Csiszár Klára: az egyház nem lehet egy önmaga körül forgó egyház

Az egyház srég helyzetbe kerül, ha szem elől téveszti a küldetését és a félelem vagy a hatalomszerzés vezérli, fogalmaz CSISZÁR KLÁRA pasztorálteológus. Meglátása szerint ez a srég pozíció akkor egyenesedik ki, ha az egyház missziós, krisztusi küldetését éli meg, ha a Szentháromság szeretetét közvetíti az emberek felé. Nemrégiben vette kezdetét a püspöki szinódus egyházmegyei szakasza: hatalmas kegyelmi lehetőség, valódi kairosz, hogy az emberek kifejthetik véleményüket, meglátásukat az egyházról. Akkor tudunk élni ezzel a kegyelmi idővel és lehetőséggel, ha bizalommal fordulunk az emberek felé, vallja a pasztorálteológus.

Kettős évfordulót ünnepel a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Kara. Az egyetem 440 évvel ezelőtt alapított intézményi elődjére tekint vissza, illetve a kar fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. Egy ilyen múlt milyen lehetőséget rejt magában és milyen terhet rakhat egy intézményre?

Úgy gondolom, hogy a múlt tekintetében a hálát érdemes hangsúlyozni. Én hálával tekintek azokra az emberekre, ha a 440 évre gondolok, akkor az őseinkre, de ha a 25 évet nézem, akkor az elődeinkre, a számunkra még ismerős emberekre, tanárokra, elöljárókra, akik megfogták a munka végét, akiknek helyén volt az esze, akik meglátták a lehetőséget, és tettek is azért, hogy a Római Katolikus Teológia Kar 25 évvel ezelőtt úgymond újrainduljon. Biztos, hogy az ő szemük előtt is ott volt a nagy múlt, ott volt egyfajta felelősségérzet, nemcsak a múlt iránt, hanem a jövő iránt is. A teológiaképzés Erdélyben, de akár magyar nyelvterületen is olyan színvonalat ért el, amire így 25 év távlatából mondhatjuk, hogy a munkájuk gyümölcsöző és eredményes volt.

Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a teológiának általában véve, és a szűkebben vett tudományterületednek?

Az én tudományterületem nagyon szűken értelmezve az egyház fejlesztésével foglalkozik. Az egyház fejlesztésének pedig megvannak azok a szabályai, amelyek mentén dolgozhatunk. Hogyan tud a pasztorális teológia – amit én képviselek – úgy az egyházi gyakorlat segítségére lenni, hogy az egy egyre inkább krisztusi, de ugyanakkor egyre inkább emberi egyházban valósulhasson meg? Hogyan fejlődhet az egyházi gyakorlatunk krisztusibbá és emberibbé? Úgy gondolom Ferenc pápával együtt, hogy az igazi kihívás, ami jelen pillanatban nagy veszélyt jelent, az az önmagunk körül való forgás., Ahogy az embert fenyegeti ez a veszély, hogy nehezen lép ki önmagából, nehezen fordul oda a másik felé, ugyanúgy az egyházat is fenyegeti. De ugyanakkor a teológiát is fenyegetheti, hogy egy l’art pour l’art teológiává alakul, ami nem veszi figyelembe a gyakorlati megvalósulását. Én remélem, hogy a pasztorális teológia segíteni tud abban, hogy az egyházi gyakorlatunk egyre inkább ne egy önmaga körül forgó egyházat eredményezzen, hanem egy olyan egyházat, amely kilép önmagából a krisztusi küldetésnek megfelelően, és egzisztenciálisan tudja megszólítani az embert a maga valóságában. Nem egy olyan valóságban, ami esetleg egy képzelt valóság vagy egy múltbeli valóság, ami már nincs, hanem a jelen élet kihívásai közepette tudja közvetíteni az ember számára az életet.

Ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy az egyház néha srég pozícióba kerül akkor, amikor szem elől téveszti a küldetését, azt, amiért van, a miértjét, és hirtelen azzal kezd foglalkozni félelemből kifolyólag is, hogy egyre kevesebben vagyunk, hogy meg kell maradjunk, hogy meg kell erősítsük a befolyásunkat az emberre, a társadalomra, hogy különböző hatalmi pozíciókat kell még magunknak vindikálnunk. Ezzel srég helyzetbe kerül az egyház. A missziós küldetése az, ami igazán kiegyenesíti az egyházat, ami az egyház DNS-ébe is be van írva, hogy missziós egyház. Ez azt jelenti, hogy állandóan a szentháromságos szeretetközösség dinamikáját, a szeretetét akarjuk közvetíteni az emberek felé. Ha az egyház ezt nap mint nap megteszi, akkor kiegyenesedik ez a srég helyzet, és mindaz, ami az egyház vágya, hogy megmaradjon, hogy befolyása legyen, hogy újra stabil legyen, hogy legyenek emberek, az mintegy eredményszerűen megtörténik.

Mit gondolsz, hogyan lehet ezt megvalósítani?

