Munkácsy Mihály: A Krisztus-trilógia – Golgota

Munkácsy Mihály a magyar realista festészet legnagyobbjának tekinthető. A korán árván maradt asztalosinasból hosszú, fáradságos munkával és jó pártfogók segítségével vált minden idők egyik legjobban megfizetett festőművészévé. Külföldi tanulmányai során fokozatosan tett szert a hírnévre. Az Ecce Homo élete utolsó festménye, amelyen 1894–1896 között dolgozott. Ezt követően betegsége miatt sokat szenvedett, amelynek 1900-ban bekövetkezett halála vetett véget. Habár legfontosabb festményein figuratív kompozíciók voltak, nagy jelentőséggel bír a tájképfestészete is. Stílusa nagy hatással volt az alföldi festők alkotásaira.

Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának időrendben másodikként megalkotott képe a szenvedéstörténet csúcspontját jeleníti meg, Jézus halálának pillanatát. Ahogyan más festményein is, a fény-árnyék kontraszt segítségével emeli ki a kép fontosabb pontjait, és mintegy végigvezeti a szemlélőt a teljes alkotáson. A művész a kép megalkotásához rengeteg vázlatot készített, amelyek önmagukban is értékes hagyatékot jelentenek a művészettörténet számára. Ezek elkészítéséhez Munkácsy a kor technológiai fejlődésének egyik vívmányát, a fényképet is felhasználta. A Krisztus-alak megfestéséhez önmagát fényképeztette le a kereszthez rögzítve, így az egyetemes szenvedéstörténet megjelenítése egyúttal az alkotó művész saját szenvedésének megjelenítése is.

A mű az emberi érzelmek széles skáláját mutatja be a nézőnek. A jelenet főszereplői a haldokló Jézus és az őt körülvevő asszonyok. A jelenlévők másik csoportja a szemlélők, akik különböző módon viszonyulnak a látottakhoz. Egyesek közömbösek, míg mások döbbenetüket fejezik ki, de akadnak olyan szemlélők is, akiket teljesen elfog a rémület.

Mint ahogyan az már a trilógia első festményén, itt is a szenvedéssel és a kétségbeeséssel együtt megjelenik a feltámadásra való utalás is. Ezt főként a festmény bal oldalán ábrázolt fehér ruhás lovas jelképezi. Arcáról a Jézusba vetett hit, bizalom és erő sugárzik, ellentétben az őt körülvevő kétségbeeséssel. Munkácsy ezen festményén is egyszerre van jelen az elmúlásból fakadó fájdalom és gyász, valamint az előre mutató, jövőbe tekintő remény.

Portik Noémi, M. Klarissza nővér

Az írás megjelent a Vasárnap 2022/11-es lapszámában.