tanúsított tiszteletének és szeretetének, hangsúlyozta ünnepi beszédében Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere azt is hozzátéve, hogy „minket, magyarokat keresztény mivoltunk segített és élő hitünk tartott meg ezer esztendőn keresztül Európa szívében”. Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is beszédében a nemzeti összetartozás fontosságát, az egymásra találás és összetartozás megőrzésének üzenetét emelte ki, és azt kívánta a kapcsolatukat hivatalosító testvértelepüléseknek, hogy a Mária-kegyhelyek jelentette szellemiséget az együttműködésben és együttgondolkodásban is jelenítsék meg.

Az együttműködési megállapodás aláírását követően Csíkszereda polgármestere Siklódy Ferenc csíki grafikus, képzőművész csíksomlyói kegytemplomot és kegyszobrot ábrázoló alkotásait adta ajándékba a testvértelepülés elöljárójának. Az ünnepséget Molnár Levente székelyföldi származású világhírű operaénekes előadása zárta.

Kép és szöveg Csúcs Mária