A magyar származású holokauszttúlélő Bruck Edithtel találkozott Ferenc pápa

0
1534
A megható találkozás. Fotó: Vatican News

A holokauszt nemzetközi emléknapján, január 27-én a vatikáni Szent Márta-házban fogadta a pápa a magyar származású Bruck Edith írónőt, akihez baráti szálak fűzik. Több mint egy órán át beszélgettek, a pápa egy fehér gyapjúsálat, az írónő a „megtalált kenyeret” ajándékozta a szentatyának.

Megindító pillanatokat élt át újra Ferenc pápa a holokauszttúlélő Bruck Edith-tel, akivel a vatikáni Szent Márta-házban találkozott. Az eseményen az írónő ukrán házi gondozója, Olga, és Andrea Monda, az L’Osservatore Romano című vatikáni napilap igazgatója volt jelen, csakúgy, mint egy évvel ezelőtt, amikor a pápa római otthonában kereste föl a túlélőt. Gyöngéden az asszony vállára terítette a fehér gyapjúsálat, hogy melegítse a hidegben. Ez a gesztus könnyekre indította a 90 esztendős asszonyt, akit Ferenc pápa nagyra becsül, barátságuk levélváltásaik és telefonbeszélgetéseik során olyannyira elmélyült, hogy immár másodszor találkoznak személyesen egymással.

A magyar származású írónő hat koncentrációs tábor szörnyűségeit élte túl, majd végül Olaszországban telepedett le. Írói munkássága nemzetközi hírű, az élő emlékezet tanúja ő, aki a római iskolákban tanúságtételét megosztja a fiatalokkal: legyenek tudatában a múlt borzalmainak, hogy ez a rémség soha többé ne fordulhasson elő. A rasszizmus, az antiszemitizmus kiirtása fontos feladat ma, amikor az ifjabb nemzedék sokszor nem is tud a holokausztról, feléledni látszik az erőszak például az interneten.

A pápa és Bruck Edith beszélgetésének fő témája éppen az emlékezet és annak továbbadása volt a fiataloknak. „Mindketten aláhúzták: felbecsülhetetlenül fontos átadni a múlt emlékezetét az ifjabb generációnak, még a legfájdalmasabb mozzanatokat is, hogy ne forduljanak elő újra ezek a tragédiák” – adta hírül a szentszéki sajtóközpont. „Az emberek nem tanultak a hibáikból. Nem tanultak Auschwitzból, mint ahogy Vietnámból sem” – mondta Bruck Edith a vatikáni médiának adott szerdai interjúban.

A fiatalokra nagy hatással van a múlt felidézése

Az írónő beszámolt Ferenc pápának mindarról, amit jelenleg csinál: fontos eseményeken vesz részt, rengeteg interjút adott a holokauszt emléknapja alkalmából, de talán a legfőbb az, hogy sorra járja a római iskolákat, hogy elmondja a fiataloknak mindazt, amit átélt, amit elveszített és amire rájött. A szentatya erre kedvesen megjegyezte: látszik, hogy a munka megfiatalítja. Bruck Edith-nek nagy erőt ad az, hogy látja, milyen rendkívüli hatással vannak szavai a fiatalokra. „Szeretném elmondani a szülőknek, hogy a gyerekeik jobbak, mint amilyennek képzelik őket” – mondta. Ferenc pápa újra emlékeztetett rá, mint ahogy már sok beszédében elmondta: „alapvetően fontos, hogy helyreálljon a kommunikáció szülők, nagyszülők, unokák között, vagyis az idősebb és a fiatal nemzedékek között.”

Házi sütésű kenyér: az elveszett és megtalált lelki béke jelképe

A hosszú beszélgetés közben átadták egymásnak ajándékaikat: Bruck Edith megindultan nyújtotta át a pápának a fonott, házi kenyeret, utalással arra az elveszett cipóra, amelyet édesanyja gyúrt, de kisütni már nem tudta, mert a nácik elhurcolták a koncentrációs táborba. Az elveszett kenyér  címmel tavaly megjelent önéletrajzi regényében ír erről, és most a pápának úgy adta át, mint a „megtalált kenyeret”, vagyis a sok szenvedés után meglelt lelki béke szimbólumát. A találkozó résztvevői ettek belőle egy-egy darabot. A szentatya a sál mellett egy érmet ajándékozott Edith asszonynak, amelyet Jeruzsálemben készítettek neki, ez nagy hatással volt az írónőre. Ő két könyvét hozta ajándékba: a Levelek édesanyámnak új kiadását és egy saját fordítású Radnóti-verseskötetet. Ferenc pápa Budapesten így emlékezett a költőre: „ragyogó karrierjét az elvakult gyűlölet törte ketté, mely pusztán zsidó származása miatt előbb megtiltotta neki, hogy tanítson, majd elszakította családjától”.

A találkozóról készült fotókon látható Ferenc pápa és Bruck Edith lélekből jövő, megható ölelése, az asszony könnyei. A szentatya elismeréssel szólt a holokauszttúlélő intelligenciájáról és idős kora ellenére friss szellemi állapotáról. Az ukrán gondozónővel, Olgával is váltott pár szót, aki aggódik hazájáért és a pápa imáit kérte, amit a szentatya megígért.

Az első találkozás

Ferenc pápa először tavaly februárban találkozott Bruck Edith-tel, miután az L’Osservatore Romano című vatikáni napilapban olvasta a vele készült interjút a náci haláltáborokban átélt borzalmakról. „Azért jöttem el, hogy megköszönjem tanúságtételét, és lerójam kegyeletemet a náci populizmus áldozatául esett vértanú nép előtt” – mondta akkor a pápa, hozzátéve, hogy az emberiség nevében kéri az Úr bocsánatát. Az argentin pápa azóta sem szűnt meg elismételni ezt, a szerdai audiencia végén az emberi történelem sötét lapjának nevezte a holokauszt hallatlan kegyetlenségét.

Forrás: Gedő Ágnes/Salvatore Cernuzio/Vatican News