Szeptemberben avatják boldoggá I. János Pál pápát

0
760

Tavaly október 13-án hagyta jóvá Ferenc pápa a dekrétumot, amelyben elismeri az I. János Pál pápa közbenjárására történt csodát. December 23-án hivatalosan is közzétették a szertartás dátumát: Ferenc pápa szeptember 4-én avatja boldoggá Rómában egykori elődjét. Albino Luciani egy hónapon át, 33 napig foglalta el Szent Péter székét, „a mosolygós pápa” mégis mély nyomott hagyott az emberek szívében.

Egy kislány, aki az enkefalopátia (agyi működészavar) súlyos formájában szenvedett, I. János Pál, a mindössze harminchárom napig regnáló pápa közbenjárására gyógyult meg. Súlyos, akut gyulladásos enkefalopátia, súlyos, rosszindulatú epilepszia, szeptikus sokk – ez volt a kislány kórképe. Az egyház által elismert csodás gyógyulás 2011. július 23-án történt Buenos Airesben.

A Marcello Semeraro bíboros vezetésével működő Szentek Ügyeinek Kongregációja közölte a szertartás dátumát Beniamino Stella bíborossal, a boldoggáavatási eljárás posztulátorával és Renato Marangonival, a belluno-feltrei egyházmegye püspökével (itt nyitották meg 2003. november 23-án az eljárás egyházmegyei szakaszát).

I. János Pál, hősies erényeit 2017. november 9-én ismerte el az egyház, a kislány gyógyulásának csodájával aztán megnyílt az út a boldoggá avatás felé, amelynek dátumát is kihirdették. „Olyan ez, mint egy karácsonyi esemény, amelyet elő kell készíteni, várni lehet és be kell fogadni” – mondta a hír kapcsán Marangoni püspök.

A kismartoni (Eisenstadt) Prugg Verlagnál jelent meg az olasz eredeti, Illustrissimi, nyomán I. János Pál pápa, Albino Luciani kötete, amely azonban, mire a magyar kiadás nyomdai munkálatok véget értek volna, már bevezetőjében így volt kénytelen fogalmazni: ” Albino Luciani alig egy hónapos pápasága máig egyike azoknak a rejtélyeknek, amelyeket az élet és halál Ura egyházának feladott”. A magyar bevezető szerzője, Sántha Máté I. János Pál pápa három olyan tulajdonságát sorolja fel, amelyekkel úgy mond meghódította a világot, ezek: egyszerűsége, optimizmusa és derűje, humora, valamint őszinte szerénysége, “amely pápa korában sem hagyta le. Nem mintha a szentéletű pápák nem lettek volna szerények és alázatosak; de hogy ez kifelé is gátlástalanul megnyilvánuljon, ahhoz nem szoktunk hozzá. Már az első vasárnap délben úgy mutatkozott be a rómaiaknak, mint akiben nincs meg sem János pápa szívbeli bölcsessége, sem Pál pápa felkészültsége és műveltsége. Nem véletlen, hogy az első általános kihallgatások az alázatról beszélt.” “De nagyot tévednénk, ha Luciani pápa vonzó kedvessége és egyszerűsége mellett nem vennénk észre erejét és határozottságát.” Öccse mondta róla: “Amikor fölismerte Isten akaratát, csak ment előre, és semmi sem állíthatta meg”.

Adja Isten, hogy példája vonzzon és követésre sarkalljon olyanokat, akiket ezek a tulajdonságok általa érintenek meg!

Forrás és fotó: Vatican News/Magyar Kurír