Tizenhat éve minden esztendőben megszervezik Nagyváradon azt az országos hittanversenyt, amelyre a gyulafehérvári főegyházmegye, valamint a szatmári, a nagyváradi és a temesvári egyházmegye római katolikus teológiai líceumaiban tanuló IX–XII. osztályos növendékek (iskolánként öt tanuló) nevezhettek. Ahogy az idei versenyről szóló beszámolónk címében is jeleztük, a szervezők szándékával összhangban: ez egy olyan verseny, ahol minden, a projektet végigdolgozó csapat nyertes! Sorozatban minden csapat tagjai, tanárai, mentorai megszólaltak, elmondták élményeiket, most a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet líceum csapata mesél.
A Hivatások nyomában című projektre nagy örömmel jelentkeztünk, hiszen bár nincs szerzetesközösség a völgyünkben, izgalmas kalandnak ígérkezett, hogy betekintsünk egy távolinak tűnő közösség életébe. Falunk szülötte, a ferences Főcze Imre-Bonaventúra lett a mentorunk, aki bátorított minket és nyitott volt a különböző ötleteink kivitelezésére. Így kerültünk a dévai ferencesek mentorközösségébe.
A távolság és a bizonytalan járványhelyzet miatt a közösségi alkalmakba leginkább online kapcsolódtunk be. De így sem csüggedtünk el, hanem próbáltuk ebből a helyzetből a legjobbat kihozni. De a személyes találkozás sem maradt el: ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez alapon Bonaventúra atya látogatott meg minket, nagy örömet szerezve nekünk. Ez volt az a pillanat, amikor mélyebben átéltük a ferences lelkiséget, amit az online tevékenység nem tudott teljesen megadni számunkra.
Bár egy iskolába járunk, mégis a feladatok kapcsán egymást is jobban megismertük, rájöttünk különböző értékeinkre, talentumainkra, melyeket a közös munkában felhasználtunk, hogy valami nagyszerű dolog legyen az eredménye, amelyre büszkék lehetünk.
Először a digitális tudásunkat kellett rendbe tenni, majd ismerkedni kezdtünk a választott szerzetesi közösséggel, annak múltjával és jelenjével. Ahogy haladtunk a megismerés útján, lassan félretettük a bennünk kialakult téves képeket a ferencesekről, miszerint monoton életet élnek és egy csuha mögé rejtőznek. A projekt segített abban, hogy nézőpontunk gyökeresen megváltozzon, és nemcsak bennünk, hanem iskolatársainkban is. Hiszen többször kezdtük mesélni nekik az élményeinket: tudjátok, hogy… És mint egy titok, amelyről egy-egy leplet levesznek, kerültünk közelebb és közelebb a valósághoz.
Bonaventúra atya fiatalos, lendületes, kész örökmozgó, rávilágított arra, hogy szerzetesként olyan izgalmas, eseményekben gazdag életet élnek, ami csodálatra méltó, és ezen az egyszerű életen visszatükröződik az Isten dicsérete és szeretete.
Jó volt gyimesfelsőloki diákként egy ilyen élménydús projektbe bekapcsolódni, és azt hallani társainktól, hogy vajon mi mehetünk-e ilyen izgalmas versenyre. Nemcsak adtunk, de kaptunk is. Jó volt megtapasztalni, hogy bár egy zártabb közösségből jelentkeztünk, értékelték tájunk szépségét és nagyszerűségét, és újra megtapasztalni, hogy a Patakok országa egy olyan hely, amely az emberek csodálatát váltja ki, és mi mindennap ennek a csodának részesei lehetünk.
Egyszerű, de nagyszerű! Köszönjük a lehetőséget!
A gyimesfelsőloki csapat tagjai: Ambrus Kata, Baliga Piroska, Járka Erzsébet-Edina, Bodor Elza-Mária, Bilibók Előd
Filmetűd. Szent Ignác: Mindent Isten nagyobb dicsőségére
A mentorközösség képviselőjének beszámolója
Nagy öröm, boldogság és hála van az én szívemben, hogy a mi felséges Istenünk megadta ezt a kegyelmet, hogy ezeket a lelkes fiatalokat mentorálhattam, és minket/engem választottak.
Jó volt megtapasztalni, hogy a fiatalok foglakoznak a ferences szerzetesek lelkiségével, átéléssel és elmélyüléssel vettek részt az általam tartott tevékenységeken. Jó volt haza térni és saját népem körében a prófétaként hirdetni közösségem mindennapjait, bár tudjuk, senki ne legyen próféta saját hazájában. Az együtt töltött idő alatt Péter szavai csengtek vissza fülemben: Uram, jó nekünk itt lenni.
A lelkes csapat visszavezetett engem is a 13. századi ferences lelkületben, és szívemben talán hasonló érzések voltak, mint Szent Ferencnek, akinek a két bot kezében hangszerré változott, és úgy csalt örömöt mások szemébe.
Utazóban Gyimes felé arra gondoltam, hogy az ifjak körében talán a beszédem, hasonlóan Ferenc atyánkhoz, majd csak a madarakhoz és halakhoz szól, de kellemesen csalódtam, hiszen együtt játszva tanultuk egymástól, és éreztük a szerető Isten jelenlétét elmélkedéseinkbe, tevékenységeinkbe, és éreztem, hogy ezek a fiatalok nyitott szívvel fogadják a mi lelkiségünket.
Úgy gondolom, csodálatos esemény kezdődött el ezáltal a találkozás által, és várom az újratalálkozást, most már nálam Déván, hogy mélyen ivódjon bele templomunk falaiba és a mi szívünkbe a gyermekek csengő nagyböjti éneke.
Főcze I.Bonaventúra OFM
A felkészítő tanárok reflexiója
Felkészítő tanárokként a legjobban talán Széchenyi István szavaival tudnánk összefoglalni jelen projekt alatt megtapasztalt élményeinket: „Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen”, hiszen mindenki tudott adni a közös produktumhoz valamit, ami tudása legjava volt.
Jó volt látni, hogy a gyermekekben valami megváltozott miután Bonaventura atyával találkoztak, és ez a változás a látásmódjukban érhető tetten. A találkozás hatására megváltozott bennük az a nézet, hogy a szerzetes csak egy ruha mögé bújt titokzatos személy, akinek mindennapi élete monoton és egyhangú, és teljesen más látásmód gyökerezett meg bennük. Talán igy tudnánk összefoglalni röviden: a szerzetesi élet sok kihívást tartogat az élet, és a szerzetes egy ember közülünk, aki kellő humorral és barátsággal létesít kapcsolatokat.
Felemelő érzés volt, hogy hazajött hozzánk falunk szülöttje és vállalta, hogy a ferences lelkiség nagy világába minket elkalauzol, és engedi, hogy szívünkben nyomot hagyjon mindaz a tettrekészség, amit egy szerzetes magával hord. Ez a tettrekészség mutatkozott meg akkor is, mikor sok akadály gördült elénk a találkozást illetően, de ő vállalta, és eljött hozzánk, ezzel is éreztetve, hogy lehetetlenek már pedig nincsenek.
Bár renoválás, világjárvány utunkba állt és a dévai látogatásunkat megakadályozta, de az ígéret kötelez, és jobbat remélve a jövőtől a nagyböjti lelki felkészülés aktív tagjai leszünk, énekeinkkel szebbé téve azt.
Összefoglalva annyit mondhatunk a közös tevékenységünkről: kitartás, akaraterő, szemléletmód váltás, kitartás és csapatmunka.
Gerczuj-Ambrus Emese-Mária, Bálint Róbert
