A szegény felé is nyújtsd ki a kezedet – adománygyűjtés a Temesvári Egyházmegyében

0
252
Fotók: Temesvári Egyházmegye

Ferenc pápa kezdeményezésére 2017-ben tartották meg első alkalommal a szegények világnapját. Idén ez a nap november 14-re esik. Ez alkalomból a temesvár-józsefvárosi plébánián november 14. és 21. között tartós élelmiszereket gyűjtenek a rászorulók megsegítésére. Az összegyűlt adományokat a Szent Ferenc Alapítvány zsombolyai gyermekotthonába, a Pater Jordan hajléktalanszállóra, valamint a Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiája idősotthonába juttatják el.

Ugyancsak a szegények világnapja alkalmából a Temesvár III. Erzsébetvárosi Római Katolikus Plébánia, az egyházmegyei Caritas szervezet és a temesvári Élelmiszerbank közös szervezésében november 14-én, vasárnap az erzsébetvárosi templomban bemutatott szentmisék keretében tartós élelmiszerek gyűjtésére kerül sor, amelyekkel a temesvári plébániákhoz tartozó rászoruló családokat szeretnék támogatni. A karitatív akció mottója: „A szegény felé is nyújtsd ki a kezedet” (vö. Sir 7,32). A gazdasági válság, amelyben élünk, még sürgetőbbé tette a sok millió rászoruló család megsegítését, így még inkább tudatában vagyunk az embertársaink iránti felelősségünknek – olvasható a temesvár-erzsébetvárosi plébánia közleményében.

Árpád-házi Szent Erzsébet a katolikus egyház egyik legtiszteltebb szentje, akinek névünnepe alkalmából a Temesvári Egyházmegye templomaiban a Caritas Szervezet évente gyűjtést szervez rászoruló embertársaink megsegítésére. A segíteni akarók idén november 21-én, a vasárnapi szentmiséken helyezhetik el pénzadományaikat a templomokban erre a célra kijelölt perselyben. Az összeget az egyházmegyei Caritas szervezet idén a rászoruló gyermekek támogatására ajánlja fel.

A Temesvári Római Katolikus Püspökség ezúton is őszintén, szívből mond köszönetet minden adományozónak és jótevőnek, aki támogatásával kifejezi a szegények, a szenvedők és a rászorulók iránti együttérzését és szeretetét.

Forrás: Temesvári Egyházmegye