Amikor gyermek érkezik a családba, mindenkitől azt hallja a szülőpár, hogy mostantól a gyermek az első. Amit rögtön a kezdetekkor le kell tisztázni az, hogy ne mások mondják meg a szülőknek, hogy a gyermek az első a családban, nekik maguknak kell ezt érezni. Viszont az, hogy valaki az első, még nem jelenti azt, hogy kizárólagos és csak egyedül ő a fontos. Legalább olyan fontos azt is tudatosítani, hogy egy család „egészséges” belső felépítésére, prioritási rendszerére nincs egyetlen általános séma: nem egy bizonyos mércéhez kell mérnünk magunkat, hanem egyedi megoldásban kell és lehet gondolkodni.
A családi egyensúlyt – hogy mindenki megfelelően érvényesüljön, mindenki legyen figyelembe véve – nem könnyű felállítani, megőrizni, mindez pedig csak tovább bonyolódik egy gyermek érkezésével. Hogy ki hogyan osztja fel családon belül a szerepeket, az időt, számos tényezőtől függ. Plesek Zoltán pszichológus, pszichoterapeuta kiemeli: az egészséges családi egyensúlyhoz két független és önálló felnőttre van szükség, nem mindegy viszont, hogy valaki már tizenévesen elkezd dolgozni és önfenntartóvá válik mire esetleg gyermeket vállalna, vagy húszas évei végéig tanul, például orvostanhallgatóként, a teljes felnőtté válás pedig ez esetben eltolódik. Igen eltérőek tehát napjainkban az önállósodás, a felnőtté válás dimenziói, családról-családra változnak, éppen ezért nem is lehet ugyanúgy kezelni két különböző élethelyzetben lévő fiatal családot. A támogatottsági szint is fontos tényező: nem mindegy ugyanis, hogy gyerekvállalás esetén kicsit ráérősebb, például nyugdíjas korban lévő nagyszülői, rokoni, esetleg baráti segítsége van egy házaspárnak, vagy a nagyszülők másik településen élnek, esetleg még teljes munkaidőben dolgoznak.
El kell fogadnunk, hogy megváltozik a rend
Amikor megszületik a gyermek, teljesen megváltozik a megszokott rend a családban. Ennek elfogadása valóban azzal jár, hogy – kis túlzással – nem a gyermeket igyekszünk minél gyorsabban és elsietve felnevelni egy év alatt, hanem hozzá igazodva átszervezzük a mindennapjainkat. El kell fogadnunk, hogy már nincs visszatérés teljes mértékben a régi életmódunkhoz, ami ugyanakkor folyamatosan újra- és újraíródik, egy ponton túl pedig megjelenik a következő gyerek, de ha egyetlen gyermek marad, ő is növekszik, változik, önállósodik. Más és másfajta törődést, segítséget igényel egy anyukáján lógó kisbaba, megint mást egy óvodás, egy iskolás és így tovább. A pszichoterapeuta inkább azt javasolja, hogy felejtsük el azt a felfogást, miszerint felborult a rend, mert az azt sugallná, hogy vissza fog állni egyszer a gyermekvállalás előtti helyzetre, pedig nem áll vissza, annál inkább fog még újabb és újabb változásokat hozni. A legjobb hozzáállás tehát a folyamatosan változás tényének elfogadása. Már rögtön ez is mutatja, hogy a gyermek érkezése elsődleges, hiszen komoly rugalmasságot igényel a szülők részéről.
Az, hogy az új élet prioritást élvez, már a várandósság során érzékelhető, ugyanis a terhesség alatt minden betegség, stresszhelyzet, rossz szenvedély károsan hathat a babára, a gyermek idő előtti megszületését kockáztathatja, az egészséges fejlődési ritmusát. Az újszülött pedig magatehetetlen, mindenben segítségre szorul, természetes hát, hogy elsődlegességet élvez továbbra is. A személyes szabadságunkat nem úgy kell megteremtenünk, hogy harmadik helyre csúsztatjuk a gyermekünket a családban, hanem részfeladatok elvégzésében esetleg igyekszünk segítséget kérni más családtagoktól, rokonoktól, barátoktól, akik ezt szívesen el is vállalják. Így lehet levenni a szülőkről kicsit a feszültséget. Itt viszont már szóba jön a bizalomkérdés is: az, aki felajánlja az újdonsült szülőnek a segítségét, mennyire megbízható a friss anyuka/apuka szemében bizonyos feladatok elvégzését tekintve. Nem mindenkire bízhatjuk rá a gyermeket, hogy megfürdesse vagy elaltassa, esetleg megetesse.
