A jó tudomány Istentől van

Dr. Csókay Andrást lassan már be sem kell mutatni, a sziámi ikrek, Rabeya és Rukeya sikeres szétválasztó műtétje után világszinten sem. Amit talán nem mindenki tud róla, hogy olyan orvos, aki nem csak hiszi, de tapasztalta, tapasztalja is, hogy Isten segítsége nélkül számára nincs tudományos siker. Jó tudományról, áltudományról, nem csak csodaszerű, hanem valóban csodás megmenekülésekről, hit és tudomány viszonyáról beszélgettünk és egy olyan lelki erőről, ami nem elfogy, hanem megerősödik. Akkor is, ha az ember a gyermekét veszti el.

Magyar körökben már hosszú ideje elismert és ismert orvos, de mára már nemzetközi hírnévvel is rendelkező idegsebész, agysebész. Miért éppen ezeket az irányokat választotta a hivatásán belül?

Valahogy engem mindig az ilyen nagyon nehéz, élet-halál mezsgyéjén mozgó esetek érdekeltek már gyerekkoromtól fogva. Amikor már a tanulmányaimmal a döntésnél tartottam, mindenképpen súlyos koponyasérültekkel akartam foglalkozni. De az is tetszett ebben az akut ellátásban, hogy nincs benne hálapénz. Mára már lassan sehol sincsen nálunk, de ebben a kategóriában hála Istennek régen sem volt. Legalábbis harminchárom évvel ezelőtt, amikor végeztem, a neurotraumatológia hálapénz-mentes szakma volt. A súlyos koponya- és gerincsérültek sikeres gyógyításához viszont idegsebésznek is kellett lenni. Így juthattam el a sziámi ikrekig is.

Határokon túl a nevét elsősorban a sziámi ikrek, Rabeya és Rukeya szétválasztó műtétje után ismerték meg. Ha jól tudom, mások addig nem vállalták a nagy műtétet, mert igen kockázatosnak látták, a kísérő műtétekkel együtt évekig tartott a folyamat. Hogyan jutott el addig a döntésig, hogy igen, megpróbálja, vállalja, mert úgy érzi sikerülhet?

Inkább azt mondanám, hogy aki megnézte őket, köztük neves idegsebészek is, azt mondta rá, hogy a közös vénás rendszer szétválaszthatatlan. Amikor először láttam őket, én is ezt mondtam, de aztán elkezdtem imádkozni, és a Jézus-imában, amit a kisfiam halála kapcsán tanultam meg, az ember eljut egy mély lelki állapotba, ahol van módja találkozni a benne élő Jézus Krisztussal. Ő pedig nem csak teológiai gondolatokat közöl, hiszen a tudományt is Isten teremtette a segítségünkre, Jézus azt is ugyanúgy megváltotta, ezért ne csodálkozzunk, ha a Megváltótól közvetlenül tudományos ötleteket kapunk. Ez pedig nagyon tetten érhető volt ebben az esetben is, hiszen a hatalmas közös vénás rendszer a legnagyobb probléma az összenőtt ikreknél: ha az egyiknek odaadjuk, a másik meghal. Nekem pedig azt mondta az Úr Jézus ebben a mély imádságban, hogy vedd el mindkettőtől. Persze, kérdeztem: de hát hogyan, Uram? Erre a választ pedig már nekem kellett kigondolni: először arra gondoltam, hogy katéteres eljárással végezzünk tesztet. Én soha nem csináltam korábban agyi katéteres érsebészetet, de nagyszerű kollégám, Hudák István világhírű ebben, olyan problémákat tud megoldani, amiket senki más, és ezt is sikerrel vette: megnézte, hogy ha lezárják az agyban a vénákat, elfolyik-e a kiegészítő hálózatokon a vér, valahogy úgy, ahogy egy mélyvénás trombózis esetén is el tud folyni annak ellenére, hogy lezáródik a fő véna. Huszonnégy tesztelés után tudtunk nekiállni egyáltalán a felkészülésnek. Halottakon gyakoroltuk be a folyamatot sok-sok alkalommal. Közben Jézus-imában négy tudományos innovációt kaptam akkoriban. A műtét során kétszer állt elő halálközeli helyzet, mindkétszer ennek az imának az útján találtam meg a megoldást, a műtét után még kétszer állt elő hasonló helyzet és hasonló úton nyertem választ. Egyik alkalommal pedig az Úr maga mentette meg az egyik gyermeket: az élettel összeegyeztethetetlen, hatalmas bevérzés jelent meg az agyban a harmincharmadik napon – ez volt az a pillanat, amikor már mindenki a gyermekért imádkozott a Kárpát-medencében, a nigériai missziók térségében, a széles nagyvilágban. Csodálatos imaösszefogás volt, amelyben még Mindszenty-bíborost is kértük közbenjárásért. Csodával menekült meg a gyermek, a testvére állapota a kezdetektől fogva nagyon jó volt. Bár még mindig vannak kérdések, de a gyermekek fantasztikus dolgokra képesek, imádkozunk továbbra is, hogy a betegebb testvér csodája tovább folytatódjon, és ő is teljes életet élhessen.

