Emberi sorsok, életek kerülnek bemutatásra az elkövetkezendő hetekben – írja György Mária Angéla, a Gyulafehérvári Caritas PR-felelőse szerkesztőségünknek elküldött levelében. Olyan egyedülálló idős személyekhez látogat el, akik jogosultak voltak a szociális értékjegyekre, és hetente kétszer vagy háromszor kapták házhoz a kétfogásos meleg ebédet. A Caritas-munkatárs írását olvashatják.
Első utam, a csíki ködből a napsütötte Gyimesekbe vezetett Erzsi nénihez Borospatakára. Erzsi mámá – ahogy mindenki szólítja és ismeri – egyedül él több mint húsz éve. Idén töltötte be 80. életévét, de a nehézségek ellenére még egyszer visszaforgatná az idő kerekét. „Pedig sokszor, sok minden baj ért, de visszaforgatnám” – mondja mosolyogva.
Egyedüli gyermek volt, nem született testvére. Nem volt könnyű az élet, mert „fiú es voltam, s leány es voltam. Édesapámnak es kellett segítsek, s édesanyámnak es kellett. Férfi munkát es elvégeztem, s női munkát es elvégeztem.” Csak négy osztályt járt ki, és szülei büntetésből Balánbánya környékére küldték gazdálkodni, hátha megunja, s visszatér az iskolába. De nem tette. Mindig is szerette az állatokat, a gazdálkodást, elmondása szerint még most is gazdálkodna, ha nem fájna a lába. Aztán egyszer csak beleunt ebbe a „gazdálkodási menetbe s hazakerekedett”. Jenőfalvára utazott, ahol meglátogatta egy ismerősét, aki felajánlotta neki, hogy menjen a fonodába dolgozni. Erzsike néni tisztán emlékszik, hogy ez egy pénteki nap volt, hétfőn bevitte a gyárba a szükséges iratokat, és kedd reggeltől már munkába is állt. „Két esztendőt s felet dolgoztam a fonodánál, édesanyám lebetegedett s ki kellett maradjak. S akkor rea egy félévre ugyanaz a fehérnép szólt nekem, hogyha nem akarok visszamenni három váltásba, nyugodtan mehetek a textilhez. Na én ott dolgoztam, abba a gyárba, gomblyuggató gépen, onnat eljöttem nyugdíjba. 57 éves koromba megkaptam a nyugdíjt, s feljöttem gazdálkodni ide Apahavasába. Másoktól es fogadtam teheneket, adtam ki a sajtot.” Ott eltöltött nyolc évet, majd megvett egy szerény kis ingatlant, ahol jelenleg is él. Erzsi néni munkába járt, gazdálkodott, egyedül nevelte fiát, és mindemellett elvégezte a nyolc osztályt is. „Nehéz volt az életem, de úgyse hagytam fel. Úgyis végeztem s csináltam. Na elvégeztem, lettem nyolc osztályos, s aztán jött egy kilenc hónapos szakiskola a textilbe. Letettem, tizennégyen voltunk, s én voltam a legelső, asszon létemre.”
Bízik a jó Istenben. Tudja, hogy a Szűzanya őt, s akikért imádkozik – a gyerekeiért, a négy unokájáért és a négy dédunokájáért –, megsegíti és vigyáz rájuk. Huszonnyolc éven keresztül volt rózsafűzér csoportfelelős, „még most is benne vagyok, cseréljük a titkokat, csak nem én vezetem.” Tavaly egy plébános a szentmise után ezzel bíztatta: „Én azt mondom neked, hogy téged a jó Isten azért tartott meg, már kezdet kezdetin ez volt a szándéka, hogy hosszú életű légy, hogy imádkozz neki minél többet” – eleveníti fel könnyes szemmel Erzsike néni.
Nagy segítség volt, és továbbra is az lenne számára a meleg ebéd. Mindig várta az otthoni beteggondozó kolléganőket, akik felváltva hetente kétszer szállították ki számára a Jakab Antal Ház konyháján elkészült kétfogásos meleg ebédet. Erzsike néni úgy szereti, ha rajta segítenek, ő tudja viszonozni. Éppen ezért mindig kiállt a kapuba, úgy várta a kolléganőket, hogy ne kelljen hozzá bemenjenek, ezzel is időt spórolva nekik. „Rendesem vártam. Olyan volt, kiálltam az udvarra, lám nem-e jönnek, s hát akkor a kocsi felütközött. Rendesen örvendtem nekik. Hálás köszönettel vagyok, hogy gondoskodnak rólam”– zárta beszélgetésünket doromboló cicáját simogatva Erzsi mámá.
Egy órát töltöttem Erzsi néni társaságában. Egy óra, ami egy röpke percnek tűnt, mégis örökre befészkelődött emlékeim kincstárába.
Ha szeretné támogatni Meleg ebédet időseknek elnevezésű programunkat, ITT megteheti!
György Mária Angéla, Gyulafehérvári Caritas
