Szent István király és a Perkő

Az augusztus 20-i perkői búcsú feljegyzések szerint a felsőháromszéki katolikusok nagy ünnepe már a 17–18. századtól. A Kézdiszentlélek fölötti hegyre leginkább Kézdiszék tömbkatolikus falvaiból érkeznek a zarándokok, de a megye felekezetileg vegyes települesei is képviseltetik magukat. Az évszázados hagyománnyal rendelkező búcsúra évről évre több ezer hívő gyűlik össze.  Az idei búcsús szentmise főcelebránsa Kerekes László segédpüspök volt, aki a kerület papságával koncelebrálva mutatta be a szentmiseáldozatot – adta hírül a Gyulafehérvári Érsekség. Prédikációjában bátorította az egybegyűlteket, hogy tekintsenek szent királyunkra mint példaképre ,,mert Szent István válságos időben megtalálta a megoldást, a kiutat: Krisztusra, a sziklára épített házat és hazát. Ma is válságos időket élünk. Számunkra is a kiút a Krisztusra alapozott élet”.

A Perkő –mítosz és valóság

De mi is a Perkő valódi története? Jánó Mihály művészettörténésznek néhány éve jelent meg eme egyházi műemlékről könyve, bár a köztudatba a legendák információi annyira mélyen gyökereznek, hogy általában a települési híradások is ezeket közlik tényként. Az alábbiakban mi is Jánó Mihály munkája alapján ismertetjük a Perkő izgalmas történetéhez kapcsolódó főbb momentumokat.

A köztudat Árpád-korinak tudja a kápolnát, pedig ezt „csak” 1680 körül építették, egy korábbi épület helyére, illetve volt egy régebbi, Szent Antal tiszteletére szentelt kápolna is magaslaton, amely az idő martalékává lett. A közhiedelemmel ellentétben a Perkőn soha nem állt vár, ám a korábbi kápolnának volt egy kisebb védőfala, erről tanúskodnak a régészeti leletek is.

Katolikus restauráció, ferences kapcsolatok

A mostani kápolnát Kálnoki Sámuel építtette Szent István király emlékére, annak a kornak a szellemében, amikor a katolikus egyház újjászületését több erdélyi főúr segítette. A kápolna védőszentjének kiválasztása, valószínűleg annak volt köszönhető, hogy Kálnoki szoros kapcsolatban állt az erdélyi ferencesekkel, amelynek ekkor már több száz éve az első magyar szent király volt a védnöke. Kovács András művészettörténész a kápolna ma ismert falfestményei megrendelőjének a kompozícióban megjelenő Petki-címer miatt Mikes Istvánt tekinti, akinek  felesége Petki Róza volt. Ugyanakkor a falfestmény restaurálásakor nemrégiben előkerült a Kálnoki-címer, amely – mivel e két család között házasság csak évszázadokkal korábban volt – arra enged következtetni, hogy az erdélyi ellenreformáció két emblematikus családjának, személy szerint Kálnoki Sámuelnek és Petki Istvánnak a címere jelenik meg a kapolna belső díszítésére megfogalmazott Szent Korona-tan képében.

A Szent István-kápolna falfestményének feltárását Jánó Mihály kezdte meg 1995-ben, majd szakemberek folytatták, Pál Péter restaurálta. A falfestmények vastag vakolat alóli feltárása új színt hozott a Szent István-napi búcsújárás szertartásába. A népi vallásosság a feltárt falképet azonnal beépítette a szertartásba, a megérkező zarándokok sorba állnak az apró kápolna előtt, és a oltárképeként funkcionáló szekkóhoz járulnak, Szent István alakja előtt letérdelnek, röviden imádkoznak.