• 

Olvastam egy Önnel készült interjúban egy nagyon megkapó, elgondolkodtató mondatot: a tudomány manapság néha beképzelt, azt hiszi ura az életnek, pedig nem az. Számosan vannak napjainkban, akik minden hitüket, reményüket a tudományos fejlődésbe, az orvoslásba fektetik. Rosszul teszik?

Nem, mert a tudomány, pontosabban a jó tudomány is Istentől van, a félrevezető tudomány pedig a kísértés műve. Utóbbit könnyedén fel lehet használni rossz célokra, például megtévesztésre, puszta pénzszerzésre. A hasznos tudomány mindig a Jóistentől jön, hiszen a tudóst is ő teremtette, és a tudományt azért adta a kezünkbe, hogy a világot jobban megismerjük, kiismerjük általa, hogy a kihívásoknak eleget téve tudjuk élni az életünket. Úgyhogy én nem szeretem az általánosítást a tudomány- és hitkérdés kapcsán. Ugyanakkor az igaz, amit a világhírű részecskefizikus, a tudományág megalapítója, Heisenberg is mondott, hogy ha a tudomány poharából az első kortyokat kiiszod, ateistává válsz, de a pohár alján ott vár Isten. Ebben a mondatban tökéletesen megfogalmazta a néhai tudós, hogy hogyan kell helyesen a tudományhoz hozzáállni. A Covid-kapcsán látóterünkbe került az ózonterápia, de ezzel sem az oltás ellen vagyok, hiszen az feltétlenül szükséges, hanem az oltás mellett ezzel is lehetne többet foglalkozni, ugyanis úgy néz ki, hatásosan elpusztítja a vírusokat, baktériumokat. Ki lehet számítani azt a koncentrációt, amikor még nem mérgező az ózon a tüdőszövetre nézve, viszont a vírusok szaporodása gátlódik – ezzel kapcsolatban már vannak nagyon jó tapasztalataink. A Tudományetikai Bizottságnak adtam be további vizsgálatra, hogy a súlyos betegeknél ki tudjuk próbálni a légúti ózonterápiát.

Mikorra várható a bizottság válasza?

Nem lehet még tudni, hiszen nagyon nehéz egy új módszert befogadni, mert hiába jók a tapasztalatok, a tudományos közvélemény azt nem mindig értékeli, bár a bioetika szerint azoknál a betegeknél, akik már halálközeli állapotban vannak, azoknál a józan tudományos megfontolás alapján született ötlet minden további tudományos vizsgálat nélkül bevezethető, aztán később esetleg terjeszthető. Ezt is valahogy innen kéne megfogni, hogy amikor már nincs semmilyen más életmentő lehetőség, akkor teljesül a nem ártás elve. Ebben az esetben egy nem detektálható, nem kimutatható ózonkoncentrációt próbálunk létrehozni, amelyben azért még is ott van az ózon, csak nem mérhető mennyiségben, az egészségre tehát nem ártalmas, de ekkora mennyiségben is tudjon segíteni a szervezetnek a betegség leküzdésében. Ezen fáradozunk. Nem könnyű az újdonság bevezetése, volt már részem hasonlóban, amikor húsz évvel ezelőtt új idegsebészeti módszert fejlesztettem ki, akkor is rengeteg kritikát kaptam, de aztán sikerült, bizalmat nyert az innováció és mára már az egész világon elterjedt módszer. Azt a módszett akkor rózsafüzér-imádság során kaptam, de érdekes az is, hogy mindig egy-egy ilyen újításról először Erdélyben beszéltem tudományos kongresszuson. Aztán az megvalósult. Székelyföldről és Erdélyből komoly dolgok indulnak…

