EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük.
Bárkába szálltak tehát és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket.
Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Mk 6,30-34
Olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, olvassuk az evangéliumban, hogy Jézus javaslatára egy elhagyatott helyre vonultak. Korábban mindannyian tettek és tanítottak, maguk is jöttek-mentek, sokan jöttek hozzájuk, olyannyira, hogy még evésre sem maradt idejük. Ma úgy mondanánk, lassan-lassan az aktivizmus felemésztette az idejüket, őket magukat. Olyannyira, hogy lassan evésre, azaz töltekezésre sem maradt idejük. Ilyenkor történik meg az, hogy az „elemek” lemerülnek, és mai szóval a „burn-out”, a kiégés jelensége állhat elő. Mint oly sok minden, ez sem mai jelenség, nem csak a mai embert fenyegeti. Ugyanakkor, mielőtt elmerülnénk ebben a nagyon is emberi, pszichológiai, pszichologizáló megközelítésben, Joachim Gnilka a Márk-evangélium magyarázatában figyelmeztet: a magányba húzódás csak kísérőelem, bevezető egy majd kicsit később kibontakozó, fontosabb eseményt előkészítendő, amelyet majd jövő vasárnap János evangéliumának elbeszélése alapján hallunk. Addig e bevezető, előkészítő résznél maradva készítsük magunkat a nagy csodára, a kenyérszaporításra. Az evangélium szándéka szerint erre hosszasabban kell felkészülni, nem rohanhatunk azonnal a csoda helyére, kellős közepébe, talán egy zsúfolt, forgalmas helyen nem is következhet be, illetve nem vagyunk kellően ráhangolódva, nem a lényegre figyelünk, és így talán a tömegillúzió szintjén maradna. Tehát az a tény, hogy a kenyérszaporítás csodáját hosszabb bevezető előz meg a leírásban, hogy az egy kissé félrevonulva, a mindennapi tevékenységektől távolabbra vonulva történik, mind jel arra vonatkozóan, ami a lényegi mondanivaló.
Amiről a Jézus köré visszatérő tanítványok beszámolnak, az valószínűleg nem annyira saját munkálkodásuk, mint amit a Keresztelő körül tapasztaltak, a Keresztelő Szent János körüli történések, az ő működése és sorsa, vértanúsága. A tizenkettő itt még, Márknál, nem konkrétan apostolként van megnevezve, nem címükként használja az evangélista, hiszen küldésük később történik meg. Ugyanakkor ez is egy előkészítő mozzanat, az apostoli küldetés mint a Jézus művét folytató misszió bevezetése, a cím használatának előkészítése (a téma Lukács evangéliumában teljesedik ki).
A megvendégelés, ami majd ezt a történetet követi, s ami már a mai evangélium utolsó mondatában benne van: a sokaságot látva megesett rajtuk a szíve, a jézusi könyörületet mutatja. A könyörület már az ószövetségben isteni tulajdonság. Jóval több tehát ez, mint egyszerű emberi empátia, rokonszenv. A testi táplálék előtt Jézus tanítani, oktatni kezdi a tömeget, amely pásztor nélküli nyájnak tűnt neki: ez azt mutatja, hogy pásztori tevékenysége lényege ez. Ilyen megvilágításban az is világos lesz, hogy az azt követő ajándék-csoda a tanításnak rendelődik alá, azt kiegészíti, de nem előzi meg és nem múlja felül.
László István székelyszenttamási plébános