Perkő és a búcsújárás

Nincs írásos dokumentum arról, hogy Kálnoki Sámuel búcsújárás céljára építtette volna a perkői kápolnát, azonban van egy pár évtizeddel későbbi adat, amely Szent István-napi ünnepre, feltehetően búcsúra vonatkoztatható: Kálnoki Mihály egy 1727. augusztus 18-án kelt, a Szentléleken lakó Apor Péternéhez címzett levelében említést tesz a Szent István-napról: „Szent István király napján az becsületes paterek Szentlélekre gyülvén”. E megjegyzésből arra gondolnak a szakemberek, hogy a Szent István-napi búcsún az 1678-tól Esztelneken  élő ferencesek is részt vettek. A perkői búcsújárást mint sok erdélyi vallási gyakorlatot a felvilágosult abszolutizmus 1770-es években bevezetett intézkedései törték meg. II. József ccsászár rendelete a vallásos élet külső megnyilvánulási formáit erősen korlátozta, illetve a szerzetesekkel szembeni fellépés is érzékenyen érintette a búcsújárást. Ennek ellenére a székelyföldi zarándoklatok, búcsújárások tovább éltek, és a 19. század elején megújultak.

• 

• 

• 

Pünkösdmásnapi szentmise

A perkői Szent István-napi búcsúról majd hatvan évvel a józsefi rendeletek után, 1836-ban értesülünk ismét  egy levélből, amely Apor Lázár és Szentlélek, valamint Kiskászon faluközösségének egyezségéről szólt a hegyre való feljárást biztosító útról. Ebben írja a báró a kápolnáról szólva, hogy abban „Pünkösd másod napján és Szent István Király napján közönséges Isteni szolgálat szokott tartatni”. Itt olvasni első alkalommal a pünkösd másodnapján tartott miséről, amely a csíksomlyói búcsúról visszatérők utolsó vallásos megnyilvánulása volt, mielőtt végképp hazatértek volna Felső-Háromszék katolikus falvaiba.

A dokumentumokban így fogalmaztak erről az eseményről: „minden Esztendőbe Pünkösd másod, és Szent István király napján az isteni tiszteletre a K. Szentléleki Megye tagjain kivűl a vidékből is nagy sokaság szokott ottan megjelenni”.
A 19. században erősödött a búcsújárások népi jellege, s mivel a papság e zarándoklatokon nem vett részt, a háromszékiek pünkösdi búcsújárása sem minden esetben folyt le zavartalanul. 1868-ban Péterfy Lőrinc, kézdiszentléleki kántor-tanító így írt az Egyházi és Iskolai Hetilapban:

„Kantában a minoritáknak Szentháromság tiszteletére felszentelt díszes templomában valamint eddig, úgy ez évben is Háromszék összes rom. kath. hivei példás buzgósággal megtarták búcsújokat. Nagyobb falvakból 6–7 száznál többen állottak pap és kántor által vezérelt, Csíksomlyóról megrongyolt ziláltságban vissza hozott keresztjök és zászlójuk alá; mely megviselést nem az út hosszusága és zordonsága, hanem a gyergyói búcsus hivek (már most méltán mondhatni) előre tervezett a salvatorra összegyűjtött kőrakás mögé megbutt férfiai kezéből záporként jövő kőrohama okozá. A szemben jövő kőzápor elől tüskén-bokron futás által menekülő, még életét szerető, 1500-nyi háromszéki búcsus hívek Somlyón kapott bucsúfiával annyira megelégedtek, hogy egynek sincs kivánsága ily búcsut nyerni. Öt napi fáradozás után haza térvén mindnyájan megegyeztek abban, hogy a somlyói búcsu emlékére évenkint pünkösd másod napján a k.-szent-léleki gyönyörű Perkőn tartandják meg. A keresztutja mondásához megkivántató keresztek felállitása már nemcsak tervben, hanem készülőben is van. Szűz Anyánk Máriát ábrázoló szobor és egy csinos kápolna felállításáról is szó volt.”

Végül sem a szobor elkészítésére, sem új kápolna felépítésére nem került sor, azonban a hegyre vivő stációkat évtizedekkel később elkészítették. A fából készült stációkat 2013-ban cserélték le, a Perkő nyugati oldalán vezető út mentén a kőkeresztek a felső-háromszéki katolikus többségű vagy nagyobb közösséggel rendelkező vegyes falvak neveit viselik; az egyes keresztekre az azokon említett közösségek adakoztak.