Megtelt élettel egy napra a Komandón épülő katolikus óvoda

0
1948
Fotók: Kovásznai Szent István Király Plébánia

Pénteken, a kovásznai Szent István Király plébániához tartozó Komandó filiában nagy volt a sürgés forgás. Adventi koszorúkat fontak, gyerekekkel hangolódtak a karácsonyi előkészületekre 1017 méter magasan, a Háromszéki-havasokban, fenyőerdővel körülölelt községben, az épülő-szépülő katolikus óvodában.

Közel három éve kezdték el építeni Komandón a Bethlen Gábor Alap által támogatatott óvoda épületét, amely első alkalommal adott otthont egy ilyen alkalomnak és gyűjtötte össze a község híveit. Az óvoda még nincs teljesen készen, előreláthatóan jövő év nyárára készül el teljesen, még hátra vannak kisebb munkák: a bútorok beszerzése, a játszótér megépítése. Az épület viszont már használható, és most pénteken először birtokba vették gyerekek és felnőttek egyaránt. Péter Arthur kovásznai plébános így fogalmazott: az épület már elérte hivatását, összegyűjtötte a gyerekeket, híveket, elindult az élet a falak között. Meg is telt az ovi, szorgos kezek ügyeskedtek. A lelkes munka közben a kovásznai Kikapcsolsz katolikus ifjúsági együttes zenéje tette hangulatosabbá az alkalmat.

Meg is gyújtották az első gyertyát: ez alkalomból Kajtár Zsolt László gyakorlati éves kispap osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. ELmondta: az adventi időszak egy állandó várakozás, amely alatt az Istennel való kapcsolatunkat tudjuk megerősíteni. Beszélt az adventi hagyományokról, az adventi koszorún levő négy gyertya fontosságáról, amelyek a hitet, reményt, örömet és szeretetet szimbolizálják. A nap végén Péter Arthur plébános megáldotta az elkészült adventi koszorúkat: megelégedett arcok távoztak az épületből.

Jánó Árpád kovásznai akolitus