Boldogasszony papucsa

0
658

Talán Nagyboldogasszony ünnepe kapcsán illő és érdemes megemlékeznünk a hivatalos ünnepi tartalmon túl eleink hitéről, tudásáról is. És itt nem a felderíthetetlen, a múlt homályába vesző régi vallásra kell gondolni, hanem annak részint a kereszténységben, részint a szokásokban, hiedelmekben és babonákban továbbélő, Boldogasszonyhoz kötődő részére.

A katolikus egyház Erdélyben is számos úgynevezett paraliturgiát, népi vallási elemet hitelesít vagy visel el (a tolerancia foka nyilván az egyházi tanításokba való illeszkedés mértékétől függ). Magyarországon jóval több Nagyboldogasszony-napi szokás maradt fenn, mint Erdélyben, ugyanakkor nem gondolhatunk a Szűz Mária mennybevételének kisebb fokú tiszteletére nálunk, hiszen a mai Erdély területén legkevesebb ötvenöt templom vagy kápolna titulusa Nagyboldogasszony, ebből harmincnyolc található a főegyházmegyében. Hogy legendáink, népszokásaink és szentelményeink az idők során hogyan változtak, ezt sem tudhatjuk pontosan felidézni, viszont a Mária-tisztelet Erdély minden területére és nemzetiségére egyértelműen jellemző. A tiszteletre nem csupán a számos zarándoklat hívja fel a figyelmet, hanem a népi tudás is – bár e kifejezés több okból is terhelt, itt semmiképpen ne gondoljunk többre, mint a dédszülők, nagyszülők időjárási jelenségekre, növényekre vagy állatokra vonatkozó bölcsességeire, meséire, meseként elmondott legendáira.

Növényeink és környezetünk

A népi hitvilág és tudás egyik érdekes területe a növénytermesztés és gyógynövénygyűjtés, a népi növénynevek változatossága tükrözi a korabeli természetismeretet, hiedelmeket, gyógymódokat, szentekre vonatkozó tudásanyagát is. Az ember és természet együttműködése az egyik legrégibb örökségünk. Jóllehet e téren is szerteágazó ismeretekkel rendelkeztek, mára viszonylag csekély maradt fenn ezekből, hiszen az életstílusváltás, a mezőgazdaság gépesítése majd iparosítása és az orvostudományhoz való hozzáférés tömegessé válása feleslegessé tette ezeket az információkat. Arról nem is beszélve, hogy a vegyszeres növénykezelés gyorsabb és rövid távon hatékonyabb, mint bármi korábbi módszer, illetve a hatékony gyógynövényes kezelés sokkal hosszabb időt igényel, mint egy pirula bevétele, vagy akár a gyógyszerkúra. Csupán az utóbbi évtizedben fokozódik az érdeklődés a gyógynövények, illetve más, ehető növények gyűjtése iránt, bár érezhető ebben az a fajta tudáshiány, amelyet az ember a családban kaphatott meg régen, és amit a nyolcvanas években Péntek János és Szabó T. Attila az etnogeobotanika névvel illetett. Ez a szakkifejezés nem jelent mást, mint hogy régebb a paraszti kultúra nemcsak egyes növényeket ismert fel, hanem magából a talajból, kőzetekből, fény- és vízellátottságból tudott következtetni arra, hogy mit érdemes keresni, hol mi teremhet meg, vagyis összefüggéseiben ismerte a környezetét, nem csak felületesen.

A népi gyógynövénynevek kutatása az etnobotanika egyik érdekes és izgalmas területe, hiszen amint azt korábban említettük, e nevek gyakran több információt is hordoztak az adott élőlény nevesítésén túl. Az alábbiakban néhány Boldogasszonyról vagy Máriáról elnevezett növénnyel ismerkedhetünk meg, előbb azon kevesekkel, amelyek rendszertanilag is viselik e nevet, utóbb néhánnyal azok közül, amelyeket csak a nép ajka köt a Szűzanyához.

Mária virágai

A boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) egy ritka, szigorúan védett kosborféle. Tavaszi hegyi erdeink, tisztásszéleink nem mindennapi megjelenésű, lilás-bordós és sárga színekben  pompázó növénye. Nevének eredete valószínűleg az „Amikor Jézus a Földön járt” típusú történetekhez kötődik; magyarázatképpen ma annyit lehet hallani a növényről, hogy amikor Mária lejön a földre, ez lesz a papucsa, hogy lábát ne üsse kőbe. Az esetleges gyógyászati felhasználására vonatkozó ismeret homályba vész.