Azt hiszem, az emberek és helyzetük iránti érdeklődés lehet a megoldás. Ferenc pápa mondja, hogy hallgassunk, figyeljünk oda. Abban a pillanatban, hogy elkezdem meghallgatni az embert, abban a pillanatban már megfeledkezem a saját bajaimról és a saját félelmeimről. Ott vagyok a másiknál, belefeledkezem a másik élethelyzetébe, és onnan kihallom azt, hogy hol van ma szükség az egyházi gyakorlatra, Isten szeretetére, hova kell sürgősen elvinnem Isten szeretetét. A krisztusi praxisnak az az ismérve, hogy Jézus tudta azt, hogy mire van szüksége az embernek, és ennek a módszere a meghallgatás. Érdekeljen a mai ember élethelyzete, vegyem komolyan azt, és ne egy párhuzamos világban éljek, hanem próbáljak egyre inkább benne élni abban a világban egyházként, amiben az ember is benne él.

A napokban vette kezdetét a püspöki szinódus egyházmegyei szakasza, és a járvány miatt ezt új formában szervezik meg. Ebben a kontextusban hogyan látod ezt a szinódust?

A szinódus, amit a szentatya meghirdetett, egy kairosz (szerk. megj.: szent, kegyelmi idő). A kairosznak általában az az ismérve, hogy elmegy előttünk és ha nem kapjuk el, nem teszünk meg most bizonyos dolgokat, ami tényleg visszahelyezi az egyházat ebbe a krisztusi küldetésállapotába a srég helyzetből, akkor elszalasztjuk a lehetőséget. Ahogy a szentatya mondta a nyitó szentmisében, a meghallgatás, a megkülönböztetés hihetetlen nagy jelentőséget kap ebben a folyamatban. Meghallgatni nemcsak azokat, akik mindig ott vannak a templomban, hanem meghallgatni azokat is, akik már nincsenek ott. Ennek különböző módja lehet, akár az online felület is olyan eszköz lehet, ahol találkozhatunk, beszélgethetünk.

Rá kell szánni ezt a pár hónapot, ami a rendelkezésünkre áll, hogy az egyházmegyét egyre jobban megismerjük, hogy az embereket mi foglalkoztatja, hogyan gondolkodnak az egyházról, hogyan gondolkodnak önmagukról, a teremtett világhoz való viszonyukról. Ezeket egy teológiai reflexióban úgy kell feldolgozni, ahogy a munka módszertana is megkívánja, továbbítani a vatikáni szinódusi titkársághoz. Úgy gondolom, hogy ez egy hihetetlen kegyelmi idő, amit vétek elszalasztani.

Hogyan lehet bátorítani a híveket, hogy bekapcsolódjanak, hogy el merjék mondani az őszinte véleményüket?

Bíznunk kell az emberekben, és nem eleve „tudni” azt, hogy úgysem fognak őszintén válaszolni, tehát semmi értelme kérdezni. Biztos, hogy lesz olyan, aki nem mer, de ugyanakkor a hibalehetőségek ne húzzák keresztül ezt a lehetőséget, ami adott most számunkra. Ha az ember felé bizalommal közelítünk, akkor annak megfelelően fog jönni a válasz. Ne tudálékosan álljunk szóba velük, hogy úgyis tudjuk, mi lesz a válasz, hogy mi jó nekik, hogy hogyan élnek, hanem ezt a háttérbe kell szorítani és érdeklődéssel kell ott lenni, megfelelő kérdéseket megfogalmazni az adott tematika kapcsán.

Úgy gondolom, hogy nagyon szép folyamat indulhat be, ha bízunk az emberekben. Hogyha érzik a nyitottságot, annak meglesz a gyümölcse. Amikor egyházmegyei zsinatokban dolgoztam, akkor mindig ott volt a félelem, hogy fiatalként mit ér az én véleményem. A Szatmári Egyházmegye zsinati folyamatának a kiértékelésénél például a 14-15 éves fiatal, aki korábban a csoportban benne volt, utána hitoktatóként tekintet már vissza a folyamatra, arra, hogy mennyire csodálatos volt számára az, hogy őt megkérdezte az egyház. Ez elindította egy olyan hivatás útján, aminek a vége az lett, hogy hitoktatóként dolgozik. Egész egyszerűen a nyitottság és a bizalom megteremti azt a légkört, hogy az emberek kezdjenek, merjenek beszélni.

Hol látod a teológia, illetve az egyház helyét 25 év múlva, illetve 440 év múlva?

A teológia az elkövetkező 25 évben sokat fog fejlődni. Nyugat-Európában a gyakorlati teológia közkedvelt teológiai tárgy, a jövőről, a jövőtervezésről szól. Hihetetlen sok párbeszéd történik más tudományágakkal, akár a teológiától idegen tudományágakkal is folytatnak párbeszédet, kezdve a robotikától a mesterségesintelligencia-kutatáson keresztül a nálunk is jól ismert szociológiáig vagy pszichológiáig. Úgy gondolom, hogy ebben az irányban tovább fog fejlődni a teológia az elkövetkező 25 évben a mi területeinken is. 440 év múlva a teológia: azt nem tudom… Az biztos, hogy továbbra is a Szentírásba fog kapaszkodni, és azt fogja keresni, hogy a Szentírás üzenetét hogyan lehet majd az akkor élő emberek számára érthetően egy jobb élet, egy teljes élet reményében továbbadni. Kívánom, hogy a Szentírás üzenete akkor is majd ugyanolyan meghatározó legyen a teológia és az egyház számára, mint ahogy az ma is.

Az írás rövidített változata megjelent a Vasárnap 2021/44-es számában. A videót vágta: Cziple Hanna-Gerda.