Ópusztaszeren is megáll majd a NEK-re tartó FerBiT-es zarándokcsapat

Közös gyermekkor köti össze Főcze Imre Bonaventura ferences szerzetest, a FerBiT főszervezőjét és Ópusztaszer plébánosát, Antal Imrét. Szeptember 9-én lehetőségük nyílik majd felidézni a közös emlékeket, ugyanis aznap érkezik meg Erdélyből Magyarországra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) tartó ferences biciklitúra (FerBiT) zarándokcsapata. A kora reggeli indulás után Márairadnáról csaknem 160 kilométert kell tekerniük a bicikliseknek, hogy megérkezzenek Ópusztaszerre, ahol a település plébánosa és alpolgármestere, Antal Imre fogadja majd a kerékpárosokat. A vele készült interjút olvashatják.

Milyen érzésekkel várja a székelyföldi biciklistákat?

Azt sokan tudják rólam, hogy a Tatros völgyében nevelkedtem, de azt már kevesebben, hogy együtt jártunk általános iskolába Főcze Imrével. Egyébként is szívesen és örömmel fogadnánk a zarándokcsoportot, de így, hogy ő vezeti őket, egészen különleges érzés. Mindketten elkerültünk Gyimesfelsőlokról, ahol önfeledt boldogságban nőtünk föl. Őt Dévára, a szórványmagyarsághoz szólította a szolgálata, engem pedig a Kisteleki járásba hozott a hivatásom. A közös gyermekkor azonban nagyon erős kötődést jelent.

Meglepte, hogy éppen kerékpáron érkezik majd a ferences rendi pappá vált gyermekkori pajtás?

Vidám és közvetlen embernek ismerem Imrét, Bonaventura testvért, és ebben nagyon hasonlítunk. Tudtam róla, hogy nagy kerékpáros, de szorosan nem követem a hétköznapjait. A kerékpározás, sőt a rollerezés tőlem sem idegen, mert nem gondolom, hogy egy papnak másként kell viselkednie, mint ami a lényéből fakad. Nagyon szeretek az emberekhez közel lenni. Ha valaki autóval suhan végig az utcán, nem tud mindenkinél lassítani, de ha kényelmesen karikázok a kerékpárúton, bárki megszólíthat és én azonnal meg tudok állni. Így érzem jól magam. Úgy hallom, hogy Mindszentnél jönnek át a Tiszán, mi sem természetesebb, hogy eléjük menjünk. A kompnál fogjuk várni őket, hogy együtt érkezzünk hozzánk haza, Ópusztaszerre: a helyi Magyarok Nagyasszonya-plébánia vendégházában fogjuk elszállásolni őket.

Milyen különös véletlen, hogy az ópusztaszeri Magyarok Nagyasszonyához érkeznek a Csíksomlyói Szűzanya szentélyéből indult zarándokok…

Nincsenek véletlenek. Bonaventura testvérnek és nekem is meghatározó volt életünkben Csíksomlyó, a pünkösdi búcsú és égi édesanyánk, a Napbaöltözött Asszony. Mindkettőnk hivatása onnan ered, ehhez kétség sem férhet. A lelkészi hivatás azonban messzire szólított engem, és otthonra találtam a kisteleki régióban, Ópusztaszeren, ahol 2010-ben kezdtem meg papi szolgálatomat. Ópusztaszer a magyarság másik ősi emlékhelye, amit most az emlékpark és a Feszty-körkép is nyomatékosít. Hasonlóan ikonikus, mint Csíksomlyó, csak ennek a helynek kevésbé lelki, inkább történelmi hagyományai vannak.

Gyönyörű környezetben, minden lehetséges kényelemmel várják majd az utazókat.

Hosszú, fáradtságos útról érkeznek majd. Csaknem 160 kilométert tekernek. Megérdemlik a nyugalmat és a pihenést. Ami tőlünk telik, mindent megteszünk értük. Fontos lesz, hogy a lehetőségekhez képest regenerálódjanak, mert még 140 kilométer vár rájuk majd Budapestig. Szeretném a reggeli szentmisén a helyi híveimmel útnak indítani őket, hogy vigyék magukkal az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a mi imaszándékainkat is.

Fénykép és szöveg: Gulyás László