Boldogasszony tenyere vagy mentája a Tanacetum balsamita magyar neve. Több európai nyelvcsaládban is Máriához kötődő neve van a növénynek. Erre vonatkozóan az etnobotanika valószínűsíti, hogy mivel régebb a növényt menstruációs és szülési görcsök enyhítésére alkalmazták, ezért nevezték el a Szűzanyáról. Emellett a növény nagyon népszerű volt illata miatt is, régen a Biblia vagy a templomi énekeskönyv lapjai közé préselve szárították. Az erős illatanyagú növény segített a figyelem fenntartásában, és meggátolhatta az elszunyókálást. Ugyanakkor a ruhás szekrénybe rejtve rovarűző hatása is volt, főként a hangyák távoltartásában jeleskedett.

Jóllehet a máriatövis hivatalos neve nem tartalmazza a keresett szót, azonban népies megnevezése, a boldogasszony tövise (Sylibum marianum) már igen. A hozzá kötődő legenda arról beszél, hogy a Szent Család menekülése közben Mária sebtében szoptatta meg fiát, és egy csepp teje rákerült a növényre, így alakult ki a máriatövis. A növény levele egyébként fehéren erezett, mintha valóban rácsordult tej száradt volna rá. Emellett korábban a máriatövis-készítményt a tejelválasztás serkentésére használták sikerrel.

Boldogasszony palástja (réti palástfű, Alchemilla xantochlora) nevét valószínűleg a felhasználási területe miatt kapta, hiszen a pubertástól a változókorig használták önmagában vagy a cickafarkkal, esetleg pásztortáskával váltókúrában a ciklus beállítására, görcsoldóként, szülés után vérzéscsillapítóként és a méhfal összehúzódásának gyorsítására. Főleg ciklusproblémák esetén alkalmazzák manapság is olyan esetekben, amikor a szervezet hormonháztartását nem szeretnék leállítani vagy megzavarni.

A boldogasszony csipkéje elnevezés már eléggé kikopott a köztudatból, ez ugyanis a vadmálna (Rubus idaeus) korábbi elnevezése, amely regionalizmusként még elő-előfordul. Nevének eredete a homályba vész, de a korábbi analógiák miatt talán szintén a felhasználási köre indokolhatta a névadást. Amellett, hogy vitaminokban gazdag, többek között a vérkeringést serkenti és vércukorszint-csökkentő hatása van. A kismamáknak vagy fájdalmas és nehéz ciklusúaknak biztosan nem ismeretlen a neve, hiszen a málnalevélteát a kismedence izmainak lazítására használták és használják ma is (a várandósság alatt orvosi felügyelettel!).

Boldogasszonyfű vagy máriafű néven ismerik a hegyi árnikát (arnica montana). A növényt korábban erőteljes sebgyógyító, duzzanatcsökkentő és szövetregeneráló volta miatt tartották nagy tiszteletben; a gyermekágyi időszakban éppen ezért kiemelt szerepe volt. Ugyanakkor a körépkori szimbolikában néhol előfordul védelmi jelképként is: úgy tartották mint Mária jele, megvédi viselőjét a sarlatánoktól és boszorkányoktól.

Boldogasszony/Mária szalmájaként ismerik az orbáncfüvet (Hypericum perforatum), amely számos jótékony hatással bír. A növény szirmait összemorzsolva vörösesre színezi a kezet, ezért azt Jézus vérével hozta összefüggésbe a népi vallásosság. Mindazonáltal az orbáncfűből nyerhető az egyik legjobb sebolaj, amely fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő és sebgyógyító hatású. A belőle készített tea idegnyugtató és enyhe fájdalomcsillapító hatása mellett a pubertáskorban a női szervek fejlődésére jótékony befolyással bír, illetve e korai időszakban szabályozhatja a rendetlen ciklust.

A Szűzanya és mi, nők

A fentebb felsorolt növények csupán szemelvények mindazok közül, amelyeket a népi névadás a Boldogasszonyhoz köt. Talán ha valaki föltérképezné mindazt, amit e téren még föl lehet, kiderülhetne, véletlen-e csupán, hogy a legismertebb Boldogasszony/Mária előnevű növényeink mind a nőiség egyik központi problémájának a kezelésére vagy éppen a szülés alatti sérülések csökkentésére, illetve azok utólagos gyors és hatékony gyógyítására szolgálnak.