A legjobb hozzáállás tehát a folyamatosan változás tényének elfogadása. / Illusztráció: Pexels
Házastársként megmaradni szülővé válás után
A szakember hangsúlyozza: sokszor a szülői frusztrációk külső társadalmi nyomásra alakulnak ki bennünk. Hányszor halljuk az ilyen és ehhez hasonló mondatokat: „jaj, már három éves a gyermeked, és még nem tudja ezt vagy azt…”. Saját családunk korlátait, képességeit, erőforrásait kell letisztázni, jól körvonalazni és ehhez mérni minden szülői tevékenységet, nem mások elvárásaihoz, hiszen egyedi minden család élethelyzete. Napjainkban ugyanakkor már általában mindkét szülő dolgozik, szükséges két fizetés egy átlagos család fenntartásához, és ha az anya kap is két évet a gyermek születése után, amelynek során a gyermekével maradhat otthon állami támogatás mellett, de annak lejárta után ugyanúgy vissza kell mennie dolgozni. Egy édesanyára ma sok teher nehezedik, mert dolgoznia kell, anyukaként is igyekszik megfelelni, és ott van még az önmagára szánt egészséges idő is amellett, hogy igyekszik társ is maradni a házasságban. A munkahelyek között az eltérések terhelés szempontjából igen nagyok, ezért sincs recept arra, hogy kinél hogyan változnak a prioritások a családon belül, így arra sem, hogy hogyan tud megmaradni jól működő házastársként egymás mellett a szülőpár.
Ami biztos, hogy a túlterhelés krónikus stresszt okoz, aminek hosszútávon az egészség látja kárát, rövid távon ugyanakkor azonnal érzi a család: állandóan támadó, zsémbes a családtag, esetleg kapkodó, türelmetlen. Nyilván mindkét fél nyitott, nem állandóan nehézkes, hanem időnként jókedvű társra vágyik. Ehhez közös munka, a prioritások közös felállítása szükséges. A pszichológus elmondja: nincs recept arra, hogy a szülőpár egyik tagja mennyit bír elviselni esetlegesen a másik munkamániájából, hétköznapi kedvetlenségeiből. Közösen kell a feladatokat, terheket szétosztani, egymás lehetőségeit, szükségleteit közelítve egymáshoz. Fontos leszögezni, hogy a „működnie kell” a kapcsolatnak hozzáállás nem feltétlenül vezet jó megoldáshoz, sokkal inkább az, ha azt mondjuk: megpróbáljuk, mert érdemes. Akár párterápia útján azért, hogy mindkét fél érdekei érvényesülhessenek, amennyire lehet.
Nincs egyetlen séma, ami egy jól működő házasságot jellemez, egyéni és közös tervezést igényel a prioritási rendszer felépítése minden családon belül úgy, hogy mindkét fél a lehető legjobban érvényesüljön a prioritást élvező gyermek mellett. / Illusztráció: Pexels
Hasonló az egyéni egyensúly kérdése is: nem lehet általánosítani, egyetlen sémát ráhúzni minden házasságra. Nem mindegy, hogy valaki hosszabb utat kell, hogy megtegyen a munkahelyéig és vissza, nem mindegy, hogy mennyire rugalmas a munkakörnyezete, mennyire családbarát, mennyi munkát muszáj vállalnia egyik-másik szülőnek, mert esetleg albérletben laknak, nem saját lakásban. Minden családnak meg kell értenie és fel kell térképeznie a saját valóságát, és ebből kell építkeznie. A fiatal családokra nyomást gyakorló lelki terhelés igen nagy napjainkban, hiszen ma már sokat tudunk a gyermekpszichológiáról, fejlődésükről, tudjuk, hogy sokat tehetünk és mennyi mindent meg is kell tennünk az egészséges testi-lelki fejlődésükért. Amikor a gyermekpszichológia kevésbé volt népszerű, kevesebb információval látta el az átlagembert, nem figyeltek annyi részletre a szülők, ösztönösebben kellett nevelniük, manapság azonban a szakkönyvek vagy konkrétan a szakemberek könnyebben elérhetőek, támpontokat nyújt a könnyebben elérhető tudományos ismeret a régi beidegződésekkel szemben – részletezi a pszichoterapeuta. A gyermek tehát örök változást hoz és igazodást igényel, ezt jó tudatosítani. Az, hogy ezután a szülők az egymásra és önmagukra szánt idejüket hogyan manőverezik, az már család- és munkahelyfüggő, közös megbeszélést, tervezést igényel, hogy egyik fél részéről se következzen be teljes önfeladás.
