Mindnyájan testvérek: webinárium az apostoli nunciussal

0
1211

Ferenc pápa kezdeményezésére november 14-én a szegények világnapja van, a világnap jelentőségének tudatosítására Romániában országos szinten több katolikus civil szervezet és szerzetesrend fogott össze. November 9-én az online térben Miguel Maury Buendía nuncius, érsek Ferenc pápa Fratelli tutti kezdetű enciklikáját ismertette, majd a résztvevők az enciklika hazai alkalmazásának lehetőségeiről beszélgettek.

Ennek az összefogásnak egyik mozzanata az a webinárium, amelynek témája Ferenc pápa Mindnyájan testvérek című szociális enciklikájának bemutatása, majd a résztvevőkkel párbeszéd kialakítása ennek mentén és közös reflexió.

Az Actio Catolica romániai csapata szervezte a keddi online alkalmat a Caritas és Kolping szervezettel, a Máltai Szeretetszolgálattal, a San’ Egidio közösséggel és további kilenc, a karitatív szeretet és jótékonyság terén dolgozó, a társadalmi igazságosságért tevékenykedő egyesülettel és szervezettel közösen.

Az enciklikát Miguel Maury Buendía érsek, Románia és Moldávia apostoli nunciusa mutatta be november 9-én, kedden este fél 7-től. Az előadást Zoom platformon magyar és román fordítással is lehetett hallgatni. Az előadást mintegy 80-90-en követték, több szerzetesrend képviselői, és a romániai egyházmegyék többségének képviselői. Utána a szervezők kiscsoportokba osztották a résztvevőket, akik így ismerkedtek is, és a közös elkötelezettségben újabb támpontokat, gondolatokat cseréltek, osztottak meg egymással.

A közös gondolkodás sokakat az enciklika újraolvasására sarkall, vallották meg a megosztásokkor, megerősítette az összetartozás tudatát, elmerültek a pápa egyszerű, lényeglátó szavaiban, amelyek a maguk egyszerűségével megkapóak. Ezen az úton haladva szeretnék a webinárium résztvevői az egyházi intézmények falain kívülre is elvinni a keresztény szemléletet, hangnemet és a szeretet látható cselekedeteit, azt a tanulságot, hogy lehet a másik embert szeretni, mert mögöttünk áll a mindenkit egyenként szerető Isten.