Azt, hogy a név valóban kötelez-e, nem tudom, de hogy hatással van a viselőjére, abban egyre biztosabb vagyok. 1994-ben, amikor születtem, az Anna név nem volt népszerű a kislányok körében. Visszagondolva a gyermekkoromra csak Anna nénikre és Anna mamákra emlékszem, játszótársam, osztálytársam nem volt ilyen nevű. Ha jól tudom, szüleim közösen választották ezt a nevet számomra. Édesanyámnak fenntartásai voltak azzal, hogy mivel nem népszerű az Anna név, az emberek majd inkább Anikónak vagy Annuskának fognak hívni. Hát félig-meddig igaza lett, hiszen 11-12 éves koromig, Ani és Anikó neveken gyakrabban szólítottak meg.
Ötödikes koromban a szomszéd falu iskolájában kellett folyatnom a tanulmányaimat, ahol új osztálytársak, tanárok vártak. Ugyanebben az időszakban kezdtem el kórusban énekelni, ahol szintén új közeg vett körül. Itt már tudatosan (ma sem tudom, miért) Annaként mutatkoztam be, és kértem is, hogy így szólítsanak. Ekkor tudatosult bennem előszőr, hogy én Anna vagyok, és ekkor szerettem meg igazán a nevem. A nevem jelentésével előszöàr egy kulcstartó feliratán találkoztam: Isten kegyelme, kegyelemmel áldott. Akkor nagyon elfogultnak és távolinak éreztem azt, hogy ez valamiképp rám is vonatkozhat.
Szent Annáról, Szűz Mária édesanyjáról viszonylag keveset tudunk, hiszen az újszövetségi evangéliumok egyike sem tesz említést Mária szüleiről. Egy 2. századi apokrif irat szerint Mária édesanyját Annának, édesapját Joachimnak hívták. Sokáig gyermektelenek voltak, amit a környezetük bűnösségük következményének tulajdonított. Joachim emiatt nem mutathatott be áldozatot a templomban. Megszégyenülve elbujdosott, ám megjelent neki Isten angyala és megvigasztalta. Megígérte neki, hogy imádságaiért és alamizsnáiért Anna gyermeket szül, akit majd Máriának kell nevezniük. Az angyal azt is megmondta, hogy a gyermek fogantatásától fogva telve lesz Szentlélekkel. A legenda szerint Annának is megjelent az Úr angyala, majd Joachimmal Jeruzsálem kapuinál találkoztak, és együtt hálát adtak Istennek.
Életem folyamán sok helyen találkoztam Szent Anna tiszteletével és nevével, de eddig sosem mélyültem el igazán ezekben a találkozásokban. Szülőfalumban a templomban régen is megvolt mindenkinek a megszokott helye a padban. Mi édesanyámmal és a testvéreimmel a Szent Anna-mellékoltárhoz legközelebb eső padban ültünk, azt „örököltük”. Családomban dédnagymamám nővére Anna volt, aki az eltávozott nagyszülők és dédszülők helyett, 98 éves koráig betöltötte számunkra a nagymamai, dédnagymamai szerepet.
Szent Annához való viszonyom két erős szálon is alapul. Az egyik a pedagógusi hivatásom, amely a gyermekek nevelését jelenti. Ha magam elé képzelem Szent Annát, mindig családtagok, főképp gyermekek körében látom magam előtt, a kislánykorú Szűz Máriával vagy unokájával, a gyermek Jézussal. Sok-sok ábrázolásán épp könyvvel a kezében tanítja, neveli leányát. Így olyan édesanyaként képzelem el, aki nevelője, tanítója gyermekének. Ebből következik is a másik erős szál, talán a legerősebb, ami Szent Annához köt: az édesanyai, nagyanyai mivolta. Példaként áll előttem, ahogy „megbirkózik” Jézus fogantatásával, talán kétségek, csalódások közepette. A legendák szerint lánya karjaiban, a kis Jézust megismerve hal meg.
Főképp keleti ikonokon látható egyik számomra kedves ábrázolása, ahogy a háttérből mint árnyékot adó fa jelenik meg Jézus és Mária mögött, megjelenítve a generációkat egymás mellett. Most, várandós édesanyaként, különösen közel érzem magamhoz Szent Annát, aki a szülő és vajúdó nők védőszentje is. Remélem, hogy majd felnőtt gyermekek anyjaként, később pedig nagymamaként is bizalommal tekinthetek rá, kérhetem közbenjárását.
Lázár Anna