Ha már a Covidra tértünk: elképesztő bizalmatlanságot tapasztalunk napjainkban általában a szakemberekkel, az orvoslással, az oltásokkal szemben, mintha megrendült volna az emberek hite a jó tudományban…

A védőoltás a tudomány egyik legnagyobb felfedezése. A kísértés azonban mindennapos: a hiszékenység könnyen terjed a buta ötletek útján, a hiszékeny embereket pedig nagyon könnyű becsapni, aminek tragédia is lehet a vége, hiszen sokan belehalnak abba, hogy egyszerűen nem oltatják be magukat. Az az ellenérv a koronavírus elleni oltással szemben, hogy nincs harminc éves tapasztalat mögötte, mint sok más védőoltás esetében – ez tény, tudomásul kell venni, de még mindig jobb egy több évtizedes tapasztalat nélküli oltással életben maradni, mint belehalni a betegségbe.

• 

Térjünk vissza Csókay Andráshoz, a hívő emberhez. Számos alkalommal tett tanúbizonyságot hitéről, Magyarországon és Erdélyben is különböző templomokban, egyházi alkalmakon. Nyíltan beszélt többször is kisfia elvesztéséről. Sokan még csak elolvasni sem tudjuk beleborzongás nélkül az ezzel kapcsolatos mondatokat, hiszen úgy érezzük, mi nem tudnánk egy ilyen tragédiával megbirkózni. Önnek hogyan sikerült, ráadásul úgy, hogy közben nem elvesztette a hitét, hanem még inkább megerősödött ebben?

Amikor ilyen tragédia éri az embert, egyet kell tenni: kitartani a bennünk élő Jézus Krisztusban és a Szűzanyához fordulni, és akkor meg fogjuk kapni azokat a kegyelmeket, amelyek útján megértjük, hogy baj valójában nem történt. Ugyanis egyetlen biztos ígéret van az evangéliumokban az üdvösségre, a biztos túlvilági létre vonatkozóan, és ez az ígéret a gyermekekre vonatkozik. Tehát a gyermekek azonnal az Úr Jézushoz jutnak a haláluk után ás üdvözülnek. Oda jutnak, ahová mindannyian vágyunk. Nagyon rossz átélni ezt, de az a tudat segít elfogadni, hogy az ő örök életük biztosítva van. Ezért mondta nekem a gyóntató atya a haláleset után pár nappal, hogy ne irigyeljem Jézustól a gyermeket. Hogyha ezt az ember megérti mélységében, akkor – bár szomorú és fáj – mégis örömben élheti tovább az életét, és ezt a bizalmat a jó Isten meghálálja. Olyan misztikus élményeket kaptam Marcimmal kapcsolatban, hogy azóta semmi kétségem afelől, hogy újra fogunk találkozni és megöleljük egymást, ahogy Jézust is megölelik a tanítványok, amikor betoppan a terembe, ahol még az utolsó vacsorát fogyasztották el. Ez a lényege, az alapja a hitünknek: ha nem hisszük a test feltámadását, – ami bár más lényegű, de azért meg lehet ölelni – akkor nem ér semmit az egész hitünk. Ha viszont hisszük, az gyógyító erővel bír. Valódi, mély imádságban pedig megtalálhatjuk a Krisztussal való találkozás lehetőségét, hiszen azt mondta, hogy ő bennünk van, mi pedig őbenne, ha pedig keresztény vagyok és hiszek, akkor ezt is el kell hinnem, ez a lényeg.

Honnan ered az ilyen erős, megújulni képes, megingathatatlan hit?

