Állandó mozgásban vagyunk – visszatekintés a Máltai Szeretetszolgálat elmúlt időszakára

1
1376
Fotók: A Máltai Szeretetszolgálat Szatmárnémeti fiókszervezetének Facebook-oldala

Sok évkezdő bejegyzésben, jelentésben olvashatjuk, hogy újraindul az élet, folytatódnak a tevékenységek a különböző intézményekben. A következőkben egy olyan szervezet életébe nyerhetünk betekintést, akik éppen ellenkezőleg működnek: a decemberi hónapban sokkal nagyobb erőfeszítéssel dolgoztak. Céljuk az egyszerűségben rejlik: akkor és ott segítenek, amikor és ahogy kell. Erről a munkáról, illetve a szervezet jövőbeni terveiről beszélgettünk Dénes Mihály elnökkel, Tischler Ferenc alelnökkel és főtitkárral, valamint Hegedüs Gergő alelnökkel, akik a Szeretetszolgálat Igazgató Tanácsának tagjaiként minden esetben a fejlődést tartják szem előtt.

„A hit védelme és a rászorulók szolgálata minden Máltai szervezet mottója világszerte. E jelmondatnak eleget téve végezzük mi is a munkánkat, odafigyelve a legfontosabb értékeinkre, amely nem más, mint a szeretet, alázat, igazságosság és béke” − meséli Dénes Mihály.

„2021 meghatározó év volt a szervezetünk életében. Annak ellenére, hogy sok nehéz és számunkra is érthetetlen dolog történt az elmúlt időszakban, úgy érzem, hogy be tudtuk bizonyítani rátermettségünket és hozzáértésünket. Országszerte a 19 fiókszervezetünkben rengeteget dolgoztunk, több ezer embernek tudtunk segíteni szakszolgáltatásainkkal és az önkéntes programjainkkal egyaránt. Romániában négy városban például elindítottunk a Segítő Háló nevű programunkat, amely az egyedülálló idős, beteg embereknek nyújt segítséget. Egyfajta zöld vonalként működik, az önkénteseink segítenek a bevásárlásban, ügyintézésben, sétálnak az idősekkel, beszélgetnek, színházba mennek” − mondja Tischler Ferenc. „Terveink között szerepel, hogy ezt a szolgáltatást széles körben is kiterjesszük és más hasonló, időseket célzó programot hozzunk létre” − jelenti ki.

Hegedüs Gergő, a szervezet alelnöke és a Romániai Máltai Ifjúság vezetője elmondta, hogy a szervezet életet a fiatal önkéntesek lelkesedése, ötletei, motivációja színezi ki. „Sok emberrel találkozunk, akik vagy tőlünk kérnek segítséget, vagy felajánlják a segítséget mások számára. Állandó mozgásban vagyunk, de pont ez az, ami fejlődésben tart minket. Kapocsként működik a rászoruló közösségek és a támogatók között. Ez motivál minket a hétköznapokban. Elvégezni a feladatunkat, ami van, amikor egy tál meleg étel elkészítése, egy kedves mosoly, egy bátorító szó, vagy egy őszinte, szeretetteljes dicséret. Szeretnénk, ha minket továbbra is ezek határoznának meg. Szeretnénk a jövőben is így végezni a munkánkat” − zárja le Gergő.

„A mi feladatunk sem mindig könnyű” − teszi hozzá Dénes Mihály. „A mérhetetlen nyomor, kilátástalanság és reménytelenség − amellyel nap mint nap találkozunk − sok esetben megvisel bennünket. Ilyenkor a legbölcsebb tanításokat értelmezzük újra és újra, amely így bátorít: Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem… hogy megtudd: én vagyok az Úr, aki téged néven szólított (Iz 45,2–3). Az Úr tehát előttünk jár, mi pedig kézen fogva, egymást támogatva és hittel lépkedünk utána, imádkozva azért, hogy szeretet legyen mindig az utunkon. Az ő szavaiból szívunk bátorságot, így merítünk erőt az új év kihívásokkal és megvalósításokkal teli 365 napjának” − zárta le mondandóját az országos elnök.

1 HOZZÁSZÓLÁS