November 19-én ünnepeljük, noha a világegyházban november 17. az ünnepe. Ma is élő, elevenítő és ihlető emlékét György Alfréd kamilliánus szerzetesnek az ünnepre született versével idézzük.
A magyar királylány 1207-ben született II. András magyar király és Katona József Bánk bánjából ismert merániai Gertrúd lányaként. Erzsébetet négy éves korában eljegyezték Türingia leendő grófjával, és fényes kísérettel, kincstárnyi hozománnyal a wartburgi várba küldték, hogy ott, német környezetben nevelkedjék. Erzsébet már gyermekként erős vonzódást mutatott a hit dolgai iránt, Diós István Szentek élete leírásában néhány érdekes esettel szemlélteti ezt: ismételten megszakította játékait, hogy, mint mondta, ,,Istent szeresse”, teljes természetességgel magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is. Erzsébet nem vette át az udvari élet előírt formáit: nem volt hajlandó megtanulni a nők számára akkor kötelező tipegő járást, minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. Férje, Lajos mindenben támogatta, példás házasság volt az övék. Ennek vége akkor lett, amikor Lajos 1227-ben keresztes hadjáratra indult, s még útközben megbetegedett és meghalt. A hírt alig merték Erzsébettel közölni. Amikor megtudta, kiáltozva rohant végig a vár termein: ,,Jaj, Uram Istenem, most az egész világ meghalt számomra!” Ezután választotta a szegénység útját, önként, nem azért, mert elűzték volna a várból. Özvegyi javaiból ispotályt rendezett be Marburgban, ott szolgált a ferences harmadrend szürke ruhájában mint betegápoló. Marburgban halt meg 1231. november 17-én, és négy évvel halála után, 1235-ben már szentté avatták. Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba november 19-re, a temetése napjára. 1969-ben ünnepét a világegyházban visszatették november 17-re, halálának napjára.
A ciszterci szerzetes, Heisterbachi Caesarius így kezdi Szent Erzsébet életrajzát: ,,A tiszteletreméltó és Isten előtt oly kedves Erzsébet előkelő nemzetségből származott, s e világ ködében úgy ragyogott föl, mint a hajnalcsillag.”
Isten álma benned
szíved lángja
veled ragyog
a szegénység egén
tekinteted csillaga
falatnyi jóság íze
illatozó lelked harmata
rózsát termő ölelés
századok csendjében
felsíró magány vigasza
neved ajkunkon — Erzsébet —
hontalannak otthon
Árpád-ház virága
kit szükség — nyomor vezet
idegen hazába jövevénynek
el és szétszakítva
ott hol honra nem lel
bujdosó lelke
garasnyi bére
magányt szül világra
s beléd kapaszkodva
esdekli neveddel
eget ostromló sóhaja:
Szent Erzsébet könyörögj értünk
még mindig
magyarul
idegen lelkünk fohásza
veled rokon
s válik testvérünkké
az elidegenült Isten
bennünk is újra…
Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére
2021 Gyulafehérvár
P. György Alfréd