Imádságból és böjtből. A hitet ugyanis állandóan a Gonosz akarja tönkretenni, de Jézus megmondta, hogy imával és böjttel el lehet űzni a Sátánt. Ha viszont egyedül vagyunk, akkor legyőz minket. Kétségek közt, félelemben, haragban, irigységben, mérgelődésben élünk, de ha Jézust barátunkként, társunkként fogadjuk be az életünkbe, akkor ezek a kísértések eltűnnek. Az egyház odaadja a kezünkbe azokat az imádságokat, amik a bizonyosság, az értelem útja felé terelnek. Ha pedig az ember gyenge hitű, mint amilyen én vagyok, voltam, akkor néha misztikus tapasztalatokat is kapunk, amik végérvényesen megerősítenek. Ez az érzelem útján megszerzett hit, de pusztán az értelem útján is el tudunk jutni a biztos hithez.

Mesélne a misztikus élményeiről?

• 

Amikor meghalt a kisfiam, utána megjelent nekem az oltáriszentségben, ahogy az Úr Jézus átfogta a vállát, és egy jól hallható hangot hallottam, ami egyszerre szólt közelről és távolról, így hangzott: „Jól látod, apu”. Egyszer nagyon elkeseredett állapotomban, amikor a kezembe temetett arccal imádkoztam, akkor azt mondta az Úr Jézus jól hallhatóan: „Nem tudod, hogy velem van?”. Annyi szeretet volt ebben a mondatban, amit nem is tudok így átadni. De hangsúlyozom, ez a gyengéd hitű embereknek kell, a feleségem például nem tapasztalt ilyen élményeket, mégis stabil lelkületű ember.

Különös ezek után azt hallgatni, hogy Csókay András azt mondja magáról, neki nem volt elég hite…

Ha elég lett volna, nem lett volna szükségem ilyen megerősítésre. De a jó Isten tudja, hogy van, akinek szüksége van rá.

Napjainkban egyre inkább teret nyer újra az elgondolás, miszerint az ember test-szellem-lélek egysége, és ezzel a hozzáállással kellene egyes szakemberek szerint kezelni minden betegséget, tehát az orvos ne csak a fizikai betegséget vegye szemügyre, a pszichológus ne csak a pszichoszomatikus tünetekre koncentráljon. Ön hogyan látja ezt a kérdést?

Teljesen egyetértek a holisztikus gyógyászati megközelítéssel, bár a klasszikus európai orvoslás elsősorban a testre fókuszál, kivéve a pszichiátriát, de minden orvosnak kicsit azért lélekgyógyásznak is kell lennie, sajnos a sebészi szakmában erre kevés idő van, de ebben segítenek a kórházlelkészek, diakónusok. Szemmel láthatóan egész más annak az embernek a gyógyulása, aki töretlenül bízik Krisztusban és magában a feltámadásban, illetve az örök életben, mindezek hatására ugyanis eltűnik a félelem, ami a korai halálozások kilencven százalékának oka, hiszen magas vérnyomást, tumor kialakulását, az immunrendszer gyengülését okozhatja, a pánikreakciók miatt pedig nő a balesetek száma és még sorolhatnám.

Hogyan kapcsolódik tehát az agyi működésünkkel a lelki, szellemi életünk?

Az agyban molekulák, szövetek vannak, a gondolat nem ott születik meg, hanem a szívben. A szeretet sem az agyban, hanem a szívben keletkezik. Nem a mellkasunkban dobogó szívben, hanem a bibliai szívben, a lelkünkben, a személyi mivoltunkban, ami minden embernek megadatik. Az agyunk, ez a csodálatos bibliai struktúra arra teremtetett, hogy ki tudjuk fejezni a lelki működéseinket. Nem az agyban lévő vízmolekulák termelik ki a megbocsájtás képességét, a szabad akaratot. Nevetséges lenne azt gondolni, hogy az agyamban lévő víz meg koleszterin alapján tudok én önfeláldozást gyakorolni. A bennünk élő Jézus által kapjuk. Őt kell követnünk.

Az interjú rövidített változata megjelent a Vasárnap 2022/6-os számában.

Csókay András jelenleg Nigériában segít a szükségben lévőkön: a misszióról folyamatosan beszámol a Magyar Kurír.