OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek őt kell szolgálnia. Hatalma örök hatalom, amely nem enyészik el, és királysága nem szűnik meg soha.
Dán 7,13-14
SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Testvéreim! Jézus Krisztus hűséges tanú, elsőszülött a holtak közül, és a föld királyainak fejedelme. Ő szeret minket. Vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. Nézzétek, közeledik a felhőkön! Látni fogja őt minden szem, még azok is, akik átszúrták. A föld minden népe veri majd a mellét. Igen. Ámen. Én vagyok az Alfa és az Ómega, mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt, és aki eljő: a Mindenható.
Jel 1,5-8
EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!”
Jn 18,33b-37
Krisztus, a mindenség királya – egyházi évünk utolsó ünnepe. A Hiszekegy hosszabb formájában van egy kijelentés, amely fölött lehet, hogy többször átsiklunk, de ezen az ünnepen különös hangsúlyt kap: országának nem lesz vége. A hitvallásunknak ez a kis mondata zárja mindazt, amit a második isteni személyről, Jézus Krisztusról vallunk.
Ez a mondat viszonylag későn került be a hitvallásba, és megfogalmazását heves viták előzték meg. Az egyház akkor fogalmazta meg kifejezetten Krisztus uralmának örökkévalóságát, amikor ennek milyenségéről számot kellett adjon. A történet visszavezethető egészen a Pilátussal való beszélgetésre, amelyben a helytartó Jézus esetleges hatalmi igényeinek a jellegét próbálja megérteni. Abban közös nevezőre jutnak, hogy Jézus király, de hatalmának eredetét és lényegét pusztán egy tagadó mondat jelzi: nem ebből a világból való.
Amikor a középkorban elkezdtek azon gondolkodni, hogy ki is az ura a történelemnek, hogy azok, akik a hatalmat birtokolják, jó irányba vezetik-e az emberiség sorsát, a Szentírás képeihez folyamodtak, hogy megértsék az idők jeleit és a történelem kibontakozását. Nem véletlen, ha a válaszokat a végső időkről szóló jövendölésekben vélték fölfedezni. A történelemről való gondolkodás nagy alakja Gioacchino da Fiore (1135-1202) főleg a Dániel próféta könyvében található látomások és a Jelenések könyve alapján próbálta elhelyezni az üdvtörténetben saját jelenét. Nagyon leegyszerűsítve a történelem egyes szakaszait a Szentháromság személyeinek feleltette meg: az Ószövetség az Atya ideje, a megtestesüléstől egész 1260-ig a Fiú korszaka van, majd ezt követően el kell érkeznie a Szentlélek történelmi szakaszának. Az Ószövetségben az Atya a mózesi törvényben mondta el akaratát, ezt a Fiú idejében, az újszövetségi rendben az evangélium váltotta fel, de elérkezik majd a Szentlélek kora, amelyet a szellemi megvilágosulás, az emberi értelmet meghaladó, magasabb szintű ismeret fog jellemezni. Da Fiore karizmatikus, prófétai lelkülettel megáldott ember volt, és úgy vélte, hogy a harmadik korszakban mindenkinek megadatik, hogy a Szentírást teljes igazságában megértse.
A történelmi korszakok elemzésében fölfigyelt az első korintusi levél egyik mondatára: S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben (1Kor 15,28). Ebből arra következtetett, hogy a végső időkben a Fiú teljesen átadja a hatalmat az Atyának, így a Fiú uralmának vége szakad az új teremtés pillanatában. A IV. lateráni zsinat ítélte el eretnekként (többek között) ezt a tanítást, és kifejezetten hangsúlyozta, hogy Krisztus uralmának soha nem lesz vége.
Gioacchino da Fiore elképzelésének az a buktatója, hogy a Szentháromságon belüli adás-kapást túl emberi módon képzelte el. Krisztus mindent az Atyától kapott. Megtestesülése pillanatában az angyal megígérte a Szűzanyának, hogy a születendő gyermek a világot kormányozza majd, és uralmának nem lesz vége. Ahogy azonban az Atya nem lett sem szegényebb, sem gazdagabb azáltal, hogy mindent átadott a Fiúnak, a Fiú sem lesz kevesebb, amikor a végső dicsőítés gesztusaként mindent átad az Atyának. Az Atya mindennek a forrása, és ebben ő az első, a Fiú mindent átvett, megkapott az Atyától, és ilyen értelemben ő a befogadó. De uralma a Szentháromság bensejéből forrásozik, ezért nem e világból való, és nem is lesz vége.
