Az Isteni Üdvözítő Társasága, vagy közismert nevén a szalvatoriánus rend december nyolcadikán ünnepli világszerte alapításának száznegyvenedik évét. A társaság alapítási dátumának azért 1881. december 8-át tartják, mert Boldog Johann Baptist Jordan alapító az első társaitól ekkor fogadta a tisztaság, a szegénység és engedelmesség ígéretét, ezáltal befogadva őket a mozgalom első fokába. Ez az akkor újonnan megalakult egyházi mozgalom az Apostoli (később Katolikus) Tanítótársulat nevet kapta, majd 1893-ban nyerte el mai nevét, a Societas Divini Salvatorist. Napjainkban a salvator.hu, magyar nyelvű honlapjuk szerint közel 1200 szalvatoriánus szerzetes hirdeti az evangéliumot a világ minden földrészén az egyetemesség szellemében, ami arra sürgeti őket, hogy szüntelen figyeljék az idők jeleit, és így hirdessék az Üdvözítő üzenetét, hogy érthető és boldogító lehessen minden kor emberének.
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2021/12/temesvar-erzsebetvaros-696x560-1.jpg)
Magyarországon az alapítás után tizennégy évvel, 1895-ben kezdett tevékenységbe a rend, mégpedig Temesváron. 1898-ban a rendalapító is ellátogatott Temesvárra, és még ugyanebben az évben megalakult az első közösségük Temesvár-Mehalán. Ma a temesvári közösség az osztrák tartományhoz tartozik, a Magyarországra 1998-ban visszatelepedett rend pedig a lengyel tartományhoz tartozik. A szalvatoriánus rend temesvári megtelepedésének a 123. és a rendalapítás 140. évfordulójára is emlékeztek az itt élő rendtagok, illetve ma adtak hírt arról is, hogy Adrian Hafner SDS ma Rómában újította meg a szerzetesi fogadalmát.